Vannak játékosok, akik a saját korukban olyan nagy hatást gyakorolnak a játékra, és a saját szurkolóikra, hogy mindenki ismeri a nevét, és évtizedekkel a visszavonulása után is ő a csapat legismertebb arca. A Dallas Cowboysnál több ilyen ember is létezik, de az a játékos, aki még a legismertebbek közül is kiemelkedik, az Amerika Kapitány, másnéven Roger Staubach.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Első a kötelesség
Roger Staubach hivatalosan 1964-ben került a ligába, mikor a Dallas Cowboys a draft 10. körében lefoglalta a játékjogát. Staubach egy igazi sztár volt a U.S. Naval Academyn, ahol már 1963-ben mindössze másodévesen megnyerte a Heisman Trophyt. Nagyszerű játékos volt, de talán még nagyszerűbb vezére is volt a csapatának. Mikor átvette a Heisman díjat, elsősorban nem is magáról, hanem a csapattársairól beszélt, hogy mekkora segítséget adtak neki a meccseken, és végül azzal zárta a köszönőbeszédét:
Azt kívánom bárcsak feldarabolhatnám ezt a díjat 44 szeletre, és odaadhatnám mindet egyesével a csapattársaimnak.
Mind mentálisan, mind fizikálisan tökéletesen kész volt az NFL-ben játszani. Mégis felvetődhet a kérdés, egy ilyen játékost miért csak a 10. körben vittek el. Ennek több oka is van, de talán a legfontosabb az az egyetem volt, ahová járt. A Naval Academy ugyanis a haditengerészet egyeteme volt, ahol végezve 4 évnyi szolgálatra voltak kötelezve a diákok. Ezt a kötelező szolgálatot csak nagyon ritka esetben engedte el az egyetem, ám Staubach pont olyan ember volt, akinek ezt megtették volna. Staubach azonban visszautasította az ajánlatot. Nagyon szeretett volna az NFL-ben játszani, de úgy érezte kötelessége teljesíteni a 4 éves szolgálatot. Tartozott ennyivel a Naval Academynek, és nem bírt volna úgy tükörbe nézni, hogy mindenki más teljesítette a kötelességét, de ő kivételt kapott.
Így Staubach a diploma után jelentkezett a haditengerészethez szolgálatra, és rövid időn belül ki is lett küldve Vietnámba, ahol éppen a háború dúlt. Staubach azonban szerencsésen elkerülte a Vietnámi háború borzalmait, ugyanis még az egyetemen színtévesztést diagnosztizáltak nála. Mivel a teszt szerint problémát okozott neki a piros és a zöld szín megkülönböztetése, ezért nem küldték ki őt a frontra, helyette az utánpótlás egységhez osztották be, ahol a színtévesztése már nem jelentett akadályt. Staubach 1966-67 között 12 hónapot szolgált Vietnámban Đà Nẵng és Chu Lai támaszpontokon, majd 1967 szeptemberében visszatért az Államokba, és a hátralévő szolgálati időt már otthon dolgozta le.
Mivel újra az Államokban volt, ezért úgy döntött, hogy az eltávját úgy időzíti, hogy részt vehessen a Cowboys 68-as edzőtáborában, hogy formában tarthassa magát, és felkészülhessen a visszatérésre. Végül 1969-ben lejárt a kötelező 4 éves szolgálat, és Staubach immár 27 évesen készen állt rá, hogy megkezdhesse az NFL karrierjét a Dallas Cowboys csapatával. Csakhogy a helyzet eddigre megváltozott.
Egy csapat két irányító
1960-ban a Cowboys megalakulásának idején Tom Landry vezetőedző Don Meredith-t nevezte ki kezdőnek, és Meredith az elkövetkezendő 8 évre meg is tartotta ezt a pozíciót. Az 1968-as szezon után Meredith azonban visszavonult, így kérdésessé vált ki lesz a kezdőirányító. Az ésszerű válasz természetesen Staubach lett volna, hiszen 4 évnyi szolgálat után végre a Cowboys rendelkezésére állhatott. Csakhogy volt egy másik jelölt is.
Craig Morton (14) 1965-ben került kiválasztásra a drafton a Cowboys által. Landry egyértelműen Meredith utódjának szánta őt, hiszen egy első körös draftcetlit is képes volt feláldozni érte. Természetesen Staubach továbbra is egy lehetséges opció volt az utódlásra, ám ő épp ekkor kezdte meg a vietnámi szolgálatot, és senki nem tudta mikor tér majd vissza, ha visszatér egyáltalán. Morton draftolása ebből a szempontból logikus lépés volt, és úgy is bántak vele, mint a csapat jövőjével.
