Connect with us

Beharangozó

Van esélye az Eaglesnek, ugye?

Nem fogok senkit sem ámítani. Nem az első kiemelt Eagles az esélyes ma. Nem csak Vegas szerint, de szerintünk, még konkrétabban szerintem sem. Úgyhogy ez most nem egy fellegekben járó beharangozó lesz, hogy milyen isteni a csapat, vagy milyen trash a másik. Inkább komolyabb hangvételt ütök meg és azt írom le, hogyan is lehetne megfogni ezt a Falconst. 

 

A hazai pálya nyilván segít majd. Ha kivesszük a jelentéktelen, cserékkel lehozott Cowboys elleni találkozót, akkor az Eagles hétből hét meccset nyert idén hazai pályán. A védelem 14 pontot sem enged átlagban a Lincoln Financial Fielden, ami elképesztő teljesítmény, még ha a Falcons offense jobb is az átlagnál, akikkel eddig találkozniuk kellett. Az még előny lehet a hazai pályával kapcsolatban, hogy Matt Ryan és a Falcons fedett stadionban, műfüvön, melegben játszik otthon, idén pedig igazából egyszer játszottak csak hidegben, Seattle-ben. Ez adhat egy kis előnyt az Eaglesnek, de kétlem, hogy döntő befolyással lenne a találkozóra.

Foles nem lehet ennél rosszabb, ugye?

Nick Foles borzasztó volt, miután be kellett állnia az Eaglesbe Wentz helyett. A Rams ellen volt egy kulcs harmadik kísérletes passza, amivel végül megnyerte a csapat a meccset. A Giants ellen a számai jól mutattak, de maximum átlagos volt. Aztán a Raiders ellen meg a Cowboys ellen abban az egy negyedben, mikor pályára lépett, pocsék volt.

Foles nem érte el az 50-es passer ratinget és az 50%-os pontosságot sem. Abban pedig szörnyű, amiben Wentz nagyon erős és amivel meccseket nyert eddig az Eagles. Nyomás alatt 25,1-es passer ratingje van, a harmadik kísérleteket pedig 19,4%-kal oldotta meg. Wentznél ezek a számok 81,7 és 47,9.

[quote]

Van egy olyan összeesküvés-elmélet egyébként, hogy Pederson és Foles csak elképesztően jó pókerjátékosok és olyan fapofával adták el, hogy Foles borzasztó, hogy mindenki lebecsüli majd őket és most a Falcons ellen beindul a gépezet és végigverik a liga maradék részét.

[/quote]

Foleson látszik, hogy fél. Nem meri megdobni a labdákat rendesen. Vagy ha megdobja, akkor két másodperccel később (Cowboys INT). Ez a probléma ott ütközik ki, hogy így Jefferyt nem tudja használni a csapat. Hiszen Jeffery nem tud elszakadni a cornerektől – konkrétan ő szakad el legkevésbé az egész ligában, amikor felé dobják a labdát. Neki az az erőssége, hogy feldobják rá a labdát, ő meg lehúzza.

Na Wentz például nagyon tökös volt és remek backshoulder passzokat adott Jefferynek, ráadásul legtöbbször olyan helyre, hogy csak az elkapó érhesse el. Wentz volt a legagresszívabb QB a ligában olyan szempontból, hogy szoros őrizetbe ő dobta be leghatékonyabban a labdát. Folestól ezt nem lehet kérni, ez pedig oda vezet, hogy Jeffery eltűnik és nem lehet majd használni. Olyan szempontból ez ma nem lesz probléma, hogy Trufanttal és Alforddal szemben amúgy sem lenne sok esélye az Eagles passzjátékának – legalábbis a széleken.

Foles egyébként sem szeret a szélre passzolni, úgyhogy ki kell használni a pálya közepét. Ez sem lesz mondjuk egyszerű. Foles látszólag kedvenc célpontja Zach Ertz, azonban a Falconsnak van egy olyan linebackere, aki fel tudja vele venni a versenyt. Ő Deion Jones, a liga egyik legjobb fiatal linebackere, aki kiváló coverage-ben. Úgyhogy itt sem lesz könnyű dolga a sasoknak.

