Connect with us

Szabadügynök

Értékeljük az új igazolásokat és a cseréket

Szabadügynök-értékelők minden jelentősebb friss igazolásról, trade-ről vagy egyszerű újra szerződtetésről. A skála a szokásos “A+” -tól  “WTF” -ig tart, illetve csak azokat a neveket tartalmazza, akiknek a szerződésének részletei kikerültek.

 

 

2018.03.15.

 

 Josh Bynes, LB (re-sign)
 3 év, maximum $10 millió

 

Bucannon és Reddick mögött vélhetően csak csere lesz a belső linebacker szekcióban, viszont a special teamben több haszna lehet. Nem mondom hogy felesleges igazolás, de talán meglettek volna nélküle. A Cardinals eddig borzasztó holtszezonon van túl.

Értékelés: C

(chester)

 

 Denico Autry, DT/DE
 3 év, $17,8 millió, $6,5 millió garantált

 

 

Autry a pocsék Raiders védelem egyik fénypontja volt, erre elengedték… Lelkük rajta, mindenesetre a Coltsban remek alapanyagot fog nyújtani az új 4-3-as védelemben, ahol akár középen, akár szélen is kaphat szerepet. Ballard pedig szokásához híven remek szerződést adott egy kevésbé felkapott nevű játékosnak.

Értékelés: A

(chester)

 

 Senio Kelemete, OG/OT
 3 év, $12 millió, $5,5 millió garantált

 

Kelemete egy igazi jolly joker volt a Saints falában, aki akár tackle, akár eredeti guard posztján képes volt a minimumra. Watsont meg kell védeni, passzblokkolásban pedig elég jó volt Kelemete tavaly a PFF szerint. Ha pedig besülne, akkor jövőre ő is minimális vezsteséggel elküldhető.

Értékelés: B

(chester)

 

 DaQuan Jones, DE (re-sign)
 3 év, $21 millió, $14 millió garantált

 

Jones megtartása az egyik fő prioritás volt az offseasonben, de hogy $7 milliós átlaggal megúszták, az valami parádés.

Értékelés: A+

(chester)

 

 Mitch Unrein, DT
 3 év, $10,5 millió, $4 millió garantált

 

 

A védőfalat mélyíteni sose baj, Unrein nagyon jó rotációs játékos lehet majd a Bucsban aprópénzért.

Értékelés: A

(chester)

 

 Mike Glennon, QB
 2 év, $8 millió

 

Vannak irányítók akik egyszerűen nem tudnak kikopni a ligából. Járják a csapatokat sorra, ülnek padról-padra, de a néhány millió dollárjukat mindenhol megkapják. Ez végül is nem egy rossz élet. A Cardinalst nem annyira értem ebből következően, de ha nem találtak jobb cserét, akkor lekük rajta. De amilyen törékeny Bradford, úgy kereshettek volna egy kicsit megbízhatóbb backupot is.

Értékelés: C

(rowi)

 Barkevious Mingo, DE
 2 év, $6,8 millió, + $3,3 millió ösztönző

A Seahawks szépen lassan begyűjti a 2013-as draft bust pass rushereit. Dion Jordan ugyanakkor egész szépen bevált, meg is kapta a maga tenderét, nehogy valaki el akarja vinni. Ha Mingo csak megközelítőleg lesz annyira jó, mint Jordan, akkor ez egy sima A. Az igaz, hogy Mingo pass rush terén kb. megbukott, de futás ellen és pass coverage-ben egész jó volt még a Coltsban is, szóval ez egy meglehetősen jó üzletnek tűnik.

Értékelés: A

(rowi)

 

 Weston Richburg, OG/C
 5 év, $47,5 millió, $28,5 millió garantált, $16,5 millió teljesen garantált

 

Richburg remekül fog illeszkedni Kyle Shanahan sémájába, ahol Fusco helyét veheti át guard poszton minden jel szerint. Ha egészséges tud maradni, akkor ez előrelépés, viszont elég bátor dolog volt ekkora szerződéssel megkínálni.

Értékelés: B

(chester)

 

 Trent Murphy, DE
 3 év, $21 millió, + $9 millió ösztönző

 

Egy ACL-eltiltás komboból érkező játékosnak talán merész rögtön 3 éves szerződést adni, viszont teljesen jól kidolgozott özletről van szó. Ezzel egy nagy pluszt adott a védőfalához a Bills.

Értékelés: A

(chester)

 

 Demario Davis, LB
 3 év, $24 millió, $18 millió garantált

 

 

A Saints tavaly az 5. legrosszabb átlaggal állította meg a futásokat, erre elhozták a tavalyi év egyik legjobb futás elleni linebackerét. Máshoz ugyan nem használható, de needre jött, ezzel pedig elég jó mélység alakult ki ebben a szekcióban. A Davis-Klein-Te’o-Anzalone-Robertson ötös bőven korrekt egység.

Értékelés: A

(chester)

 

 Teddy Bridgewater, QB
 1 év, $15 millió

 

Hiába érkezett ő, hiába hosszabbított McCown, még így sem kizárható egy QB pick 1/6-on. Annyi pénzük volt, hogy bőven megtehették, hogy dupla vagy semmit játszanak vele ennyi pénzért. ha beválik, akkor sokat nyerhetnek vele, bukni meg igazából semmit nem buktak.

Értékelés: B+

(chester)

 

 Andre Smith, OT
 2 év, $8 millió + $2,2 millió ösztönző

 

Steve Keim be van gombázva, vagy nem tudom, de ez a Cardinals ránézésre nem előre, hanem hátrafelele lépked, hármasával szedve a lépcsőket. Hiába volt olcsó Smith, nem ő fogja megmenteni Bradfordot.

Értékelés: WTF?

(chester)

 

 Brandon Fusco, OG
 3 év, $12,75 millió

 

Bagóért kipipálta egyik legfontosabb hiányposztját a csapat egy veteránnal, így rá lehet fókuszálni a drafton a DT +WR problémára. Fusco nem elit játékos, de Schweitzerhez képest upgrade.

Értékelés: A+

(chester)

 

 TRADE!
 Broncos adja: Trevor Siemian, QB + 2018/7. kör
 Vikings adja: 2019/5. kör

 

Mivel Cousins még nem hivatalos, jelenleg ő a Vikings kezdőirányítója… $1,9 milliós cap hitje van, backupnak tökéletes, jobbat nem kaphatnak ennyi pénzért, valamint a Broncos is kapott érte legalább egy kis ellenértéket.

