Connect with us

A 7 játékai

A játék, ami mindent eldöntött

Kedd hajnalban lezajlott az egyetemi foci döntője, ahol végül hosszabbítás után az Alabama 26-23-ra legyőzte a Georgiát. A mérkőzést egészen elképesztő véghajrát hozott, hiszen a Bulldogs már 20-7-re is vezetett, a Crimson Tide mégis fel tudott állni. 20-20-nál négy másodperc volt az órán, amikor a Bama mezőnygólhoz készült, de kihagyták és jöhetett a hosszabbítás, ami nem várt jelenetsorhoz vezetett.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

Az overtime első drive-ját a Georgia vezethette, de csak field goalt értek el, aztán az Alabama volt a soron. Az első játék egy -16 yardos sacket eredményezett, ami elég nehéz helyzetbe hozta a csapatot. A freshman Tua Tagovaiola irányította a Tide-ot és egészen fantasztikus dolgot vitt véghez.

A play főszereplői a pálya bal oldalán helyezkedtek el, a WR DeVonta Smith, a CB Malkom Parrish és a S Dominick Sanders volt. A támadók olyan koncepcióhoz (4 verticals – 3×1 Seattle) nyúltak, amivel legalább first downt szerettek volna elérni, míg a védelem egy Deep Cover 2-t hívott, a két safety a két mélységi zónáért volt felelős.

A jelenetsor érdekessége, hogy milyen éretten oldotta meg a feladatot az újonc irányító, aki ezelőtt sosem kezdett még az Alabamában, sőt, olyan helyzetbe került, hogy a bajnoki döntőben a félidőben beszállva kellett felvennie a ritmust. Ez elég jól sikerült neki, olyannyira, hogy a korához képest nagyon éretten, rutinosan viselkedett a játék során. A szemeivel elterelte Sanderst Smithről, sikerült elérnie, hogy ne váltson ki a szélre, ne vegye fel az elkapó útvonalát. Mire a safety észbe kapott, az elkapót a corner már átengedte a következő zónába, várta Sanders segítségét, de ő késve érkezett.

A szintén kevés rutinnal bíró újonc Smith könnyen tudott dolgozni az elrontott coverage ellen, nagyon simán kaphatta meg a labdát, kulcspillanatban nem lankadt a figyelme és nem vétett dropot. Sikerült elkapni a játékszert, a playt hat pontra váltotta és ezzel az egekbe emelte az Alabamát. A játék eredetileg nem lett volna olyan nagy durranás, de két freshman (Tagovailoa és Smith) járt túl két senior játékos (Sanders és Parrish) eszén, akiknek ez a play nem kellett volna, hogy sok gondot okozzon. Nem így lett, az Alabama pedig 2015 után újra felülhetett az egyetemi foci trónjára.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!