A legjobb helyzetben Agholor lehet a slotban. Egyrészt ő áll fel a leggyengébb láncszem Brian Poole-lal szemben, másrészt ő a legjobb route runner a csapatban. Folesnak pedig az kell, hogy tisztán lévő elkapóhoz passzolhasson. Erre Agholornál lehet a legjobb esélye.

A futójátékkal lehet nyerni, ugye?

A fentiekből látszik, hogy passzjáték során sok esélye nem lesz az Eaglesnek. A probléma az, hogy ezt a Falcons is nyilván tudja, így fel fognak állni a futás ellen és tele fogják tölteni egész meccsen a boxot, rávéve az Eaglest és Folest arra, hogy próbáljanak passzolni ellenük.

Az Eaglesnek viszont így is ragaszkodnia kéne a futójátékhoz. Sokkal jobban kell bízniuk a támadófalban és a Blount-Ajayi kettősben, akik a szezon során 4,83 yardot átlagoltak. Persze ilyen átlagot biztos nem fognak hozni, ha Foles nem ereszt el 1-2 hosszú, pontos passzt, amivel kicsit kizökkenti a Falconst. Viszont ha az Eagles nem tud hatékonyan futni, akkor szinte biztos vereséget szenvednek. Amúgy az nem is érdekel, ha nem futnak igazán jó átlaggal, csak fussanak sokat és korrekt átlaggal. Labdát kell birtokolni és fent kell maradni a pályán, azzal lehetne nyerni.

Alapvetően a Falconsnak kisebb termetű linebackerei vannak, így a futásnak e logika alapján működnie kellene. Azonban az atlantaiak engedték a kilencedik legkevesebb futott yardot a ligában és a második legkevesebb 20+ yardos futást. Ez egy jó futás elleni védelem.

Az Eaglesnek azonban nem ismeretlen ez az érzés. Idén négy top10-es futás elleni védelemmel néztek szembe. A Panthers (3. legjobb) ellen 101 yardot, a Broncos (5.) ellen 197 yardot, a Cardinals (6.) ellen 122 yardot, a Cowboys (8.) ellen pedig 215 yardot tettek meg a földön (csak az első meccsen, a másodikat a cserék cseréi miatt nem számoltam).

Tehát alapvetően nem lenne probléma, hogy a Falconsnak jó futás elleni védelme van. A probléma igazából ott van, hogy ezeket a számokat úgy érte el az Eagles, hogy közben az ellenfeleknek figyelniük kellett Wentzre. Most ez a veszély nem áll fenn és jobban fókuszálhat az ellenfél a futások megállítására. Ettől függetlenül kell utat találnia az Eaglesnek és végre kihasználnia Ajayit, akit úgy tűnt, tartogatnak az alapszakaszban. Most szabadjára kéne engedni a kiváló támadófal mögött a JayTraint, aki egyértelműen a legjobb és legrobbanékonyabb futója a csapatnak.

A védelem nyeri a bajnokságot, ugye?

Az Eagles védelmének stratégiája nem túl bonyolult – mármint elméletben. A meccs elején megölni a futást, ezzel egydimenzióssá alakítani az ellenfelet, aztán pedig elszabadítani a pass rusht és földbe döngölni vagy hibára kényszeríteni az irányítót és labdát szerezni. Amikor az első lépés sikerült idén, akkor végigdominálták a meccset és dominószerűen jött a többi lépés is.

Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen a Falcons a liga egyik legjobb futópárosával rendelkezik. Freeman és Coleman együtt összesen közel 1500 yardot futottak 4,2-es átlag felett, de emellett volt még több, mint 600 elkapott yardjuk és összesen 16 TD-jük.