Vikings: A

Broncos: A

(chester)

 

 Tom Savage, QB
 1 év, $1,5 millió

 

 

Csere QB 1,5 millió dollárért? Ragyogó. Jó Savage semmire nem jó, ha pályára kell lépnie – kivéve ha 30 ponttal vezetnek – akkor már kvázi vége is a szezonnak, de Sean Payton még megpróbálhat kihozni belőle valamit.

Értékelés: A

(rowi)

 Brock Coyle, LB
 3 év, $11,5 millió, $4,1 millió garantált

 

Special teamerként érkezett tavaly, hogy aztán a legtöbb snapet kapó linebackerré váljon a csapatban. Ehhez képest teljesen jó szerződést kapott.

Értékelés: A

(chester)

 

 DeShawn Shead, CB
 1 év, $3,5 millió, + $3 millió ösztönző

 

Sheadről nekem jobb véleményem van az átlagnál, ennyi pénzért még úgy is ajándék a Lionsnak, hogy ACL sérülésből lábadozik.

Értékelés: A-

(rowi)

 

 A.J. McCarron, QB
 2 év, $10 millió, $6,5 millió garantált

 

Egy olyan világban ahol egy McCown kap egy évre 10 milliót, vagy a porcelán Bradford 20-at, abban a világban McCarron 5 milliója kb. az “ingyenvót” szinonimája. Ettől még a Bills QB-t fog húzni az első kör elején, de lesz esélye a kezdő pozícióra az biztos.

Értékelés: Annyira A+, amennyire csak lehet

(rowi)

 

 Todd Davis, LB
 3 év, $15 millió, $6 millió garantált

 

Davis egy átlagos linebacker, aki egy átlagos fizetést kapott. Nincs itt semmi látnivaló.

Értékelés: A

(chester)

 

 Case Keenum, QB
 2 év, $36 millió, $25 millió garantált

 

Úgy tűnik Elway Keenumra mondott all int, lelke rajta. Én továbbra sem vagyok Keenum fanja, egy jó szezontól még nem lesz franchise irányító, ráadásul a Vikings offense az köröket ver a Broncoséra. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy sok más választása nem volt.

Értékelés: B

(chester)

 

2018.03.14.

 

 Taylor Gabriel, WR
 4 év, $26 millió, $14 millió garantált

 

Matt Nagy megkapta a chicagói Tyreek Hilljét. Gabriel bebizonyította, hogy ha jól használják, akkor varázslatos dolgokkal képes átjátszani a védelmeket, Trubisky fegyverarzenálja pedig a legnagyobb prioritás idén. Kicsit drága lett, de az egyik legjobb helyre került.

Értékelés: A-

(chester)

 

Én nem vagyok ennyire optimista. Gabriel a Falconsban körülbelül az 1 meccs/1 nagy play és más semmi elven működött. Egy ilyen spílernek 14 millió garantáltat adni az elég komoly pénzszórás.

Értékelés: C

(rowi)

 

 Julius Peppers, DE
 1 év, $5 millió, $2,5 millió garantált

 

Újabb egy évvel csúsztatták a cantoni tagságát. Mi örülünk, hogy még láthatjuk, a Panthers örül, mert így legalább mutatóban maradtak passzsiettetői, mindenki jól járt. Mondjuk az igénye lehetett volna kisebb.

Értékelés: A-

(chester)

 

 Anthony Hitchens, LB
 5 év, $45 millió, $21,29 millió garantált

 

Én többre tartottam őt mint a többek akikkel összerkatuk a Top 50-es listánkat, szóval egy remek játékossal erősödött a védelmük. Hogy szükségük volt-e erre, az más kérdés. Reggie Ragland nincs az ő szintjén, Hitchens sokoldalúsága pedig könnyen 95+%-os snap countot biztosíthat számára. Én elnéztem volna ezt a csapatot nélküle is, szóval egyelőre nem vagyok jó véleménnyel erre az igazolásra, nem a játékos miatt.

Értékelés: C+

(chester)

 

 D.J. Hayden, CB
 3 év, $19 millió, $9,5 millió garantált

 

Értem, hogy Colvint pótolni kellett, de pont vele? A Lions legalább csak egy egyéves, kevesebb mint $4 millió szerződést adott neki tavaly, de nem váltotta meg a világot. Hiába húzza majd fel őt Bouye és Ramsey, nem tetszik.

Értékelés: WTF?

(chester)

 

 Terrance Mitchell, CB
 3 év, $12 millió

 

Én értem, hogy még így is tengernyi pénz van, és nem lehet az 53-as keretből 30 fiatallal nekivágni egy szezonnak, de pont 2017 egyik legrosszabb cornerbackjét elhozni… Borzasztó volt a Chiefs védelme addig amíg ő játszott Peters túloldalán, szóval imádkozhatnak a Browns fanok, hogy Mitchell ne lásson sok pályát.

Értékelés: WTF?

(chester)

 

 Jimmy Graham, TE
 3 év, $30 millió

 

Ha az a kérdés, hogy ő, vagy Ed Dickson, akkor nyilván előbbi. Itt is érthető a szándék, Graham elképesztő red zone fegyver, és a jelenléte a pálya bármelyik részén arra ösztökéli a védelmeket, hogy jó embert állítsanak rá, de akkor is fura. Ugyanakkor egy jó tight end játék hiányzik ebből a támadósorból, amire három éven belül Graham lehet a harmadik megoldás. Egyelőre szkeptikus vagyok, de akár még jól is elsülhet, a csapatos FA-értékelőben kifejtem.

Értékelés: C

(chester)

 

 Avery Williamson, LB
 3 év, $22,5 millió, $16 millió garantált

 

Demario Davist akarták visszaigazolni, Williamson lett belőle. Árban talán kicsivel drágább, cserébe fiatalabb. Bár nem váltotta meg a Titans linebacker sorát, Davis feladatát, vagyis a futás elleni védekezést ő is remekül hozza majd.

