Connect with us

Érdekességek

Találkoztunk mi már? – Wild Card kiadás

Véget ért az alapszakasz, és 20 csapat elbúcsúzott a vágyott gyűrűtől. Tizenketten azonban továbbra is versenyben vannak még, és most hétvégén 8-an fognak megküzdeni egymással, hogy eldöntsék, ki mehet tovább. Mielőtt azonban összecsapnának, érdemes megtekinteni, hogy találkoztak-e már ezek a csapatok korábban a playoffban, és ha igen, akkor ki nyert.

 

A Chiefs és a Titans eddig összesen kétszer került szembe egymással a rájátszásban. Az első találkozásukra még 1962-ben az AFL döntőjében került sor. Akkor a Chiefs még Dallas Texans, a Titans pedig Houston Oilers néven futott. A mérkőzés végül egy igazi gladiátorharcot hozott, és csak kétszeri hosszabbítás után ért véget a Texans 20-17-es győzelmével.

Az AFL döntő után 30 évet kellett várni, hogy újra szembe találják magukat egymással. Az 1993-as szezon Divíziós körében utazott el a Chiefs Houstonba, hogy megmérkőzzön az Oilers csapatával. Az Oilers akkor egy 11 meccses győzelmi szériában volt, és a Super Bowl egyik legnagyobb esélyese volt. A másik oldalon azonban Joe Montana volt az irányító, aki mögött 14 évnyi tapasztalat állt. A meccs végül az utolsó negyedben dőlt el, mikor a Chiefs 21 megválaszolatlan pontot tett fel a táblára, így 28-20-ra alakítva ki a végeredményt.

Két találkozásból tehát 2-0 a Chiefsnek.

A Rams és a Falcons összesen egyszer került össze a playoffban, nem is olyan rég, 2004-ben a divíziós körben. Akkor a Falconst egy bizonyos Michael Vick irányította, és a hazai pályán játszó gárda toronymagas esélyes volt. Ennek megfelelően a meccsen egy percig nem volt kérdés, hogy ki fog nyerni, a Falcons teljesen felmosta a padlót a Rams csapatával, és végül 47-17-re diadalmaskodott.

Csúnya vereség volt az a Ramsnek, de most eljött a visszavágó ideje.

Azt hihetnénk, hogy egy olyan playoff párosítás, mint a Bills-Jaguars még soha nem került megrendezésre. Pedig de! 1996-ban a Wild Card körben a Bills fogadta az akkor még újoncnak számító Jaguarst (1995-ben alakult a csapat). A meccs esélyese a Bills volt, de a vendégeket ez nem érdekelte. Egy parázs meccsen végül, egy Bills fumble-t követő, utolsó másodperces mezőnygólnak köszönhetően 30-27-re a Jaguars nyert. Reméljük hasonló izgalmak lesznek most is azon a meccsen.

A Saints és a Panthers azonban még soha nem találkozott a rájátszásban. Nekik ez lesz az első ilyen meccsük.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!