Connect with us

Minden ami NFL

A Patriots-dinasztia végének kezdete?

Az ESPN lehozta a beharangozott cikkét a Patriots csapatán belül található feszültségekről. A belsős infók és interjúk alapján megírt dolgoknak ha csak a tizede igaz, az is nagyon súlyos. Sztori arról, hogy verte szét a legsikeresebb franchise-t Brady rákgyógyszerrel házaló kuruzslója, és három hatalmas személyiség összecsapása.

 

Seth Wickersham egy képpel indít: a Buffalo elleni meccsen Brady csúnyán túldobta harmadik kísérletre Cookst, majd úgy ordibált a támadókoordinátor McDanielsszel az oldalvonalon, hogy le kellett fogni. Ezt mindenki úgy fogta fel, hogy Brady “legendás versenyszelleme” mutatkozott meg. A Patriots játékosaival és alkalmazottaival megejtett interjúk azonban azt rajzolták ki számára, hogy a Kraft-Belichick-Brady trió tagjai közel két évtized után először nem tudják szinkronba hozni az egóikat. Belichick 17 évig sikeres volt abban, hogy egy mederbe tereljen három markánsan eltérő személyiséget. Kraft, az üzletember, aki a franchise érdekét nézi, Brady, a sztár, aki a legnagyobb akar lenni, és Belichick, a zseni, aki mindezek között lavírozva kell, hogy győzelemre vigye a csapatot.


Az első repedések a falon idén szeptemberben kezdődtek, hetekkel Tom Brady fitneszkönyvének megjelenése előtt. Brady mindig úgy gondolta, hogy ő apa, férj, és irányító, ennél több nem fér bele. A híresen kevés bizalmassal rendelkező játékos közelébe férkőzött Alex Guerrero, aki viszont meg tudta győzni arról, hogy ezek mellett egy ikon is lehet. Guerrero már szerepelt nálunk, amikor megírtuk, hogyan tiltotta ki sok helyről őt Belichick. Felettébb érdekes rezümével rendelkezik: kínai orvoslásból diplomázott egy azóta már bezárt intézményben, a kétezres években csalásért pénzbüntetést fizetett, mivel rákot, AIDS-et, Alzheimert, és agyrázkódást állítólag gyógyító csodapirulákat forgalmazott, majd az elmúlt néhány évben Bradyvel közösen olyan edzésmódszert dolgozott ki, amire a táplálkozással és mozgással foglalkozó kutatók is csak annyit mondanak, hogy a nyilvánvaló megállapításokon kívül csak bizonyítatlan kreténségek vannak benne. (Mint például ha sokat iszol, nem égsz le a napon, vagy hogy az izmokat valamilyen módon ütésállóvá lehet tenni. Persze minden tanácsa mellé van egy Brady-márkájú étrend-kiegészítő vagy sportszer.)

Mikor Edelman lesérült, több játékos is gondban volt: ha fel akar lépni a helyére, melyik irányt válassza? Az újoncok úgy érezték, hogy be kell szállniuk a TB12-bizniszbe, hogy elnyerjék Brady bizalmát – a csapatorvosok tanácsai helyett. Wickersham találó kérdése alapján:

A liga legerősebb edzőjével legyek rosszban, vagy a liga legerősebb irányítójával?

Guerrero nem mellesleg 2004 óta a csapatnál van, sőt 2013-ban Belichick vonta be őt szorosabban – hiszen úgy látta, hogy a Patriots érdekeit tartja szem előtt. Egy évvel később letiltotta őt a meetingekre való járásról, mikor Guerrero elkezdett önállósodni. Ugyanebben az évben találták ki a TB12-marketinget, ugyanebben az évben beszélt Brady először arról, hogy még évekig játszana, és ugyanebben az évben draftolták Garoppolót. Belichick készült a jövőre, és így már nem annyira alufóliasisakos a konteó, hogy Garoppolo cseréjéért a Kraftnak panaszkodó Brady műve volt. Brady 2016-ban új szerződést kapott, amit először 2018-ban lehet felülvizsgálni. A tárgyalás is érdekes volt, ugyanis a Combine alatt ült le Krafttal Brady ügynöke, emiatt pedig a fél edzői stábnak el kellett jönnie az Indianapolisban rendezett Combine-ról, hogy ne maradjanak ki a folyamatból.

A Falcons elleni győzelem után még tovább durvult a helyzet. Brady a csapatban már menedzsmentnek számít – újonc játékosok rutinszerűn magázzák őt. Egy játékos kötelezőnek érezte, hogy Guerreróhoz menjen a problémájával, igaz nem engedte neki, hogy megmasszírozza a sérült testrészét, mert félt, hogy a szakmával nem rendelkező vajákos csak ront a helyzeten. A bostoni napilapok írtak egy játékosról is, akinek a csapatorvosokkal homlokegyenest ellentétes tanácsot adott. Brady erről mindig úgy nyilatkozott, hogy

Bill összes válasza az, hogy menj kondizni.

Belichick szeptemberben leült az irányítóval átbeszélni a kényes helyzetet. Brady nem érzett semmilyen nyomást, így a diskurzusuk eredménytelen volt. Mivel a vezetőedző szeretett volna tiszta határokat meghúzni, ezért megvonta Guerrero jogainak egy részét: nem utazhatott a csapattal, a meccsen nem lehetett az oldalvonalon, és nem lehetett korlátlan bejárása az épületbe. Patriots-játékosok elmondása alapján ezt Guerrero úgy közvetítette nekik, hogy az edző mindent megtiltott közte és a játékosok közt.