Értékelés: B+

(chester)

 

 Chase Daniel, QB
 2 év, $10 millió, $7 millió garantált

 

Hatalmas pénzt kapott ahhoz képest, hogy tavaly 900 ezer dollárért ült Brees mögött a padon. Daniel ugyanakkor az egyik legjobb képességű backup irányító, akinek a GM Ryan Pace-szel (Saints) és a HC Matt Naggyal (Chiefs) is van közös múltja. Ráadásul ez is egy 1+1 éves szerződés, szóval az összeg megvétesztő, egy jó csereirányító pedig a tavalyi év után elmondható, hogy aranyat ér.

Értékelés: A

(chester)

 

 Darren Fells, TE
 3 év, $12 millió, $6 millió garantált

 

“Minek?” Ezzel a kérdéssel találkozunk mindenhol, ahol ez az igazolás előkerül. A Brownsnak így is tengernyi elkölthető pénze van, a keret pedig tele van fiatallal, ami egy 0-16-os szezont ért tavaly. Nem lehet csak a tehetségekre alapozni, kell a rutin és a mélység is. Fells pontosan ezt nyújthatja, ráadásul remek segítség lesz a blokkolásokhoz is. Nem olyan rossz deal ez mint elsőre látszik, nem hozhatják el minden poszt legjobbját. Ráadásul ez a garantált összeg pont arra lesz jó, hogy 1-2 szezon után minimális veszteséggel kivágható legyen.

Értékelés: B-

(chester)

 

 Carlos Hyde, RB
 3 év, $15+ millió

 

Kicsit csalóka, mert egyelőre csak annyit tudunk, hogy 15 millió körül lesz a teljes fizetése, de szerettük volna őt is felvinni. A garantált tartalom még torzíthat, de ez az $5 millió nem tűnik rossz üzletnek. Hyde ha egészséges, akkor jó számokat képes produkálni, Duke Johnsonnal remek párost alkothatnak majd. Hogy ez kizárná Barkley-t? Nos, tavaly Latavius Murray hasonló szerződéssel került a Vikingshoz, és mi volt az első pickje a Vikingeknek? Dalvin Cook a második körben.

Értékelés: B

(chester)

 

 Jerick McKinnon, RB
 4 év, $30 millió

 

McKinnon a 4. legjobb fizetést kapta a posztján mindössze egy breakout szezonért, nem rossz. Hogy ér-e ennyit, azon lehet vitázni, de John lynch is megtehette megannyi cap space-szel a zsebében, hogy egy ilyen luxust megengedjen magának. Shanahan hasonlókat hozhat ki belőle mint tavaly Shurmur, a darálóba meg mehet majd Williams és Breida.

Értékelés: B

(chester)

 

 Nigel Bradham, LB (re-sign)
 5 év, $40 millió

 

Talán nem túlzás, hogy az offseason legnagyobb erősítését hozta tető alá Howie Roseman, ráadásul megint diszkont áron. Kellett hozzá egy kis ügyködés, Celek cutja, illetve Lane Johnson szerződésének átalakítása, de végül csak befért épphogy a capbe. Nem ritka dolog, hogy a címvédő kerete gyengül, hiszen sok éhes szájat termelnek ki hirtelen, de az Eagles megtartotta a tavalyi csapatát, sőt, talán még erősödtek is, egészen félelmetes.

Értékelés: A+

(chester)

 

 Josh Kline, OG (re-sign)
 4 év, $26 millió, $12 millió garantált

 

Az új Patriots nem engedhette meg, hogy egy Patstől szerzett játékost elengedjen. Persze nem erről van szó, ezzel egyben tartották a tavaly gyengébben teljesítő falat, de ez inkább egy kilengés volt mint állandóság véleményem szerint. Kline nem a legjobb guard a ligában, a fizetése remekül passzol a szintjéhez.

Értékelés: A

(chester) 

 

 Nate Solder, OT
 5 év, $62 millió, $35 millió garantált

 

Solder lett a liga legjobban fizetett OT-je. Solder a liga legjobb OT-je? Nem. Mi a Giants vesszőparipája évek óta? A pocsék támadófal. Ennek tudatában jogtalanul fizettek a szabadügynök piac legjobb falemberéért csillagászati összeget? Érzésem szerint nem.

Értékelés: A

(chester)

 

 Donte Moncrief, WR
 1 év, $7 millió, + $2,6 millió ösztönző

 

Robinson árából Lee és Moncrief lett. Minőségben talán visszaesés, de ez már bőven kellő fegyverarzenál Bortles számára, ráadásul Hurnst így ki lehet vágni.

Értékelés: A

(chester)

 

 John Brown, WR
 1 év, $5 millió, + $1,25 millió ösztönző

 

Végre egy elkapó, aki értékben a helyén van. Brown remek opció lesz Flacco hosszú passzaira, már ha végig bírja nyomni a szezont egészségesen.

Értékelés: A

(chester)

 

 Dion Lewis, RB
 4 év, $20 millió, + $3 millió ösztönző

 

Olcsóbb és jobb, mint Murray, remekül egészítheti ki Henryt. Ezt sem feltétlen láttam jönni, de Mariotáért mindent.

Értékelés: A

(chester)

 

 Aaron Colvin, CB
 4 év, $34 millió, $18 millió garantált

 

Kellett ide az erősítés, mert kaotikus állapotok uralkodtak a secondaryben tavaly, évi $8,5 millióért pedig viszonylag olcsón megúszták. Már csak az a kérdés, hogy Colvin az új Hayward, aki kiteljesedik, vagy egy olyan védő, aki kihasználta a társai erősségét?

Értékelés: A-

(chester)

 

 Josh McCown, QB
 1 év, $10 millió

 

Ennyi cap space-szel ezt be kellett vállalni. Vajon Bridgewater nevelésében lesz szerepe, vagy az újonc irányítóéban?

Értékelés: A

(chester)

 

 Bashaud Breeland, CB
 3 év, $24 millió, $11 millió garantált

 

A Panthers adott a Redskinsnek egy CB-t, úgy illik, hogy most visszaadják a szívességet. Breeland karrierje eddig egy hullámvasút, bár Norman túloldalán nehéz folyamatosan jól teljesíteni. Itt jobban el fognak oszlani a passzok közte és Bradberry között, ami jó hatással lehet rá, értékben is jó szerződést kapott.

Értékelés: A

(chester)

 

 Nickel Robey-Coleman, CB (re-sign)
 3 év, $15,75 millió, $8 millió garantált

 

Talib és Peters a két szélen, nickelben Coleman, tartaléknak pedig Shields. Wade Phillips építi az új No Fly Zone-t.