Morton 4 évet várt türelmesen Meredith mögött, és mikor elődje visszavonult, megkapta az edző bizalmát. Staubach ugyan pont ekkor tért vissza a katonai szolgálatból, de 4 év kihagyás után Landry nem merte őt berakni kezdőbe, főleg úgy nem, hogy volt már egy kész NFL irányítója. Így Morton lett a kezdő, Staubach pedig a cseréje.
Landry ezen döntésének volt egy másik oka is méghozzá az, hogy Staubach játékstílusa idegen volt attól a rendszertől, amit Landry kiépített Dallasban. Staubach ugyanis az egyetemen nem csak a pontos labdáival tűnt ki, hanem a futásaival is. Jobban mondva a szabadulófutásaival. Számtalanszor előfordult, hogy az ellenfél védői átjutottak a támadófalon, Staubach pedig arra kényszerült, hogy rögtönözzön. Ilyenkor mindig elkezdett szaladgálni előre-hátra, jobbra-balra, és addig rohant így cikk-cakk-ban míg végül nem talált üres helyet, ahol kibújhatott a védők szorításából. Ha pedig megtalálta ezt a helyet, akkor vagy futott tovább, vagy eldobta a labdát egy üresen álló elkapónak.
Az egyetemen imádták ezt a stílust, a csapattársai és az edzői is folyton csak dicsérték őt a szabadulásai miatt, és lényegével ezekkel a futásaival szerzett magának hírnevet is. Hamar rá is ragasztották az első becenevét: “Roger the Dodger.”(A dodge angol szó olyan jelentésekkel bír, mint “csel”, “kitérés”, “elkerülés” stb. Értelemszerűen a nevének ritmusos hangzása miatt választották ki pont ezt a szót.)
Az egyetemen tehát szerették Staubach futásait. Dallasban azonban volt egy szigorú rendszer, aminek Landry volt a mérnöke, és ez a rendszer nem tűrte el az ilyen mutatványokat. Landry rendszerében az irányítónak nem szabadott kimozdulnia a zsebből. Ő egy a kor mércéjével mérve is konzervatív edző volt, és nem örült, mikor meglátta Staubachot fel-alá futkározni. Többször is rászólt, hogy hagyja ezt abba, de Staubachban ekkorra már annyira benne voltak a mozdulatok az egyetem miatt, hogy egyszerűen képtelen volt teljesíteni Landry ezen kérését. Ezzel idegenné tette magát a rendszerben, és akaratlanul is Morton javára cselekedett.
Ugyan néha Morton sérülése miatt be tudott állni játszani, de túl sok esélyt nem kapott, és mivel már nem volt fiatal, ezért Staubach már azon gondolkodott, hogy cserét kér, mert úgy látta számára Dallasban nincs lehetőség. Ez az elgondolása csak erősebb lett, mikor 1970-ben a Cowboys eljutott a Super Bowlba, de ott egy szoros meccsen 16-13-ra kikaptak. A döntőn Morton borzalmasan játszott, de Landry végig fenn hagyta, és egyszer sem gondolt rá, hogy beküldje Staubachot. A döntőn legalábbis nem. Később azonban már igen.
Morton Super Bowl teljesítménye kétségbe ejtette Landry-t, ami miatt 1971-ben egy versenyt hirdetett meg Staubach és Morton között. Kijelentette addig nem dönt kettejük között, amíg nem látja mindkettőjüket játszani, így nem nevezte ki egyértelműen egyiküket sem kezdőnek. Helyette hol az egyik irányítót küldte fel a pályára, hol a másikat. Ez az irányítódilemma nem tett jót a csapatnak, és legfőképpen nem tett jót a két irányítónak. Egyikük sem érezte biztonságban a pozícióját, frusztráltak voltak emiatt, és ez a frusztráltság hibákhoz vezetett. Márpedig ha egyikük hibázott, akkor Landry azonnal lecserélte. Ez a rendszer egyértelműen nem volt eredményes, de az igazi őrület a 7. héten a Bears ellen érkezett el.