 

 

A csapaton belüli feszültségekre a helyzet is ráerősít. Brady 40 évesen halálosabb mint valaha, a vállát és achillesét érintő sérülések, és az edzések kihagyása azonban nem azt mutatják, hogy Guerrero masszázsai segítenek a sérülésmentes játékban. A Chris Hogan sérülését okozó passz (amik ellen Mike Zimmer kikelt korábban) egy alkalmazott szerint abból fakadt, hogy Brady sem bízik a sebezhetetlenségében, és egy tiszta zseb és üres elsőre olvasott elkapó helyett is gyorsan megszabadult a labdától az idegeskedés miatt.

Ahogy Brady idősödött, egyre felerősödött a pozitív gondolkodása. Több alkalmazottnak és játékosnak is mondogatta, hogy az öreg mester cinizmusa a régi világ. Brady közeli munkatársai elmondása alapján az idei szezonban az irányító vadul váltogatott a világmegváltó önbizalom és a mindent elsöprő bizonytalanság között. Egyszer keserűen jegyezte meg, hogy mindegy, hány csodapasszt dob, idén nem kapta meg az edzőtől a Hét Játékosa csapaton belüli címét. Fura, hogy eddig együtt létezhettek, és a Belichick által kiötölt rendszer, ahol ő van a középpontban, ugyanolyan dinamikát hozott létre Brady és Garoppolo között, mint ami Montana és Young, és Favre és Rodgers között volt. Az idős vetélytársként tekint a fiatalra még a karrierje csúcsán is, nem pedig tanítványra. Mikor Garoppolo a vállával szeretett volna Guerreróhoz fordulni, az ajtókat zárva találta. Szó szerint. Nem jutott be az épületbe, és egyik TB12-alkalmazott sem vette fel neki a telefont. Két héttel később is csak azért látták el, mert egy magas pozícióban lévő Pats-alkalmazott számon kérte őket.

Az egész helyzet egy nagy szarfelhő volt. Kraft imádja Bradyt, akit nem fog leváltani Belichick addig, amíg az egész edzői stáb nem látja úgy, hogy ideje van. Garoppolo és Brady ügynöke ugyanaz a Don Yee. Garoppolo szerződése pedig lejárt volna az év végén. Belichick nem akarta Garoppolót elcserélni, ugyanis benne látja a karrierjének lezárását: úgy vonulni vissza, hogy a csapata rendben van a QB-poszton még vagy 10 évig. Garoppolo állítólag évi 17-18 milliós ajánlatot kapott a Patstől, ami feljebb menne, ha Brady visszavonul. Két héttel a cserehatáridő előtt BB leült Krafttal, és sokórás eszmecsere után Belichick ultimátumot kapott: cserélje el a fiatalt, és képezzen ki egy újat. Barátai szerint az edző tombolt, de tartotta magát ahhoz, amit ő is mond: tedd a dolgod. Megtette, és a Kyle Shanahan apja iránti tiszteletből egyből a 49ers edzőjét kereste fel. BB egy második kört kért érte, és optimista volt, hogy ha nem is itt, de máshol, Shanahan keze alatt, kiemelkedő játékos lehet belőle.

A csere teljesen meglepett mindenkit. Túl olcsó volt, ráadásul pont Garoppolo. BB senkivel nem osztotta meg az indokait, de senki nem lát rá más okot, mint a Krafttal való összeütközést. A következő edzéseken azonban Kraft és Brady láthatóan felszabadultak voltak. Brady sok ideje először poénkodott, röhögcsélt, és még meg is ölelték egymást a tulajdonossal mindenki szeme láttára. A csapat teljesen befagyott. December végén le akartak ülni megbeszélni a történteket, de ez nem esett meg. A csapattagok szerint egy nehéz szomorúság van jelen, mindenki sejti, hogy ez nem megy így tovább sokáig. A koordinátorok is elmennek lassan, Kraft 76 éves, és nem valószínű, hogy BB újraépíti a csapatot belülről egy 41 éves irányítóval. Az ötödik gyűrű sok sebet begyógyított, de nincs rá garancia, hogy egy hatodik segíthet most. Belichick mindennél jobban teper idén, hogy a saját legendája ne így fejeződjön be. A Steelers-elleni előtt soha nem látott keménységgel vert hitet a játékosokba. Azt mondta nekik, hogy

Az ilyen meccsekért hoztalak ide titeket.

De a legenda nem csak így ér véget. Része lesz Garoppolo 5-0-s kezdése. Része lesz az, hogy még a segédedzőit is interjúztatják. Része lesz az, hogy Kraft elismerte házon belül, hogy a csere egy nagy hiba volt. Része lett, hogy Brissettnek kezdő helyet biztosított, és békülést hozott a Coltsszal.

[quote]Pár órával a Jets elleni meccs kezdése előtt Belichick rövidnadrágban és pólóban sétált ki a pályára. Mínusz tizenegy fok volt. Brady 24 évesen ugyanígy melegített be a Raiders ellen, a méretes hóban. Mindketten üzenetet küldtek. A meccs egy tipikus Pats-meccs volt, és a körülmények szintén, nem tűnt az utolsó Belichick-féle alapszakaszbeli játéknak. Ahogy a két matuzsálem egymásnak dőlve hagyta el a pályát, tiszta volt: a vég kezdete sokkal korábban elkezdődött, és ezt a két embert az tartja össze, hogy egyikük sem akar lezuhanni.[/quote]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!