Értékelés: A+

(chester)

 

 Malcolm Butler, CB
 5 év, $61 millió, $30 millió garantált

 

Nem láttam ezt hogy őszinte legyek, de Vrabel nagyon szerette volna, hogy ismét összeálljon a Ryan-Butler páros. Ha azt hozzák, amit a 2016-os szezonban, akkor jó világ lesz Tennesseeben, de ugyanakkor benne van a bust potenciál is bőven.

Értékelés: B

(chester)

 

 Muhammad Wilkerson, DT/DE
 1 év, $5 millió, +3 millió ösztönző

 

Bargain. Ennyi pénzt megér bőven, amivel papíron nagyon csecse az a védőfal. Kíváncsi vagyok, hogy a Nitro-package-ben kimegy-e a fal szélére, mert akkor a Perry – Daniels – Clark – Wilkerson négyes várja majd a snapet.

Értékelés: A+

(chester)

 

 Chris Hubbard, OT/OG/C
 5 év, $37,5 millió, $18 millió garantált

 

Egy wannabe Joe Thomas, az új kezdő RT, vagy egy svájci bicska az O-Line-ba? Nekem mindenhogy tetszik, és mivel annyi salary capje van még így is a Brownsnak, hogy azt se tudják kire költsék, bőven belefér, hogy egy majd’ 40 milliós backup a rendelkezésükre álljon.

Értékelés: A

(chester)

 

 Ryan Grant, WR
 4 év, $29 millió, $14,5 millió garantált

 

Mik ezek az elkapó árak? Látom, hogy nincs most a Ravens rosterén túl sok elkapó, de ez….

Értékelés: WTF?

(chester)

 

 Jonathan Stewart, RB
 2 év, maximum $8,4 millió, $2,95 millió garantált

 

Mike Shula szerette volna, ha ismét a veterán futó állna a szolgálataiba, lelke rajta. Nekem nem jön be ez a frigy.

Értékelés: D

(chester)

 

 Sam Bradford, QB
 1 év, $20 millió, $15 millió garantált, +1 éves bónusz $20 millióért

 

Felcserélés nélkül valószínűleg nem kaptak volna újonc irányítót, így be kellett biztosítaniuk magukat. Bradford nem rossz játékos, de ez a támadófal nem fogja megvédeni, az biztos.

Értékelés: B

(chester)

 

Ha véletlen egészséges maradna, akkor ez nem lenne egy rossz üzlet, egy ennyi tapasztalattal rendelkező, egészségesen egész jó QB ér manapság ennyit. A Cardinals fala mögött viszont nem életbiztosítás állni, így csoda kéne, hogy Bradford végig bírja a szezont. Ez így kiátlagolva inkább C, mint B.

(rowi)

 

2018.03.13.

 

 Danny Amendola, WR
 2 év, $12 millió, $8,25 millió garantált

 

Tele van ösztönzőkkel a szerződése, ami még barátibbá teszi ezt, bár így a Wilson igazolás még feleslegesebbnek tűnhet. Danny boy elhozza azt a rutint, ami hiányzik ebből a támadósorból, és akárki fog neki dobálni a 2018-as szezonban, ő mindig ott lesz kisegíteni irányítóját.

Értékelés: A

(chester)

 Marqise Lee, WR (re-sign)
 4 év, $38 millió, $18 millió garantált

 

Várható volt, hogy a Robinson-Lee kettősből csak egyet tartanak meg, utóbbi volt az olcsóbb. Bár képességekben elmarad Robinsontól, nagyon hasznos eleme volt a Jaguars támadósorának, ahol most még nagyobb szerep hárulhat rá. Kicsit talán drágán igazolták vissza, de A-Rob elengedése után ez létszükség volt.

Értékelés: A-

(chester)

 

 Paul Richardson, WR
 5 év, $40 millió, $20 millió garantált

 

Üdv abban az NFL-ben, ahol a 177 milliós cap space-nek hála Trey Burton, Albert Wilson és Paul Richardson is $8 milliót keres évente. Ez van, srácok. Én ezt a transzfert nem feltétlen éreztem szükségesnek, főleg nem ennyiért, de keresnek biztosítékot arra, ha Doctson bebustul ismét lesérül, vagy ha Crowdert nem tudják megtartani jövőre. Mert hogy Smith nem fog neki 40 yardos bombákat szórni, az is biztos.

 

Értékelés: C

(chester)

 

Szerintem jól járt vele a Skins. A Seahawks elkapókról eligazolásuk után már több alkalommal is kiderült, hogy a Seahawksban termelt számokat érdemes fenntartásokkal kezelni. Ez inkább egy 3 éves szerződésnek tűnik kicsivel több, mint 20 millióért, annyiért meg simán megéri. 5 millió körüli összegért szerintem még a Hawks is megtartotta volna.

Értékelés: B

(rowi)

 

 Andrew Norwell, OG
 5 év, $66,5 millió,$30 millió garantált

Na, a Jaguars hozza a formáját, viszont az utóbbi évekkel ellentétben most a támadósorra koncentrál és leakasztották a liga egyik legjobb guardját. Ezzel erősödik majd a futójátékuk, Fournette-nek nem kell folyton a backfieldben találkoznia védőkkal és Bortlest is jobban fogja védeni a fal. A szerződése hatalmas, emiatt azért nem mondhatom, hogy tökéletes üzlet volt, hiszen tudtuk, hogy Norwell a legjobban fizetett guard lesz, de azért évi $1,3 milliós növekedésre nem számítottam.

Értékelés: B+

(katonadani)

 

Sok csapathoz el tudtam képzelni Norwell leigazolását, de a Jaguars nem tartozott ide. Ártani nem árt, az egyszer biztos, még ha mocskosul drága is volt, de az Eagles bemutatta, mit lehet tenni egy elit O-Line + Def kombóval. Ha Cannt is upgrade-elik majd a drafton, akkor aligha lesz boldogabb ember Fournette-nél.

Értékelés: B

(chester)

 Kyle Williams, DT
 1 év, $6 millió, $5 millió garantált

 

Hiába vén róka már, még mindig meghatározó játékosa a védelemnek, és egy playoff szezon vélhetően meghozta a kedvét egy újabb, vélhetően az utolsó szezonjához. Talán kicsit sokba kerül, de mindenképp meg kellett őt tartani, hogy egy vezér maradjon a front sevenben.

