Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Leighton Vander Esch

Aki látta a Blue Mountain State című, amerikai foci köré épülő vígjáték sorozatot, azoknak egy összehasonlítással kezdenék. Első ránézésre és pár interjú után ugyanis Leighton Vander Esch a sorozatbeli Thad Castle. Egy nagydarab, atletikus fehér linebacker szőkésbarna hajjal, aki a csapatának nem csak csapatkapitánya, de igazi megalkuvást nem tűrő vezére is. Akik látták a sorozatot tudják, hogy itt valószínűleg megáll a párhuzam, mert a sorozatban szereplő játékos egy igazi iskolakerülő, tróger buliállat volt, aki egy ágdarabnál sem volt eszesebb. Természetesen Vander Esch-ről ez nem mondható el különben aligha beszélnénk most róla.

 

 

A bevezetőben már tettem említést Vander Esch fizikai tulajdonságairól, de nem árt még egyszer kiemelni párat. 193 centiméter és 116 kilogramm a Boise State volt kiválósága, de ez a 116 kilogramm szinte csupa izom. Rettentően atletikus a srác, majdnem 120 kilóval 4,65 másodpercet futott 40 yardon és 6,88 másodpercet a 3 cone drill alkalmával. Kiváló sportolói vénája már korán megmutatkozott, a foci mellett kosárlabdában is jeleskedett és atlétika versenyekre is járt. Valószínűleg ez az utóbbi kettő segített neki abban, hogy irányváltási képessége elsőrangú legyen a linebackerek között. Szinte egyetlen felesleges mozdulat nélkül fordul meg, ügyesen és hatékonyan támaszt ki, így kis területen is úgy forgolódik, mint egy cornerback. Elég laza a mozgása, de természetesen 116 kilogrammal ne várjunk hattyúmozgású játékost.

 

Az egyetemen rengeteg szerelést csinált meg úgy, hogy nem is az ő irányába tartott a játék, de odaért és megcsinálta a playt. Ebben nem csak az irányváltás segítette, hanem két fontos tényező is. Az egyik, hogy kiválóan követi a játékot. Ha futójáték van, akkor könnyedén követi a futó mozgását, nem robban idő előtt a lyukba, de nem is hezitál, ha meg kell csinálni a játékot. Passzjáték esetén pedig végig követi az irányító szemét, nem dől be az eljátszott playeknek és végig pásztázza a terepet, hogy kit kell fedeznie. A másik jó tulajdonsága, hogy hosszú és erős kezei vannak, ezeket pedig a szereléshez hatékonyan használja. Egy hatalmas ölelő mozdulattal csinálja meg a tackle-t, ezzel nagyobb szöget zár be, mint az LB-k többsége, így nehezebb kicsúszni a kezei közül.

 

 

Futásvédelem ellen kiváló, a ProFootballFocus adatai szerint, az elmúlt év során ő csinálta meg a legtöbb run-stopot 59-cel és ez nem csak mennyiségileg, de százalékosan is a legtöbb. Nem csoda, hogy elsősorban futás elleni teljesítményét emelik ki. Passzvédekezésben ugyanis már vannak hiányosságai és mint blitzelő sem kiemelkedő, „csak” átlagos. A passzjátékok során elsősorban a zónázással vannak gondjai, emberezésnél tight endek ellen fel tudja venni a versenyt. Zónázásnál sem teljesen elveszett, de néha-néha itt vannak kilengései. Feljebb említettem, hogy követi az irányító tekintetét és sokszor jól veszi észre a kiszemelt célpontot, de nem minden alkalommal érzi hol a zónahatár és az első pillanatokban egy helyben toporog.

 

 

Sok jó külső tulajdonsága mellett érdemes megemlíteni a belsőt is. Esch kiváló vezéregyéniség, csapatában csapatkapitány volt és igazi vezér is a pályán. A magabiztossága megvan, de nincs elszállva magától, alázatosan küzd és nem ismer elveszett playt.

 

A kisebb hiányosságai a passzjáték ellen orvosolhatók, nem is ez a legaggasztóbb vele kapcsolatban. A legnagyobb problémát a tapasztalat, illetve annak hiánya jelenti. Lényegében egyetlen évig volt kezdő, 2016-ban pedig további hat mérkőzésen állt rendelkezésre. Ez nem túl sok kezdőként megvívott mérkőzés, ami a konstans jó teljesítményt és a tapasztalatot is kérdőjelessé teheti. Első látásra izmos testfelépítése, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erőből meg tud oldani mindent. Ezt jól mutatja, hogy a Combine-on csak 20-szor sikerült kinyomnia a 100 kilogrammot. A támadófal nagyobb testű játékosai könnyedén állíthatják meg, ha atletikusságát nem használja ellenük. Esch mellesleg nem a legtechnikásabb játékos, aki a draftra érkezik, bőven van még mit javítani például a kézhasználatán, ami blokkokról való lejövetelnél meg is mutatkozik. Pass rush snapeknél szintén megvan a maga hátránya, nem ismert annyi technikát, többnyire atletikusságát és ösztöneit próbálja használni. Erőből pedig egy falember ellen azért még tehetetlen.

 

Nehéz megmondani az értékét, mert bár iszonyú tehetséges játékos, egy év tanulás még nagyon ráférne a játékára, ráadásul az inside linebacker poszt nem az a pozíció, ahol olyan könnyű rotációból beszállni év közben, mert az all-down linebackereket szeretik pályán tartani az edzőik. Márpedig Vander Esch mindenképpen egy all-down LB lehet, már csak az a kérdés, mikor. A drafton körülbelül az első kör végén kelhet el, valahol a huszadik pick után. A boardokon egyelőre a harmadik-negyedik linebacker helyet foglalja el, de ez még bőven változhat az idő előrehaladtával. Kérője akad bőven, legtöbbet a Steelers, a Bills és az Eagles nevét hallani. Tehetsége alapján inkább az első kettőnek lehet reális esélye megszerezni.

 

Összességében Vander Esch egy új Luke Kuechly is lehet, de még messze van attól, hogy olyan komplett játékos legyen a Panthers játékosa. Főleg futásmegállításban elsőrangú a múltja, a coverage és pass rush skilleken még van mit javítania. Mentalitása azonban már most kiváló, tökéletes egy inside linebackernek, aki a pálya közepén irányítja a védelmet. Kiváló atléta, de néhol nyers technikával van megáldva, mindenképp a jövő egyik legérdekesebb prospectje.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!