Connect with us

Hír

Le’Veon Bell már a Pats elleni visszavágóra gondol

Elég érdekes tweetet sikerült kiposztolnia Le’Veon Bellnek, ugyanis a Steelers running backje arra utalt az egyik üzenetében, hogy szereti a visszavágókat. Ez önmagában nem lenne furcsa, mert a Jacksonvile Jaguars elleni Divisional Round párharc során bosszút állhatnak a floridai csapaton, akik az ötödik héten 30-9-re gázolták el őket, ráadásul Pittsburgh-ben. Az egészséges versenyszellem becsülendő dolog, de illik az ellenfelet tisztelni, ami Bell esetében most nem sikerült teljes mértékben..

A tweetjével ugyanis arra utalt, hogy nem csak ezen a héten, hanem a következőn is egy visszavágóban lesz részük, tehát a futó úgy véli, hogy most megverik a Jaguarst, aztán jöhet a Patriots. Ez a hozzáállás igencsak túlmutat az egészséges önbizalmon és versenyszellemen, valamint profizmuson, gyakorlatilag előre leírta a Jacksonville-t, amit azért kár lenne, nehogy aztán úgy végezzék, mint októberben. Most még nagy a mellény, de azért érdemes lenne arra is gondolnia, hogy milyen magasról eshet és mekkorát, ha esetleg újra felsülnek. Azt pedig csak zárójelesen jegyeznénk meg, hogy először az aktuális ellenfélre kellene koncentrálnia, nem pedig a rákövetkezőre, mert a babérok korai learatása könnyen megbosszulhatja magát.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!