Értékelés: A-

(chester)

 

 Trey Burton, TE
 4 év, $32 millió

 

A Chiefshez hasonlóan nagyon tetszik a Bears építkezése is. Az Eagleshöz hasonlóan ők is egy elég jó támadósort akarnak tenni a fiatal irányítójuk segge alá, Allen Robinson után most egy újabb fegyver érkezik. Burtonnek kevés szerep jutott Ertz mögött, de amikor Ertz sérült volt, akkor nagyon jól szállt be és megmutatta, hogy első számú opció is lehet egy csapatnál. Szerintem jól döntött a Bears és ugyan a hatodik legjobban fizetett TE lesz, amire eddigi játéka alapján még nem szolgált rá, de mint tudjuk, az NFL-ben nem a múltért, hanem a jövőért fizetsz.

Értékelés: A-

(katonadani)

 

 Drew Brees, QB
 2 év, $50 millió, $27 millió garantált

 

Igazából ez egy 1+1 éves szerződés, no-trade záradékkal, szóval Brees itt fejezi be karrierjét és a csapatnak opciós joga van még a második évre is. Ennél csapatbarátabbat nehéz elképzelni, mikor simán kereshetett volna az irányító 60 milliót is két év alatt.

Értékelés: A+

(katonadani)

 

 Sammy Watkins, WR
 3 év, $48 millió, $30 millió garantált

 

Alapvetően tetszik a felfogás, hogy a Chiefs Mahomes köré akar építeni. Elég jó skill pozíciós játékosaik vannak: Hunt, Kelce, Hill, és most Watkins is. Watkins jól ki fogja egészíteni a többieket, úgyhogy ilyen szempontból nagyon is tetszik az igazolás, de a fizetés nagyon magas. Watkins nem a harmadik legjobb elkapó a ligában és ugyan ultratehetséges, közel sem hozta ki magából azt, amit várni lehetett draftolásakor. Az építkezést és a nagyon erős túlfizetést számba véve…

Értékelés: C

(katonadani)

 

Maga az, hogy a passzgyáros irányítónak hoznak egy ténylegesen első számú elkapót, az dicséretes. Mivel a Chiefs leghamarabb az 54. picken húz, ezért nem is feltétlen rossz, hogy az egyik legjobb elérhető szabadügynökkel oldották meg ezt. Na de a nem rövid kórlappal rendelkező Watkinsnak $30 millió garantáltat adni, az a kemény, nem a faláb. Emiatt nem is nagyon tudok erre pozitív osztályzatot adni, a név A, a szerződése D.

Értékelés: C

(chester)

 

 Albert Wilson, WR
 3 év, $24millió

 

Öööö, mire fel? A 2017-es szezon utolsó, jelentéktelen meccsére, ahol volt 147 elkapott yardja, mikor előtte 26 yardot átlagolt? Nem tudom mit szednek Miamiban, de nagyon erős lehet (és nem csak erre a lépésre mondom).

Értékelés: WTF?

(katonadani)

 

2018.03.12.

 

 Allen Robinson, WR
 3 év, $42 millió, $25 millió garantált

 

Az évi $14 milliós fizetés holtversenyben a 7. helyre elég Demaryius Thomasszal és Dez Bryanttel. Szerintem teljesen rendben van ez a fizetés, ráadásul a $25 millió garantált sem lesz igazából $25 millió (bár ez is épp a 7. helyre lenne elég). Úgy vélem, dicsérni kell a Bearst, hiszen tudták, hogy nagyon kell egy igazi első számú elkapó és meg is szerezték a legjobbat, akit lehetett. Ráadásul a szerződés is rendben van, bár ebben persze közrejátszott Robinson tavalyi sérülése is. Elsőre sima A-t adtam, de látva Watkins és Wilson szerződését, így még kicsit feljebb tornászom.

Értékelés: A+

(katonadani) 

 

 TRADE!
 Bills adja: 1/21 + Cordy Glenn + 2018/6.kör
 Bengals adja: 1/12 + 2018/5.kör

 

Na, a Bills elindult egy irányítóért. Ez egy teljesen fair deal szerintem mindkét félnek, hiszen a Bills nagyon menne irányítóért, a Bengals pedig borzasztó támadófalát erősítené. Glenn hatalmas tehetség, de egész sok sérülése volt (17 meccset hagyott ki az utóbbi két évben), ez a probléma vele leginkább. A Billsnél Dion Dawkins egész jól helyettesítette újoncként, így nem volt Glennre olyan nagy szükségük és jó ellenértéket kaphattak most érte. Most pedig még több értéket tudnak felmutatni draft cetli formájában és egy top5-ben húzó csapatnak sem kell olyan messzire hátracserélnie, így jó alkupozíciójuk lesz. Tetszik a trade mindkét féltől.

Bills: A-

Bengals: A-

(katonadani)

 

Ez ugyanaz, mint amit az Eagles csinált Wentzért. A trade ami megalapoz A trade-nek. 1/12-vel és 1/22-vel a 4-5. helyig jöhetnek fel, ott már kapnának irányítót. Egyébként korrekt üzlet ez mindkét fél részéről.

Bills és Bengals is A

(rowi)

 

49ers Richard Sherman, CB
 3 év, $39 millió

 

Talán kicsit drága annak függvényében, hogy a sérülése és a kora miatt van benne rizikó, de a 49ersnek így is hatalmas erősítés, és még mindig van egy tonna elkölthető pénzük. Szokás szerint Lynch remekül rakott össze egy szerződést, sok ösztönzővel és kritériummal. Sherman pedig kétszer fog találkozni korábbi csapata ellen.

 

Értékelés: A

(chester)

 

Ez egy rettenetesen csapatbarát szerződés, valójában minden kockázatot Sherman visel, aki ügynök nélkül tárgyalt. A maga részéről boldog a kialkudott deallel, és amíg ez így van, addig végül is más nem számít. Ha viszont mégis megközelítené a szerződés szerinti maximumot, akkor a 49ers csak tapsolhat örömében.