Az Eagles kiváló védőfalának viszont nem velük kell elsősorban megküzdeniük, hanem a Falcons támadófalával. Ami azért jó, mert épp itt vannak a gyenge pontok az offense-ben. Andy Levitre IR-re kerülésével nagy lyuk tátong guard poszton, Garland és Schweitzer sem életbiztosítás, láttuk ezt a Rams ellen is, ahol Aaron Donald darabjaira szedte szét a belső támadófalat. Persze Cox és Jernigan nincsenek Donald szintjén (senki sincs), de talán a legjobb DT-páros az Eaglesé az egész ligában.

Tegyük fel, hogy sikerül limitálni a Falcons futójátékát. Most jöhet a passzsiettetés. Az Eagles védelme messze a legtöbb nyomást generálta az egész ligában, ők voltak az egyetlen csapat, amelyik a játékok több, mint 40%-án nyomást generáltak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 41-gyel többször helyezték nyomás alá az ellenfél irányítóit, mint a második legjobb csapat. Ez nagyjából akkora különbség, mintha egy fél Von Millered lenne pluszban a pályán.

Hogy mi a titok nyitja? Az, hogy egyik védőfalember sem játszott 70%-nál többet az alapszakaszban, tehát a többiekhez képest frissek tudtak maradni és nagyon frissek lesznek most is, főleg az extra pihenőhéttel. Ahhoz, hogy nyugodt szívvel lehessen rotálni, természetesen kell, hogy mély legyen az egység. Az Eaglesnél ez meg is van, hiszen például a csere defensive endek sok csapatnál kezdők is lehetnének. Az a nagy ereje az egységnek, hogy különböző játékstílusú pass rushereik vannak. Graham és Curry főleg erőből, Barnett és Long pedig főleg sebességből és ésszel, technikával tud nyerni. Ez azért fontos, mert a támadófalembereknek nagyon nehéz dolguk van egyik snapről a másikra átállítaniuk magukat, hogy éppen kivel is állnak szemben, mit várhatnak és mit kell csinálniuk ellenük. És ez nem csak mentálisan, de fizikálisan is fárasztó és bonyolult feladat.

A védelem hátsóbb részében egy dolgot emelnék ki igazán: nagyon kell vigyázni a sluggo (slant and go) route-okra. Ez az az útvonal, amikor az elkapó elindul befelé, mintha slantet futna, majd irányt vált és egyenesen előre fut. Az Eaglesnél arra tanítja Schwartz mester a cornereket, hogy agresszívek legyenek és ugorjanak a lehetőségekre, amikből interception lehet. Na ez az útvonal viszont pont az ilyen agresszív cornerek ellen tökéletes, akik fellépnek a slantre, majd teljesen lemaradnak az irányváltást követően és könnyű játékot engednek a támadóknak. Alapvetően azt mondanám, hogy kicsit vegyenek vissza az agressziójukból és játszanak konzervatívabban, azonban ez sem lesz jó taktika, hiszen így a Falcons rövid játékokkal haladhat előre és a nagyon fontos turnover esélye nagyban csökken.

Ami azért is probléma, mert egyébként sem lesz egyszerű leszedni Ryan passzait. Messze ő dobta a legkevesebb turnover-worthy passzt idén a ligában, tehát nagyon vigyáz a labdára. Az mondjuk érdekes, hogy nagyon nincs szerencséje, hiszen ennek ellenére a 13. legtöbb interceptiont dobta 2017-ben. Meglepő ezt a két adatot így egymás mellett látni, de borzasztó balszerencséje volt Ryannek, sok felpattanó, elkapó kezei közül kicsúszó labdája volt. A legemlékezetesebb pedig nyilván Lattimore segg-interceptionje, ez tökéletesen példázta Ryan idei szerencséjét.

Szóval interceptiont nem lesz egyszerű szerezni, de ha lesz egy kis szerencséje a sasoknak, akkor össze is jöhet. Emellett pedig lehet menni a fumble-ökre is, Freeman nem a legbiztosabb kezű futó ilyen szempontból. Nagyon kelleni fog a turnover az Eaglestől, enélkül szerintem nem igazán lesz esélyük.

