Connect with us

Hír

Vasárnapi sérülésjelentés

Szokás szerint ma reggelre ébredve néhány játékos esetében okosabbak lettünk, de sokak sorsa a végső jelentésben fog kiderülni a meccsek előtt 1-1,5 órával. A tegnapi jelentést ITT olvashatjátok el.

 

 

  • DeSean Jackson és Cameron Brate is tudja vállalni a játékot a Packers ellen.
  • Marshon Lattimore elmondása szerint nem 100%-os, de ennek ellenére mindenképp ott akar lenni a pályán, az óhaját pedig teljesíti csapata. Coby Fleener pedig IR-ra került, így ő csak egy esetleges Super Bowl részvétel esetén játszahtna még ebben a szezonban.
  • Casey Hayward visszarepült Los Angelesbe, és pályára léphet a Browns ellen testvére halálának emlékére.
  • Aaron Jones visszatérhet a Packers backfieldjére, de továbbra is Jamaal Williams kaphatja a nagyobb szerepet.
  • Ameer Abdullah minden jel szerint nem lép pályára, így Theo Riddick lehet az első számú futó a Ravens ellen.
  • Christian McCaffrey egész heti edzésmunkája aggasztó volt, de összedrótozták annyira, hogy játszani tudjon. Greg Olsen már nem járt ilyen szerencsésen, ő nem valószínű, hogy pályára lép.
  • Adrain Peterson játékára egyre kevesebb esély van, de biztosat csak a meccs előtt tudhatunk meg.
  • Alex Collins csütörtökön és pénteken is teljes értékű edzésmunkát végzett, így nem meglepő, hogy vállalja a játékot a Lions ellen.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!