Connect with us

Szabadügynök

Minnesota kollektív erekciója – Vikings FA-értékelő

A Vikes mozgásait követte talán az egyik legnagyobb figyelem Kirk Cousins jóvoltából, illetve azért mégis csak egy contender csapat erősíti a keretét. Nem volt sok igazolás, de azok jól sikerültek. A legnagyobb lyukak be lettek tömve, irány a draft.

 

 

Akik jöttek

Kirk Cousins (A)

Az egész FA-idény legnagyobb igazolása Kirk Cousins volt. Az ára (évi 28 millió dollár) nem meglepő, jelenleg ennyibe kerül igazolni/újraigazolni egy top, vagy annak ígérkező irányítót évek óta. Carr, Stafford, Garoppolo, és most Rodgers is hasonló pénzt fog igényelni. A fizetési sapka százalékában ez nem egy különösebb összeg, ami viszont nagy dolog, hogy a szerződés teljesen garantált, és mindenre kiterjedő el nem cserélési záradéka van. Cousins egy hatalmasatt lépett előre, ugyanis ez a legegyértelműbb szerződés a liga eddigi történetében, ami a játékos előnyére válik. Erről katonadani írt részletesebben. Az értékeléshez hozzájárul az a körülmény is, hogy az utolsó hiányzó LEGO-elem lett bepattintva a csapatban az évek óta magas szinten játszó Cousins személyében. A szerződés technikai következményei sem tűnnek vészesnek, erről pedig rowi fejtette ki a véleményét: normál esetben aláírt volna egy 5 év/130 milliós szerződést, amiből ugyanennyi lett volna a garantált tartalom, viszont így egy esetleges ballépés esetén könnyebben lesz lepattintható, és a capet sem fogja terhelni. A kockázat persze ott rejlik a csapat számára, hogy ha elkezd HoF-szinten játszani, akkor – az új kollektív szerződés szabályai szerint esetleg – nagyon drága lesz újra leigazolni őt.

 

Trevor Siemian (B+)

Siemian szűk kétmilliós fizuért és egy hetedik körért jött, és ment Denverbe egy jövő évi ötödik körös pick. Olcsón megszabadították a Broncost a rossz emlékektől, és ezért kaptak egy csetlő-botló backupot, ha Kyle Sloter nem válna be. A pickben mért ára olcsó volt, és kevés olyan backup irányító van, aki ennyi pénzért pályára lép. Ezt a lépést inkább a Vikes nyerte meg, és a Broncos olcsón adta Keenum után a legéletképesebb emberét, ugyanis értékelhető backup nevek ennek a többszöröséért szoktak aláírni. Chase Daniel, Nick Foles, Colt McCoy, Matt Schaub, Mike Glennon, Chad Henne, Landry Jones, mindegyiküknek jelentősen magasabb a cap hitje, és Siemiannel (ha nem kap még egy szerződést Minnesotában) még egy 2020-as kompenzációs pick is járhat.

 

Sheldon Richardson (A-)

Richardson Suh mellett a legnagyobb szabaügynök DT volt. Egy évre kapott nyolcmilliót, ami 11-re mehet fel ösztönzőkkel. Ár-érték arányban bőven ráver Suhra, aki a nagy pénzre akar rámenni, és szó nélkül el fog kérni évi 14-15 milliót. Richardson a nagyszerű belső pass rush képességével kiegészíti majd a futásfogásban jó Josephet, így megfelelő pihentető rotációval a Vikes fala egyértelműen top 3 lesz. Dontari Poe és Star Lotulelei is ennél nagyobb pénzekért körmölték alá a papírokat. Minden lehetőség megvan rá, hogy Richardsont újra 2014-es formájában lássuk viszont, és csak néha magára húz a kelleténél eggyel több embert, már megérte.

 

 

Tom Compton (A-)

Compton egy vállalható minőségű OT, aki ha beválik, akkor biztosítja, hogy hosszabb távon akár OG-ben maradjon Remmers, pótolva ezzel Berger hiányát. Az egyéves szerződése érthető, csak megint az az érzés, mint 2016-ban, amikor gyors sebtapaszozással akarták befoltozni a támadófal gyengeségeit.

 

Akik távoztak

Bradford drágán, Keenum és Teddy körülbelül értékükben távoztak Arizonába, Denverbe, és New Yorkba. Legalább Bradford bridge-QB lesz, amíg ki nem nevelik a következő franchise nevet. Keenum jó eséllyel bejátssza magát a kezdőbe, és mögötte tanulhat valaki, Teddy pedig küzdeni fog az újonccal, akiért azt a borzalmas draftpick-cserét követte el a Jets. Nincs már köreinkben Jerick McKinnon sem, aki rettentő jó és sokoldalú játékos, mégsem volt még soha RB1-szerepben. 4/30M-szerződést írt alá Friscóba, ahol állítólag Kyle Shanahan teljesen lefagyott, amikor már nem tudta az agya feldolgozni, hogy mennyi és milyen módon tudná őt használni (Carlos Hyde ennek megfelelően el is lett pattintva).

 

 

Jarius Wright is távozott, 2.6M dollár szabadult fel. Nem meglepő, hozzá inkább azért kötődhetnek a szurkolók, mert elég sok időt eltöltött Minnesotában. Örökös WR3-4 volt, viszont nagyon fog hiányozni az a néhány elkapása is, mindig clutch-szituációkban volt képes vinni tovább a csapatot. Terence Newman sorsáról még nincs hír, mindeközben Tom Johnson és Shamar Stephen is átrobogott a Seahawksba. Előbbivel azért érezhető a veszteség, utóbbival inkább a mélység veszett el.

 

Meg kell említeni, hogy nem minden needet sikerült betömni most. Nagyon jó lenne a falat turbózni még, illetve a slot CB helyét megoldani. Utóbbit egész könnyű lesz befoltozni a draftról, a fal kérdésesebb, ide nagyon kéne 2-3. körös mélység. Nem lennénk meglepve akkor sem, ha WR vagy LB érkezne, előbbi a mélység okán (meg ugye khmm…Treadwell), utóbbi pedig azért, mert rebesgetik, hogy Eric Kendricks nem fog hosszabbítást kapni, ha tudják pótolni egy fiatallal.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!