Connect with us

Érdekességek

Sherman-szerződés: ezért fogadj ügynököt! Vagy ne.

Nos, ilyen az, amikor egy a Stanfordon kommunikáció szakon mesterdiplomát szerző játékos tárgyal saját magáért.

 

Richard Sherman szerződésének alapszámait mostanra már sokan ismerik; 3 évre, maximum 39 millió dollár. De az ördög, mint mindig, most is a részletekben lakozik. Ebből a 39-ből ugyanis mindössze 3 millió a teljesen garantált tartalom. Három.

 

Sherman saját magát képviselte a tárgyalásokon, és el is végezte a házi feladatát. Számos korábbi top cornerback szerződését tanulmányozta át, közte különös figyelmet fordítva Nnamdi Asomugha (3x Pro Bowler Raiders CB) egyik késői szerződésére, amely számos ösztönzőt tartalmazott. Hogy ezt milyen fokig tette meg, jó példa a következő sztori.

 

Számos korábbi 49erses szerződése tartalmazott ösztönzőt Pro Bowlba jutás esetére, amelyet még akkor is megkapna az adott játékos, ha egészségügyi okból nem vesz részt a Pro Bowlon. Sherman viszont feltette a kérdést, hogy jó-jó, de mi van akkor ha bejutnak a Super Bowlba? Igazat adtak neki, így megváltoztatták a pontos szöveget.

 

10-12 órát töltöttem el ezeknek a szerződéseknek a tanulmányozásával, és a kontraktusok nyelvezetével. Ha magamat kell képviselnem, akkor meg kell csinálnom a házi feladatomat

 

– mondta Sherman.

 

A korábbi Seahawks corner pontosan tisztában volt a realitásokkal, vagyis hogy ő egy 30 éves Achilles-műtétből lábadozó defensive back. Amikor a csapat és Sherman már nagyjából megtárgyalták a részleteket Sherman végighívta a rivális csapatokat, hogy tudnak-e ennél jobbat ajánlani. Schneider a Seahawks GM-je sokkalta az ösztönzőket, Reggie McKenzie nem tudott helyet szorítani neki a sapka alatt a Raidersben, a Detroitnek pedig egyszerűen túl drága volt. Így végül az alábbi szerződésre ráztak kezet Lynch-csel:

 

  • 3 millió aláírási bónusz
  • 2 millió roster bónusz, ami a hivatalos edzőtábor első napján jár
  • 2 millió dollár alapfizetés 2018-ra
  • 2 millió per-game roster bónusz (magyarul a meccseken a 46-fős keretben kell lennie, vagyis 125 ezer dollár/meccs)
  • 1 millió játékidő ösztönző: legalább 90 %-ban a pályán kell lennie
  • 1 millió, ha Pro Bowler lesz és további 2 millió, ha All-Pro

 

Az 13 millió dollár, vagyis több, mint az 11 millió dollár mint, amit a Seahawksnál kereshetett volna. Viszont ha rosteren van 2019. április 1-én, akkor a 2019-es 8 milliós fizetése garantálttá válik, márpedig ha Pro Bowler szinten játszik idén, akkor a San Francisco kizárt dolog, hogy kivágja. Az ösztönzők egyébként 2019-ben és 2020-ban is megegyeznek a fentiekkel. A 39 millió dollárhoz tehát három éven át újra a 2013-14-es Shermant kéne látni a pályán, ez ha nem is lehetetlen, de elég valószínűtlen. Valójában ez tehát nem egy 3 éves szerződés, hanem egy 1+1+1 éves.

 

 

Richard Sherman tehát magára fogadott, jövő ilyenkorra kiderül, hogy ezt jól tette-e. Ugyanakkor ez a szerződés is jó példa arra, hogy a szabadügynök-piac nyitásakor a következő napokban röpködő számokat legalább a garantált tartalom, de inkább a részletek ismerete nélkül érdemes elsőre fenntartással kezelni. Vagy egyszerűen mindig odaérteni, hogy maximum ennyi.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!