About the author

  • pritek

    Melting Ice. Nem sokra tartom a jatekat. Latom a szamokat meg fantasyban jo is de, bleeeee

  • fantasyben idén konkrétan szar volt :)
    Idén 158-szor szerzett egy QB 18,5 pontot legalább fantasyban, Ryan nem volt egyszer sem köztük

  • pritek

    Nekem eddig ketszer nyert bajnoksagot, de nem iden az teny. Iden mar nem is neztem fantasy szamokat.
    Gondolom jovore megint osszeszedi magat, hogy aztan egy remekul idozitett pillanatban osszedoljon mint egy kartyavar. Klasszik Matt.

  • Rpi

    Végre egy ilyen is. 😊

  • Doppelspeiche 154

    “Ryan ugyanis jól telkesít” na most mär tudom, hha talajproblemäim lesznek, akkor kihez fordulhatok.

  • Leonidasz007

    Háromszor olvastam át, de képtelen voltam észrevenni :D Egyébként még lehet igaz is :D

  • vampeare

    az első 3 rájátszásévében 0/3 győzelem, 73, 69, 71 a passer rating, 2010-ben első, 2012-ben második kiemeltek voltak, és mindkétszer a legmagasabban sorolt NFC-s csapatként zúgtak ki. 2008 és 2012 között négyszer jutott playoffba, egy győzelmet sikerült összehoznia, 9 TD, 7 INT, 3 lost fumble volt a mérlege (pedig 2012-ben már a passer ratingje 100 fölé ment).

    aztán 2013-2015 között már a playoff se jött össze. aztán tavaly sikerült második kiemeltként, de megint 2x hazai pályán nyerni, de jött a SB, ahol hiába a magas rating, mire ment. összesen a múlt hetivel együtt van 9 meccse, 4/5 a mérlege. idegenben múlt héten volt az első győzelme, és idén hazai pályán nemigen játszanak már

    ebből ki lehet emelni az utolsó 5 meccset, de összességében Ryan playoff-statisztikái elég siramasak. (nem baj ez, Peyton Manning és Rodgers se a playoff-statjára a legbüszkébb)

  • Commander Shepard

    Mondjuk az “összedőljön, mint a kártyavár” kifejezést nem nagyon tudom hová tenni. Ha kikap az Atlanta, az nem rajta szokott múlni….

  • Tizenkettes

    Ryan top5 irányító volt idén??? Csak az NFC-ben volt öt jobb nála, úgy, hogy az egyiket nem is Rodgersnek hívják…

  • melyik az az öt? Wentz, Brees és Wilson, akik szóba jöhetnek. AFCből Brady, Ben, Smith.
    Szóval még ha mindegyiket is elé rakjuk, akkor is top7, de bőven lehet vitatkozni 2-3 irányítón.

    Messze neki volt a legkevesebb turnover-worthy dobása, ő volt a harmadik legpontosabb QB. Erre mondhatnánk, hogy tele volt rövid, biztonsági dobásokkal, de 8. legjobb volt a yards/attackje is.

  • Tizenkettes

    A Keenum, Goff, Stafford hármasból szerintem esélyes, hogy legalább ketten is jobban teljesítettek idén. Azt a PFF-grafikont én is láttam, amire hivatkozol a turnover-worthy dobásoknál. Ezzel Ryan a “SAFE” kategóriába esett, amiben valóban a legjobb. Ugyanakkor a cikkben ez is szerepel: “Falcons QB Matt Ryan fell into the safe category with the lowest
    percentage of turnover-worthy throws but he ranked only 25th in big-time
    throw percentage.”
    Én azt gondolom, hogy ilyen minőségi elkapósorral, jó futótandemmel még úgy is lényegesen jobb számokat kellett volna hoznia Ryannek, hogy már Shanahan felel a támadójátékért. A fenti táblázat alapján egyébként esetleg Wilsont is ki lehetne a fenti felsorolásból – talán – kiszedni, de ugye ki lenne az a barom, aki egy olyan nulla fal mögött játszó Wilsonra azt mondaná, hogy rossz QB?
    A lényeg, nálam Ryan idén minden volt, csak nem top5 irányító.

2017 Fűzővel Kifelé! Impresszum     Infinety hirdetés   Kapcsolattartó: Veres Annamária

Honlapunk az élmény javítása érdekében sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás