Connect with us

Hír

Luck nem fog dobálni a minicampen, de minden oké

Andrew Luck továbbra sem dobálja a labdát, ami egy irányítónál sosem jó jel. A Colts mostani minicampjén sem fogja, de állítólag ezzel minden oké, nem is kellene neki, ez a minicamp úgy is csak az új edzőnek van, hogy jobban összeszokjon a társasággal. Előbb-utóbb azonban csak jó lenne már látni Luckot a pályán, már lassan másfél éve nem produkált irányítóra utaló jeleket.

 

 

Luck már 2015-ben is sérült volt, csak 7 meccsen játszott. Erre jött rá a 2016-os szezon, ahol szó szerint szétverték, úgy játszott le 15 meccset, hogy normál esetben a szezon nagy részét ki kellett volna hagynia vállsérülése miatt. Nem tette, így most annyira tropa, hogy gyakorlatilag 1,5 éve nem volt labda a kezében, a karját pedig többen vízipisztolynak nevezték.

 

A Colts eddig végig ködösített és kvázi hazudott az állapotáról, tehát most sem lehet biztosra menni, de mivel már tényleg pihent és rengeteg szakértő és orvos látta, talán van reális esély a visszatérésére. Mindenesetre izgulhatnak a szurkolók, az 1/1-es korszakos tehetség nélkül nagyon csúnyán meg van lőve a Colts, ráadásul egy lassan brutálisan erős csoportban.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!