Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Justin Reid

Vannak olyan játékosok, akik csak azért szereznek nevet maguknak, mert idősebb testvérük már letette a család névjegyét a ligában, így jó sztori mutogatni őket is, ha bekerülnek a legjobbak közé. Justin Reid azonban nem csak bátyja, Eric Reid nevéből fog megélni, ugyanis saját maga is közel olyan jó, vagy akár jobb prospect is, mint idősebb testvére volt. Tehetsége és potenciálja alapján pedig akár sokkal többre is viheti a profik között.

 

 

Justin első ránézésre egy teljesen átlagos safety prospect. Átlagos magassággal bír, izmos, de nem az a szörny fizikai felépítésre. Sportos családból származik, így nem meglepő, hogy ő is atletikus génekkel rendelkezik. Nade még milyenekkel! Reid képességeit tekintve ugyanis a SPARQ mutató szerint a legfelső 5%-ba tartozik. A Combine alkalmával 4.40-es 40 yardot, 6.65-ös 3 cone drillt futott és 16-szor nyomta ki fekvenyomáskor a több, mint 100 kilogrammot. Ezek a safetyk között mind elsőrangú mutatók.

 

Reid azonban nem csak steril körülmények között, de a pályán is be tudja bizonyítani az atletikusságát. Gyors, könnyedén vált irányt és nagyon jó az ütemérzéke is. Gyorsaságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyetemen nickel cornerként számítottak rá és képes a gyorsabb elkapókkal is lépést tartani, igaz a legjobb slot NFL WR-ek nagy kihívást okoznak majd neki. A nagyobb játékosok, alkalom adtán tight endek ellen pedig az ereje és az ütemérzéke segíti. Az 50/50 labdákat jó százalékkal kaparintja meg, mert amellett, hogy jó ütemérzéke van, a labdaérzékenysége is elsőrangú. Rengeteg leütött labda és több interception is fűződik a nevéhez, ahol elkapókat megszégyenítő módon avatkozik játékba.

 

 

Kis területen is nagyon gyors, ezt a slotban többször is bizonyította. Csípője hajlékony, gyorsan fordul, lábai pedig pörögnek a line of scrimmage közelében, így nem csak passzjáték ellen, de futás ellen is hasznos, mert fürgén kerüli ki a blokkolókat és gyors irányváltásokra képes a fal mögött. Ez az etletikusság és mozgáskoordináció teszi lehetővé, hogy a secondary legtöbb posztján bevethető lehet. Slot cornerként kezdheti, de lehet free safety és akár LB/S hybrid is. A defense koordinátorok ott használhatják, ahol a legnagyobb szükségét érzik.

 

Atletikussága mellett a másik legnagyobb erénye a hatalmas futball IQ. A Stanfordra járt, már csak ez is bizonyítja, hogy nem egy buta gyerek. Itt nem csak ösztönökre és a megérzésekre gondolok, de gyors reakcióidőre, jó meglátásokra, szép olvasásokra is. Reid ezekben közel tökéletes. Jól olvassa a játékot, képes az irányító és az elkapók mozgásából, gesztusaiból is következtetni arra, hogy mi következik. Kiváló ösztönei vannak, tudja, mikor induljon el route-ra, tudja mikor kell az irányító és a célpontja közé ugrani és jól számítja ki a snap pillanatát is. Észreveszi a változtatásokat, figyel a motion-ökre, egyszóval mindenre, ami a játék előtt vagy közben történik. Ezeket azonban nem csak észreveszi, de tud reagálni is rá. Spontán hoz döntést és kitűnő reakcióidejének hála még megakadályozza a megváltoztatott hívást is.

 

 

Alapvetően egy agresszív játékos, ami legtöbb szituációban jó, mert nála nagyobb játékosokkal is belemegy a küzdelembe és kétesélyes labdáknál a saját javára dönti el a dolgokat, valamint képes nagy játékokat is csinálni. Ez azonban sokszor a veszte is lehet. Hajlamos túl agresszívan játszani, így ha elrontja a szerelést vagy csak rosszul mér fel valamit, akkor nagy játékokat engedhet. Próbálja kontroll alatt tartani magát, de néha elviszi a hév, ezt pedig ki lehet használni.

 

Egyik legnagyobb aggály vele kapcsolatban, hogy az egyetemen főleg slot corner volt, a profik között viszont safetynek várják. Az első pár évében még lehet a slotban fog játszani, de megpróbálkozhatnak a kimozgatásával is. Ekkor fennállhat a veszélye, hogy nehezen alkalmazkodik az új szerepkörhöz és bármilyen jó is a játékintelligenciája lehetnek tapasztalatlanságból eredő hibái.

 

Jól képes az elkapókkal tartani a sebességet, de a pálya közepén, egymást keresztező route-okkal zavarba lehet hozni. Tapasztalt slot cornerek bevihetik a sűrűjébe és előnyt szerezhetnek róla. Futójátékok ellen szintén a pálya közepén jöhet zavarba, hajlamos rossz szögeket választani, de nem számít reménytelen esetnek.

 

Reid nagyjából egy tökéletes safety prospect, az egyetlen nagyobb bajom vele, hogy inkább slot cornerként játszott az egyetemen, ők pedig nem olyan kapósak. Egy olyan csapat azonban könnyen lecsaphat rá idejekorán, akik megtehetik, hogy az első pár évében az eredeti helyén játsszon, harmadik számú cornerként, majd szép lassan átmegy safetybe. Az átállás sikeressége nem garantált, de ilyen ösztönökkel és játékintelligenciával bőven jó esélyekkel indul. Valahol az első kör legvégén, a második kör elején lehet az értéke. Az Eagles és a Vikings jó helyen van, hogy elhozza őt, de a Packers vagy a Panthers számára is nagyon jó fit lenne, de nekik be kell vállalni egy korai picket érte vagy reménykedni hogy lecsúszik a második kör közepéig.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!