Landry a meccs előtti csapatmegbeszélésen kijelentette, a Bears ellen két kezdőirányítóval fognak felállni. A kijelentését döbbent csend fogadta. Senki nem értette, mit értett ezalatt a mester, még maguknak az irányítóknak sem volt elképzelésük arról, mit akart ezzel Landry mondani. Aztán a meccs napján megértették. Landry úgy értette a két kezdőirányítót, hogy minden playben más fog a center mögé állni. A meccsen konkrétan megtörtént, hogy felment Staubach, dobott egy passzt, aztán azonnal jött a helyére Morton, ő is dobott egy passzt, aztán megint Staubach jött, de a play után megint jött a csere, és így tovább egész meccsen. Az eredmény pedig nem maradt el.
A Cowbos offense teljesen össze volt zavarodva. A játékosoknak fogalmuk sem volt, ki az irányítójuk, kit kellene követniük, és ráadásul az állandó cserélgetésnek köszönhetően rendszeresen kifutottak az időből, ami miatt mindig kezdhették 5 yarddal hátrébbról a következő játékot. A két irányítós rendszer teljes csődöt mondott, mind Staubach mind Morton rosszul játszott, és végül 23-19-re vereséget szenvedtek. Ennek köszönhetően a Cowboys mérlege 4-3-ra módosult, ahonnan még lett volna visszaút, de a bizonytalanság az irányítók között nem sok jót ígért.
A csapat és kapitánya
A Bears elleni vereség csúnya volt, talán a legcsúnyább Landry karrierjében. Egyvalamire azonban jó volt. Ráébresztette az edzőt, hogy az amit az irányítókkal csinál, nem fenntartható. Akármennyire is nehéz, de döntenie kell Staubach és Morton között, és a döntése mellett ki kell tartania, történjék bármi is. Így hát Landry hosszas gondolkozás után kiállt a média elé, és kijelentette, Staubach lesz a kezdő a szezon hátralévő részére.
Landry ezzel a kijelentésével minden bizalmát Staubachba helyezte, és ez a bizalom azonnal próbára lett téve a 8. héten a Cardinals ellen. Staubach a meccs első félidejében gyengén játszott, és 10-3-as Cardinals vezetéssel vonultak félidőre a felek. Korábban Landry ezen a ponton azonnal lecserélte volna az irányítót, ám ezúttal kitartott a döntése mellett, és fennhagyta Staubachot a második félidőre is. Staubach a bizalomnak köszönhetően túl tudott lendülni a kezdeti gyenge játékán, és végül 16-13-as győzelemre vezette a Cowboyst.
A tudat, hogy többé nem kell félnie attól, hogy lecserélik, hatalmas löketet adott Staubachnak. Végre úgy érezte az edző bízik benne, és ha hibázik is, akkor sem fogja padra küldeni őt. Sőt Landryt végre az sem zavarta, ha néha-néha elkezdett futni is. Nem tetszett neki továbbra sem ez a játékstílus, de meglátta benne a lehetőséget. Ugyan soha nem hívott olyan játékot, ami az irányító futására lett volna kihegyezve, de nem is tartotta vissza Staubachot a futásoktól.
Edző is irányító végre egy hullámhosszon volt, és ennek köszönhetően a Cowboys is túl tudott lendülni a kezdeti gyenge játékon. Staubach vezetésével a Cowboys offense-e az egyik legtöbb pontot szerezte a ligában, a “Doomsday Defense” pedig az egyik legkevesebbet engedte. Végül 11-3-al fejezték be a szezont, amivel nyerték a csoportot, és készülhettek a rájátszásra.
A playoff első körében Minnesotába utaztak, ahol viszonylag könnyen 20-12-re győztek. Az NFC döntőben immár hazai pályán a 49ers sem jelentett akadályt, és a 14-3-as győzelemnek köszönhetően újra bejutottak a Super Bowlba, ahol a Miami Dolphins volt az ellenfél. Egy évvel korábban megvolt az esélye a Cowboysnak a győzelemre, de a sorozatos hibáknak köszönhetően kikaptak. Ezúttal azonban senki nem hibázott. Mindenki a legjobbját játszotta aznap, és esélyt sem adtak a Dolphinsnak. Nagyon simán 24-3-ra diadalmaskodtak.
Ebből a győzelemből Staubach is kivette a maga részét. 119 passzolt és 18 futott yarddal, valamint 2 passzolt TD-vel járult hozzá a csapat győzelméhez. Erre a teljesítményre meg is kapta az MVP díjat, amivel bebiztosította magának, hogy a következő években is ő legyen ennek a csapatnak a kapitánya.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások