Connect with us

Hír

Öngyilkos lett a college QB

Tragédia történt Pullmannban kedden. A Washington State irányítóját, Tyler Hilinskyt holtan találták a lakásán. A rendőrség információi szerint fejbe lőtte magát, a fegyvert és egy búcsúlevelet is találtak a holtteste mellett. A rendőrök azért mentek fel a lakásra, mivel a 21 éves quarterback nem jelent meg az aznapi edzésen, és kíváncsiak voltak az állapotára.

 

Nekünk, családként jutott az a feladat, hogy tudassuk mindenkivel, hogy Tyler Hilinski öngyilkos lett ma délután. Teljesen lesokkolt minket, és főként összezavart. Ő volt az a srác, aki bárkinek mosolyt tudott varázsolni az arcára. Egy remek ember, csapattárs és testvér volt.

 

– mondta Ryan Hilinski, az irányító testvére.

 

 

Nagyon le vagyunk sújtva Taylor halálhíre miatt. Elképesztő fiatalember volt és mindenkit jobbá tett maga körül. Az egész egyetem gyászol, és imádkozik a családért.

 

– mondta Mike Leach, a WSU edzője.

 

Hilinski lett volna a következő szezonban a csapat kezdő irányítója, mivel a tavalyi Bowl Game-en is ő kezdett a Michigan State ellen, és eredményesen tudott játszani. Nyolc meccsen játszott másodévében, ezalatt pedig 1176 yardot és hét TD-t dobott.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!