Connect with us

Hír

Donald szerződése kérdőjeles, Watkins taget kaphat

A Los Angeles Ramsnél sem egyszerű az élet. Ugyan nem panaszkodhatnak a költőpénzt illetően, de az jó eséllyel el is mehet a szabadügynök játékosaikra. Vagy olyanra, aki a valaha volt legjobb védőfizetésért játszik.

 

 

Természetesen minden Aaron Donald körül forog most a csapatnál. Bár a védőfalember szerződése még érvényes jövőre, köszönhetően az első körösöknek járó ötödik éves opciónak, amit a Rams lehívott, már tavaly sem volt egyszerű rábírni arra, hogy ilyen kevés pénzért játsszon. Merthogy Donald sokkal jobb játékos annál, hogy egy átlagos fizetést kapjon, és ezzel ő is tisztában van. Biztos vagyok benne, hogy amikor nyílik a kassza, akkor ő lesz a legjobban fizetett védő az egész ligában, de hogy mikor lesz ez a pillanat, az jó kérdés.

 

Bár én is csak találgatok, de Donald talán “megnyugodott” kicsit az idei szezonnak hála. A Rams ugyanis elérte a rájátszást, amire csak nagyon kevesen számítottak, és egy sikeres csapatban szívesebben játszik az ember kevesebb pénzért is (Donald esetében ez $7 millió lesz). Ennek köszönhető, hogy Donald elmondása szerint nem fog holdoutolni jövőre, szóval akár az is lehet, hogy csak a 2018-as szezon végén kell a szerződésével foglalkozni. Megoszlanak a források arról, hogy vajon Les Snead general manager mikor látja elérkezettnek az időt a hosszabbításra. Valahol azt olvasni, hogy nem ő a prioritás, valahol meg azt, hogy igen, így mi nem tennénk igazságot.

 

Egy másik játékos neve is rendre felmerül a Rams offseasonjét illetően, ő pedig Sammy Watkins. A 25 éves elkapó már kifejezte maradási szándékát, és a hírek szerint ez teljesül is – egy franchise tag formájában. Watkinsnak kevesebb ideje volt összeszokni Goff-fal, így megérdemelne még egy teljes offseason felkészülést vele, hogy kiderüljön, mennyire életképes kettejük kapcsolata a pályán. Erre a franchise tag tökéletes, csak elég drága is. Becslések szerint az elkapók franchise tage olyan $16 millió körül mozoghat jövőre, ami teljesen garantált összeg, ennél azért olcsóbb szerződésben is lehetne gondolkodni, akár egy prove it kontraktus keretein belül.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!