Értékelés: a csapat részéről A+

(rowi)

 

 TRADE!
 Browns adja: Danny Shelton + 2018/5.kör
 Patriots adja: 2019/3.kör

 

Amennyire tetszettek a tegnapi Browns cserék, annyira nem tetszik ez. Shelton egy nagyon jó run stuffer védőfalember, ehhez képest alig kaptak érte valamit. A jövő évi harmadik kör vége az idei év negyedik kör vége “nettósítva”, ők meg adtak egy ötödik kör elejét. Szóval alig pár helyes felmozgásért adtak egy elég jó kezdő falembert. Nem is értem. Kivéve ha megágyaztak ezzel egy másik cserének, de akkor is nevetségesen alacsony az ellenérték.

Patriots: A+

Browns: WTF?

(katonadani)

 

 TRADE!
 Browns adja: DeShone Kizer, QB + 2018/4.kör + 2018/5.kör
 Packers adja: Damarious Randall, CB + 2018/4.kör + 2018/5.kör

 

A Tyrod-trade után, és mivel irányítót fognak húzni az első kör elején, Kizer teljesen feleslegessé vált Clevelandben, harmadik QB lehetett volna csak, szóval jó eséllyel soha többé nem kapott volna snapet tétmeccsen. Úgyhogy nagyon egyszerű döntés lehetett Dorsey-éknak ez a csere, hiszen kapnak egy kezdő kaliberű defensive backet – aki feltehetőleg free safety lesz a csapatnál. A Packersnek sem rossz feltétlen az üzlet, hiszen felmozognak a 4. és 5. körökben és egy Hundley-nál jobb csereirányítót szereznek maguknak, akit egy jó edzői stábban azért lehet fejlesztgetni. Ettől függetlenül nálam a Browns nyert, ők kapták a jobb játékost.

Browns: A-

Packers: B

(katonadani)

 

Valószínűleg a FA és draft időszak után okosabbak leszünk, de jelenleg Kevin Kingen kívül csak a sérülésekből lábadozó Rollins és néhány korábbi UDFA játékos tarkítja az amúgy sem veretes CB szekciót. Kizerből minden bizonnyal nem lesz Favre, de talán az a nyugodtság, amit Rodgers mögött kaphat a padon jó hatással lesz rá. Ahogy Clevelandben sem Randall fogja megreformálni a védelmet, de ha kifog egy jobb periódust, akkor hasznos játékos lehet Gregg Williams védelmében.

Browns: B

Packers: B

(chester)

 

 TRADE!
 Browns adja: 2018/3.kör (65 overall)
 Bills adja: Tyrod Taylor, QB

 

Nálam ez egy fair deal alapvetően. A Bills nem akarta Tyrodot és elég jó ellenértéket kapott érte, a Brownsnak pedig így már megvan a bridge irányítója, nem kell McCarronért harcba szállni, Tyrod pedig jobb játékos McCarronnál. A Bills járt nálam jobban egy kicsit, mert a harmadik kör legelső pickje azért elég értékesnek számít, de persze egy irányító is, szóval nem sokkal teszem előre a Billst. Azt pedig továbbra is tartom, hogy a Brownsnak irányítót kell húzniuk 1/1-re. Tyrodot pedig sajnálom, hogy továbbra is csak átmeneti megoldásként számítanak rá.

Browns: B

Bills: B+

(katonadani)

 

Húztak egy B tervet, amivel biztosítottak egy évet az újonc irányítójuknak fejlődésre. Ugyanakkor ezzel vélhetően 1/1-re jön Barkley, és 1/4-re irányító, ami Danival egyetértve nem túl okos gondolat. Viszont amíg a Browns szerzett egy mankót, a Bills elvesztett egyet, nekik muszáj lesz egy irányítót leakasztani, aki vagy drágább (és lehet nem is rosszabb) lesz mint Taylor, vagy nagyon sok draftpickbe fog fájni a felcserélés.

 

Browns: B

Bills: C

(chester)

 

 TRADE!
 Browns adja: 2018/4.kör + 2019/7.kör
 Dolphins adja: Jarvis Landry, WR

 

Nem teljesen értem a Dolphinst. Robert Quinn nagy fizetésére van helyük, de a sokkal jobb Jarvis Landryére nincs? Egy negyedik körért pedig ajándék volt a Brownsnak, és ugyan meg kell fizetniük, de emiatt nem kell aggódnia a barnáknak. Nekik most jó játékosokat kell szerezniük és John Dorsey nagyon jól is csinálja ezt egyelőre. Ammójuk van, Sashi Brown bekészítette nekik, most csak jól kell elkölteni. Ezt pedig meg is kezdték. Ha ki tudják húzni Barkley-t (csak ne 1/1-re), akkor ez a támadósor nagyon bivaly lehet.

Browns: A+

Dolphins: C-

(katonadani)

 

A Dolphinsnak ez nagy veszteség, a Browns viszont jót húzott, egy 4. kört bőven megért Landry, a fizetése pedig nem lesz hatással a Browns capjére.

 

Browns: A

Dolphins: D

(chester)

 

A Dolphins részéről szerintem ez nem veszteség, van rengeteg elkapójuk és tökéletesen sikerült véghez vinniük azt, amit tervetek: szereztek egy viszonylag magas picket egy olyan játékosért, akit már régóta nem akartak. Én nem is hittem volna, hogy cserél valaki a franchise tages Landryért és rajta marad a csapaton (bár a negyedik kör vége azért egy kicsit még így is lehúzás). A Browns pedig sima A++, hisz tulajdonképpen egy punterért egy egy hetedik körös pickért szerezték meg a piac legjobb elkapóját, pénzük meg annyi van, hogy Breest és Cousinst egyszerre leigazolva sem tudnák elkölteni.

 

Browns: A++

Dolphins: B+

(Renningan)

 

 TRADE!
 Eagles adja: Torrey Smith, WR
 Panthers adja: Daryl Worley, CB

 

Nem félnek már az emberek Howie Rosemannel cserélni? Nem is értem hogy kapott bármit is az Eagles Smithért, aki azon kívül, hogy megnyújtja a pályán és egy jó srác az öltözőben, nem sokat csinál és egyértelműen a kivágás sorsára jutott volna. Helyette jött egy olcsó, tehetséges corner. Az Eagles biztos nyert a cserével, a Panthersnél meg nem tudom pontosan mi a terv Torrey-val – vagy akkor Curtis Samuellel.

