Connect with us

Hír

Megvan a Packers új general managere

Házon belül léptetett elő a Packers és Brian Gutekunst lett a csapat új general managere, aki eddig a profi személyzetért felelős igazgató volt Green Bayben. A döntés azután érkezett a tegnapi rájátszás-meccsek alatt, hogy Gutekunstnak interjúznia kellett volna a Houston GM-állásáért, illetve hogy a a Packers engedélyt kért a Seahawks general managerének, Jon Schneidernek a meginterjúvolására, azonban ezt a kértelmet elutasították Seattle-ben.

 

 

Ted Thompson utódja tehát nem kívülről érkezik, Gutekunst pedig elég felkapott név volt már front office körökben. Már 19 évet lehúzott a Packersnél és tavaly közel volt hozzá, hogy megszerezzen egy GM-állást, méghozzá San Franciscóban, ahol azonban végül John Lynchet nevezték ki.

 

Nem nagy meglepetés igazából az ő kinevezése, hiszen tudva levő volt, hogy Thompsonnak van utódja már a Packersnél, Gutekunst és Eliot Wolf neve is sokat keringett már ligaszerte, ha felszabadult egy general manageri pozíció. Ez feltehetőleg azt is jelenti egyébként, hogy nagy szemléletváltásra nem kell számítani Green Bayben.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!