Connect with us

Beharangozó

Hölgyeim és uraim, a Jacksonville Giants!

Elérkezett a playoff utolsó előtti köre, mikor is a négy megmaradt csapat közül kettő álma véget ér, kettő pedig megküzdhet a legjobban vágyott díjért, a Vince Lombardi trófeáért. A négy megmaradt csapat közül kisebb meglepetésre a Jacksonville Jaguars az egyik, akiknek az álom folytatásához, a New England Patriots otthonában kell győzelmet aratniuk.

A Patriotsot legyőzni nem könnyű, de nem is lehetetlen. Főleg nem annak az embernek, akinek ez már kétszer sikerült. Tom Coughlin már kétszer is összetörte a Patriots Super Bowl álmait, és most arra készül, hogy megtegye ezt harmadszorra is. Coughlin tökéletesen ismeri a  Patriots legyőzésének a kulcsát, és ennek megfelelően a Jaguars csapatát is a New England ellen alakította ki. Ugyanis akár tetszik akár nem, de ez a mostani Jaguars a 2007-es Giants tükörmásolata. Hogy miért? Nos, nézzük meg, hogyan is épül fel a két csapat.

Először is az irányító. Blake Bortles személyében nincs a csapatnak egy elit irányítója, sőt sokan úgy gondolják ő a csapat legnagyobb hátráltatója. Nos, Eli Manning sem volt jobb helyzetben korábban. Manning kapcsán mindenki azt emelte ki, hogy képes jól játszani, de sokszor előjön belőle az INT gyáros. 2007-ben az első Super Bowl évében például 20 INT és 7 elvesztett fumble szerepelt a neve mellett. Aztán a playoffban már csak egyszer adta el a labdát, és végigvert mindenkit. Bortles ugyan nem adta el ennyiszer a labdát, de a játéka többször is kilátástalannak tűnt, akárcsak Mannignek akkor. Ám a rájátszás egy teljesen más terep volt, és ha egy Eli Manning képes volt a legfontosabb percekben megvillanni, akkor bizony egy Blake Bortles is képes lesz rá. Főleg ha mellette is ott van Coughlin.

Aztán jöjjenek a futók. A mostani Jaguars ugyanazt a támadófelfogást használja, mint amit a Giants használt akkor. Rengeteg futás, amivel szerzik a yardokat, ölik az órát, és lent tartják az ellenfél támadósorát. Ez Tom Coughlin játékstílusa. És ehhez meg is találta a tökéletes embereket. Ami a Giantsnek régebben a Brandon Jacobs-Ahmad Bradshaw volt, az most a Jaguarsnak Leonard Fournette-T.J. Yeldon/Chris Ivory. Fournette személyében megvan a tökéletes Brandon Jacobs hasonmás, aki erőből megoldja a futásokat, és ütközés után is hoz még yardokat. Még a mezszámuk is ugyanaz. Yeldon/Ivory duó pedig rendszerint be tud ugrani Fournette mögé, ha kell. Ők tökéletesen alkalmasak arra, hogy a futásaikkal szerezzék a yardokat, égessék az időt, és lent tartsák Tom Bradyt a pályáról. Ez a taktika már kétszer működött, szóval miért ne működne harmadszor is?

De itt nincs vége a párhuzamoknak. A Jaguars ugyanis rendelkezik egy nagyon erős pass-rush szekcióval. Az idei szezonban 55 sacket szereztek, ami a második legtöbb volt a szezonban. A Giants 2007-ben szintén az egyik legjobb passz-siettető csapat volt, az alapszakaszban konkrétan 53 sacket szereztek. A nagydöntőn pedig ötször is földre vitték Bradyt, pedig akkor az egyik legjobb támadófal a Patriotsnál volt (mindössze 21 engedett sack az alapszakaszban). Ám a legjobbak is összeomlottak a Michael Strahan-Justin Tuck duó nyomására. Most vasárnap a Calais Campbell-Yannick Ngakuoe páros fogja megkísérelni ugyanezt, ráadásul nekik könnyebb dolguk is lesz, hiszen az idei Pats támadófal rosszabb, mint  a 2007-es (37 engeddett sack az alapszakaszban).

És akkor ott van a secondary, aminek az egyik legnehezebb feladata az lesz, hogy kivegye a játékból a Gronkowski-Cooks-White triót, akik a leghasznosabb fegyverei voltak Bradynek. Gronkowski megállításáról már írtunk, ugyanazt nem szeretném megismételni. Csak annyit tennék hozzá, hogy 2007-ben egy Randy Moss-Wes Welker-Jabar Gaffney triót kellett megállítani a Giants secondarynek. És ezt tökéletesen meg is tették, hiszen Brady egy 50 TD-s alapszakasz után csak 1 TD-t tudott dobni Mossnak a nagydöntőn, és összesen csak 14 pontot szereztek. A mostani Jaguars secondary jóval erősebb, mint az akkori Giants volt, és egy hasonló erősségű triót kell majd megállítaniuk. Ugyan a mostani Pats passzjáték eltér a 2007-estől, de az NFL változott már annyit az évek során, hogy ez ne okozzon problémát senkinek. Rengetegszer kellett az adott támadó/védősornak alkalmazkodnia valami újhoz, valami szokatlanhoz, így nem hiszem, hogy ezt a Jaguars ne tudná megtenni. Múlt héten ugyan megégtek, de azzal csak letudták a kötelező egymeccses gyenge teljesítményt. Most hétvégén már újra teljes erőbedobással fognak játszani.

Tehát összefoglalva, Tom Coughlin 2007-ben összeállított egy olyan csapatot, aminek volt egy olyan irányítója, aki nem a passzpontosságáról volt híres, de képes volt a legfontosabb pillanatokban villanni. Volt egy ütős RB párosa, akik hozták a yardokat, és ölték az órát. Volt egy kiemelkedő pass rush, ami a legjobb támadófalakat is kikezdte. És volt egy erős secondary, ami a legjobb elkapókat is képes volt levenni a pályáról.

Mindez megvan a mostani Jaguarsban is. És ha Tom Coughlin Giantse akkor képes volt legyőzni egy sokkal erősebb Patriotsot, akkor vajon Tom Coughlin mostani Jaguarse, miért ne lenne képes ugyanerre?

 

[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszásmeccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az direkt van.

Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!