Eagles: A-

Panthers: B-

(katonadani)

 

bills Chris Ivory, RB
 2 év, $5,5 millió

 

Az ESPN-ről lopok ide statisztikát: Ivory 3,6 yardos átlaga az utóbbi két évben borzasztó és több fumble-je van (7) ez idő alatt, mint touchdownja (5). És még garantáltak is neki $3,3 milliót. Nem is értem miért volt prioritás a megszerzése…

Értékelés: WTF?

(katonadani)

 

bills Vontae Davis, CB
 1 év, $5 millió

 

Kiegészítő embernek jó lesz, pár éve még top corner volt, azóta viszont a sérülések is visszavetették karrierjét. Kipróbálják, aztán meglátjuk, mi lesz.

Értékelés: B

(katonadani)

 

bengals Chris Baker, DT
 1 év, $3 millió

 

Tavaly az egyik legjobb szabadügynök volt, de csalódást keltően teljesített a Bucsban, akik mindössze egy év után megváltak tőle. A Bengalsnak nagyon kéne Geno Atkins mellé egy hasonló erősítést jelentő DT, és Baker képes lehet erre, ha összeszedi magát. Erre nagy segítséget jelenthet Jacob Burney, aki a Redskins D-Line edzője volt Baker fővárosi karrierjének nagy része alatt.

 

Értékelés: B

(chester)

 

 TRADE!
 Rams adja: 2018/5.kör
 Broncos adja: Aqib Talib, CB

Az én álláspontom az, hogy az 5-7. körös pickek tök értéktelenek. Mármint persze, mélyíteni a keretet rendben vannak, de ha egy ilyen pickért szerezhetsz egy bizonyított veterán kezdőt, akkor “go for it”. Itt egy lista azon 5. körös játékosokról az utóbbi 5 évből, akikből minőségi kezdő lett: Desmond King, Jordan Howard, Tyreek Hill, Matt Ionnaidis, Grady Jarrett, Jay Ajayi, Stefon Diggs, Telvin Smith, Corey Linsley, Micah Hyde, Ricky Wagner, Adrian Amos. Ez körülbelül 7%-os arány. Kösz, inkább kérem a bizonyított veteránt (ha nem állok borzasztóan a fizetési sapkával). Szóval nekem a továbbiakban is ez lesz az alapelvem, ezt ellensúlyozza kicsit például egy játékos hatalmas fizetése vagy problémássága.

A Ramsnél Phillips rendbe fogja tudni rakni a csapatot, nem fog problémát okozni neki Talib, dolgozott már vele, így LA-ben az egyik legjobb secondary alakul ki. A Broncos vesztett egy jó játékost, de a mélység megvan mögötte és kellett nekik a pénz.

Rams: A-

Broncos: C+

(katonadani)

 

Win-win. A Broncosnak pénz kellett, a Ramsnek meg egy elit közeli játékos. Les Snead tavaly Goffnak akart kedveskedni a cserékkel és igazolásokkal, idén Wade Phillipsnek hozza el a Kánaánt eddig. A Rams védelméből már csak az OLB poszton kell egy potens játékos, hogy egy top 5 aspiráns védelemről beszéljünk. A Broncos bár gyengült, Roby személyében van egy bőven tűrhető pótlás, a kassza pedig tovább nőtt Cousinsért.

Rams: A-

Broncos: A-

(chester)

 

Mindkét fél részéről egy érthető csere, mégsem lehet azt mondani, hogy tökéletesen jöttek volna ki belőle. A Broncos kivágta volna Talibot, mert rengeteget keres és egyre több probléma volt vele, így mindenképp jól jártak azzal, hogy valaki legalább fizetett érte. Az ötödik körös pick pedig pont egy ötödik körös pickkel több, mint amit a cuttal nyertek volna. Ne feledjük a pickekből nem csak húzni lehet, hanem továbbcserélni is, kicsit felmozogni, akár a harmadik-negyedik körbe. Ettől függetlenül Talib helyén marad egy lyuk, amit remélhetőleg Roby megpróbál befoltozni, de nem biztos, hogy teljes lesz a siker.

A Rams pedig szerzett egy még mindig kiváló cornert kvázi ingyen, de cserébe sokat keres majd náluk és Petersszel összeeresztve azért lehetnek problémák a magatartással. Nagyon kell bízniuk magukban, hogy begyűjtik a problémás játékosokat.

Rams: B

Broncos: B-

(Leonidasz007)

 

 TRADE!
 Rams adja: Alec Ogletree, LB + 2018/7.kör
 Giants adja: 2018/4.kör + 2018/6.kör

 

Érdekes a Giants, hiszen Gettleman szöges ellentétben áll elődjével, Jerry Reese-szel. Reese nem értékelte semennyire a támadófalat és a linebacker sort, Gettleman pedig pont ezeket értékeli nagyra. Ezért jön majd Norwell is például minden bizonnyal és ezért szerezték meg Ogletreet is. Ogletree alapvetően egy túlértékelt linebacker a rengeteg szerelése miatt, de bőven a csapat legjobbja lesz. Az mindenképp furcsa, hogy a Rams csak öt hónapja hosszabbított vele és máris elcserélték. Azt tudtuk, hogy Wade Phillipset nem érdeklik a linebackerek, de akkor miért hosszabbítottak vele? Na mindegy, takarítottak egy kis pénzt legalább.

Giants: B+

Rams: B-

(katonadani)

 

Március 9-én Ray-Ray Armstrong kezdő embernek számít a Giants linebacker sorában, úgy kiürült a roster. Innentől akkor sem tudom húzni a számat, ha nem vagyok Ogletree fanja. Nagyon egysíkú játékos, ráadásul irreálisan nagy szerződést kapott, viszont kapitány volt a Ramsben, és hasonló vezető szerepet szánna neki James Bettcher is vélhetően. És ha már Les Snead, a brutális összegű hosszabbítás arra volt jó, hogy ne kompenzációs picket kapjanak érte.

Giants: B+

Rams: B+

(chester)

 

 TRADE!
 Eagles adja: Marcus Johnson, WR + 2018/5.kör
 Seahawks adja: Michael Bennett, DE + 2018/7.kör

 

Jót fog tenni az öregedő Bennettnek, hogy nem kell 80%-ban a pályán lennie, csak mondjuk 40-50%-ban, ez pozitív hatással lesz a produktivitására. A sokoldalúsága DE és DT poszton nagy fegyvertény lesz ebben az amúgy is nagyon mély védőfalban, Rosemannek pedig kvázi semmit sem kellett feladnia érte. Egyetlen kérdőjel a hozzáállása és személyisége lehet, de ez az öltöző nagyon más, mint a Seahawks öltöző. A Seahawks meg átalakul, de olyan sokat nem takarítottak meg ezzel az üzlettel és nem is kaptak ellenértéket. Egyedül a problémás személyiségét lehet felhozni, aminek elküldésével jól járt a Seahawks.

