Connect with us

Hír

Khan: Nem hiszem el, hogy megvan a Playoff

A Jacksonville Jaguars tulajdonosa, Shad Khan olyan kijelentést tett, amit régen nem hallottunk az ottani vezetők szájából. Teljesen odavan azért, hogy a rájátszásba jutottak, és ez a legutóbbi sajtótájékoztatón adott nyilatkozatából tisztán látszik:

Hihetetlen. Nyerni és úgy nyerni, ahogy mi tettük ma, egyszerűen elképesztő. Tényleg hálás vagyok és büszke a játékosokra, az edzőkre és a szurkolókra. Különösen a legutóbbi két mérkőzésre, mert rengeteg energiát adtak, hogy felérjünk a csúcsra. Félelmetes volt.

Az öröme érthető, hiszen kilenc éve nem jutott rájátszásba a csapata és a legutóbbi szezonjukat is 3-13-mal zárták, ami borzalmas eredmény. A vezetőség ezek után rájött, hogy Gus Bradley és stábja semmire sem jó, ezért bizalmat szavaztak Doug Marronénak, aki korábban a Billsből is ki tudta hozni a maximumot. Emellett megszerezték Tom Coughlint is, és az eredmények kezdtek láthatóvá válni: a Jags szárnyal és a védelme talán a legjobb a 32 csapat közül ebben az idényben. Vasárnap pedig 45-7-re nyertek a Houston Texans ellen, ezzel bebiztosítva helyüket a Playoffban az AFC South élén.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!