Connect with us

Hír

Jadeveon Clowney nagy lóvét akar

Nincs is annál jobb, mint amikor a GM és a játékos szándékai találkoznak. A Texans új GM-ének, Brian Gaine-nek Clowney megtartása az egyik prioritása az idei offseasonben, a korábbi 1/1-es pedig mindenképp idén akarna hosszabbítani a Texansszal.

 

 

Az előző GM, Rick Smithnek más tervei voltak, és csak az opciós ötödik éve után hosszabbított volna vele, derült ki a játékos ügynöke, Bus Cook nyilatkozatából.

 

Sokat beszélgettünk erről Jadeveonnal, és közölte, hogy már idén lefixálná a hosszabbítást, hogy csak a játékra tudjon összpontosítani. Brian Gaine kinevezésével ráadásul ez lehetővé is vált számára. Megmutatta mindenkinek, hogy nem hiába volt anno 1/1-es, és megérdemelne egy hosszú távú szerződést.

 

Hogy megérdemli-e, az talán nem kérdés. Végre egészséges, és ez a játékán is abszolút meglátszik, Watt-tal és Mercilusszal kiegészülve pedig brutális passzsiettetés lehet Houstonban. A Texans számára sem okoz töprengést, hogy hosszabbítsanak vele, de eddig a mikor és mennyivel kérdéseken volt a hangsúly.

 

Smith nem akart vele idén hosszabbítani, holott J.J. Watt első körösként nem hogy az opcióig húzta, de már az első lehetséges alkalommal, harmadik szezonjára készülve megkapta az addig legnagyobb védőfizetést. Persze Clowney nem tett le annyit az asztalra, de lehet nem kéne elhamarkodnia ezt a szerződést. Mivel lehívták az ötödik éves opcióját, 1/1-esként majdnem $13,5 millió garantált összeg ütné a markát 2018-ban, ha pedig franchise taget kapna, az több, mint $16 millió, szintén garantált pénzt jelentene. Két év alatt majd $30 millió azért nem rossz biznisz, és a sérülékenysége miatt a Texansnál is biztos átgondolták ezt a lehetőséget.

 

Ha viszont már most ellőnek egy hosszú távú szerződést neki, az elég combos lehet, és az eddig legnagyobb szerződést kapó Von Millerét is felülmúlhatja.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!