Connect with us

Hír

Talib szeretne a Broncosból visszavonulni, de sejti, hogy nem így lesz

Aqib Talib, a liga egyik nagy neve cornerback poszton nagyon szeretne a Broncosból visszavonulni – de ő is tudja, hogy jó eséllyel már nem lép pályára Denverben hazai színekben. Jövőre 12, utána 8 millió dollár járna neki, az elküldésével azonban csak 1 millió dollár halott pénz maradna a sapkában miatta, viszont azonnal spórolna 11 milliót a csapat, ami mostanság nagyon jól jönne. Talib az elmúlt években a liga élvonalába tartozott a posztján, a Denver győztes éve óta pedig a legjobbak között emlegethető.

Ha nem jövök vissza, nem lesz a világ legmeglepőbb dolga. Három corner zsebel itt be nagy pénzt, ez ritka dolog. Beszéltem erről a többiekkel, szóval beszédtéma, de egyik kimenetel sem lepne meg. De ez a legjobb csapat, ahol valaha voltam, igazi barátokat találtam, az öltöző pedig parádés hangulatú.

 

 

Alig 24 millió szabad helye van jelenleg a csapatnak, pedig még el sem kezdődött a draft és a piac, és többségében alacsony szerződésértékű emberek válnak szabadügynökké. 2019-ben azonban Domata Peko, Bradley Roby, és Shane Ray is új szerződést akar majd, egy évvel később pedig gyakorlatilag a teljes csapat szabadügynökké válik: Thomas, Sanders, Watson, Anderson, Lynch, Booker, a túloldalról pedig Harris, Wolfe, és persze ahogy fentebb is írtuk, Talib.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!