Eagles: A

Seahawks: C-

(katonadani)

 

Elhoztak egy olcsóbb (soha nem lesz nagyobb cap hitje mint Currynek a mostani szerződésével) és jobb Vinny Curryt, aki ráadásul nem csak a fal szélén lehet erősítés. Ugyanakkor ha tönkre vágja az öltözőt, akkor megette a fene. Az Eaglesnek addig kell fenntartania a szintet, amíg Wentz olcsó, és mire őt meg kell fizetni, addigra többek között Bennett is kikopik a rosterről. A Seahawks meg rebuildel, még ha ezzel gyengítenek is magukon, bár attól nem félnék, hogy nem találnak a helyére pótlást, Schneidernek jó szeme van a tehetségekhez.

 

Eagles: B

Seahawks: B-

(chester)

 

Elsőre nagy fogás az Eagles számára, de egyrészt a legtelítettebb posztjukat mélyítették tovább, másrészt Bennett láthatóan mérgezi a légkört maga körül. Mindezek ellenére nem került sokba, így egy próbát megér, aztán legfeljebb kivágják. A Seahawks értem, hogy teljesen újra szeretné építeni a mentalitást a csapatnál, de jóformán semmit nem kaptak Bennettért, ami eléggé kérdésesség teszi nálam ennek a cserének a létjogosultságát az ő részükről.

 

Eagles: B+

Seahawks: D

(Leonidasz007)

 

 TRADE!
 Rams adja: Robert Quinn, DE + 2018/6.kör
 Dolphins adja: 2018/4.kör + 2018/6.kör

 

Ez a legtrükkösebb eddigi trade talán. Quinn ugyanis nagyon drága ahhoz, képest, hogy az utóbbi években semmit nem csinált igazából, pedig sérülése előtt egy all time great szezont hozott össze sackekben. A Dolphins pedig már így is bőven negatívban van a fizetési sapkát illetően, most csak még nagyobb gödörbe kerültek és közel sincs rá garancia, hogy egy jó játékost kaptak. Igazából a két félnek ellentétes céljai voltak, de egyik oldalról sem tetszik annyira ez az üzlet, kihozom egy döntetlenre.

Rams: B-

Dolphins: B-

(katonadani)

 

Érett ez a lépés a Ramstől a salary cap miatt. Elég jó ellenértéket kaptak egy olyan játékosért, akit nem akartak megtartani, viszont így nem maradt normális OLB a rosteren. A Dolphins ugyanakkor rejtély mit tervez, és erre valószínűleg nem most kapunk választ. Mondjuk arra a szerepre, amit neki szánnának vélhetően, arra olcsóbb megoldást is találhattak volna.

 

Rams: A

Dolphins: C

(chester)

 

 

 

 TRADE!
 Rams adja: 2018/4.kör + 2019/2.kör
 Chiefs adja: Marcus Peters,CB + 2018/6.kör

 

Na itt a fentiekhez képest legalább valamilyen szinten normális kompenzáció érkezett egy játékosért, így nem vághatom rá egyből, hogy a játékos kapó fél nyert. De mégis így gondolom, mert Peters egy top10 cornerback, Wade Phillipsben pedig hihetünk annyira, hogy nem fog Peters a csapat kárára válni. Megértem a Chiefst, hogy problémájuk volt Petersszel és végül kaptak is egy normális ellenértéket, de nálam ismét nyertes a Rams.

Rams: A

Chiefs: B-

(katonadani)

 

A Rams a sok trade-je miatt visszakapta azt a 4. kört, egy 2. kört pedig simán megér Peters a negatívumai ellenére. Ha tényleg sikerül kordában tartani őt, akkor hatalmasat húztak, vele. A Chiefsnek vélhetően elege volt a viselkedéséből, de az Amerson-Fuller kettősre rábízni az elkapókat elég bátor húzás, de valaki ennél csúnyább jelzővel illetné.

 

Rams: A

Chiefs: C+

(chester)

 

Szerintem Wade Phillips pont nem annyira jó a balhés játékosok kordában tartásával és ha Peters annyira gyökér volt, hogy kvázi áron alul megvált tőle a Chiefs, az sok jót nem ígér. Persze mindkét csapat nyert ezzel az ügylettel, mert a Rams szerzett egy kiváló játékost, a Chiefs pedig megszabadult egy daganattól a csapat testén, de nem mondanám egyértelmű nyertesnek a Ramst. A Kansas PO-szereplése pedig úgyis Mahomeson fog múlni, szerintem jól csinálják, hogy az eddigi jó, de nem elég jó koncepciót átszabják.

 

Rams: B+

Chiefs: B+

(Renningan)

 

 TRADE!
 Redskins adja: Kendall Fuller, CB + 2018/3.kör
 Chiefs adja: Alex Smith, QB

 

Ezt már értékeltem egyszer, a Chiefs egyértelmű nyertes, a Redskinsről lehet vitatkozni, mert végül is kellett egy irányítót találniuk és nem feltétlen kéne az utóbbi két év töketlenkedését belevenni ebbe a trade-be, de mégsem tudok eltekinteni a Cousins-sagatól, mert így nem erősödtek QB poszton, ellenben pénzben sem spóroltak sokat és fel kellett adniuk egy kiváló cornert és egy harmadik körös picket.

Chiefs: A+

Redskins: C

(katonadani)

 

Talán nagyobb ellenértéket is kaphattak volna érte Veachék, de az NFC-ből ez volt a legjobb ajánlat érte a pletykák szerint, viszont a felszabadított pénzre elképesztő szükségük volt. A Redskins papíron felhúzhatna Smith köré egy olyan támadósort, mint amit Kansas Cityben kapott, de Grudent nem tartom jónak erre a célra. Ezzel előre nem lépett a Redskins, csak hátra, de legalább a QB kérdést letudták.

 

Chiefs: A

Redskins: D+

(chester)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!