Kéne a jó field position, ugye?

A Falconsnak volt egy kis mákja a Rams ellen, ahol két special team hibából fel tudtak tenni 10 pontot a táblára. Ez elég szokatlan számukra, ugyanis a második legrosszabb átlagos mezőnypozícióval kellett kezdeniük a drive-jaikat a szezon során. Az Eagles ezzel szemben az ötödik legjobb volt ebben a mutatóban, ami köszönhető a sok, ellenfél térfelén megszerzett turnovernek a védelem oldaláról.

Nagyon fontos lenne megint egy-két ilyet összehozni. Ugyanis ha ez nem sikerült nekik, akkor 0-2 volt a mérlegük idén, ellenben ha szereztek labdát, akkor 13-1. A Falconsnál úgy néz ki ez a történet, hogy ha eladják a labdát, még akkor is 6-4 a mérlegük, de ha nem adják el egyszer sem, akkor 5-2. Ha pedig megfordítjuk a támadásokat, akkor a Falcons 8-3, ha labdát szereznek és 3-3, ha nem. Az Eagles 3-0, ha nem adják el a labdát és 10-3, ha igen.

Szóval összegezve a fenti adatokat, az Eagles jó eséllyel nyerhet, ha nem adják el a labdát és legalább egyszer megszerzik azt az ellenféltől. Nem könnyű feladat, de a rájátszásban kevés könnyű feladat van.

Meglesz a győzelem, ugye?

A turnovereken és a mezőnypozíción kívül az Eagles esélye a falakban keresendő. Az egyértelmű, hogy mindkét oldalon jobbak a falban. A támadófal és a védőfal is ligaelit. A mondás pedig úgy tartja, hogy ha “in the trenches” nyerni tudsz, akkor a meccsen is jó esélyed van.

Kulcs lesz, hogy feltöltött box ellen is sikeresen tudjanak futni, amihez a fentiekben nem eleget magasztalt támadófal lesz a felelős. Jó lenne, ha Pedersonék ki tudnák venni Foles kezéből a labdát és egy Jaguarshoz hasonló, “csak akkor passzoljunk, ha nagyon muszáj” offense-t tudnának játszatni, csak egy sokkal jobb fallal.

A védelemben is a fal lesz a kulcs, hiszen ha a meccs elején lenullázzák a Falcons futójátékát, akkor nyert ügyük lehet. Utána ugyanis szabadjára lehet engedni a pass rusht és folyamatos nyomást helyezni Ryanre, amiből egy kis szerencsével és az agresszív cornerekkel összejöhet egy turnover.

Idén mindig arról volt szó az Eaglesnél, hogy az egyik csapatrész vitte hátán a másikat. Ha a védelem nem volt formában, akkor Wentz és az offense parádézott. Ha Wentzéknek épp nem volt jó napja, akkor pedig a védelem lépett fel és nyújtott top teljesítményt. Az most nem várható, hogy Foles és az offense vigye hátán a csapatot, így a defense-nek egyértelműen top formában kell lennie.

Igazából egész héten úgy voltam vele, hogy a Falcons fog nyerni és rájuk is tippeltem, tegnap viszont belebeszéltem magam az Eagles győzelembe és még ha nem is tartom őket esélyesnek, mégis rájuk tippelek – természetesen ezzel kisebbségben vagyok a szerkesztőségen belül.

[quote]Új olvasóink kedvéért mondjuk, hogy sokéves hagyomány az FK!-nál, hogy minden rájátszásmeccs elé mindkét oldalról írunk beharangozót, így ha ez a cikk túl egyoldalúra sikerült, akkor az direkt van.

Van egy párja is, azt pedig ERRE A LINKRE kattintva találjátok. Vagy keressétek fel a KIEMELT cikkünket, ahol minden mai meccshez találtok beharangozót, illetve a bold predictionjeinket is ott találjátok, ráadásul a meccsek alatt a kibeszélő is ott lesz.[/quote]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!