A laikusok közt elterjedt egy erős sztereotípia, miszerint az NFL-t állatok játsszák, akik csak ahhoz értenek, hogy egymást üssék-vágják. Ezt a sztereotípiát leginkább a védőfalemberek táplálják, akikre ha az ember ránéz, akkor a vad dühöt és ölni akarást látja. Legalábbis a pályán belül. A pályán kívül azonban a többségük a legszerényebb és legkedvesebb ember, akik még a légynek sem tudnának ártani. Reggie White pedig kétség kívül a legjobb példa a pályán belül egy vadállat, de azon kívül egy szelíd bárány típusra.
Első a család
Reggie White 1984-ben került a profik közé, ám meglepő módon nem az NFL volt az első állomása. Ekkor ugyanis létezett egy az NFL-lel rivális liga, a USFL, amelynek az egyik csapata, a Memphis Showboats szerezte meg White játékjogát. Értelemszerűen az NFL is megpróbálta White-ot megszerezni magának, és a ’84-es Supplemental drafton az Eagles ki is választotta őt. White azonban mégis a USFL-t választotta.
Hogy miért, arra két nagyon egyszerű magyarázata volt. Az egyik, hogy a Tennessee egyetemre járt, és mivel Memphis ott volt a közelben, így végülis maradhatott otthon. A másik pedig az volt, hogy a felesége, Sara, pont akkor volt végzős az egyetemen, és szeretett volna a közelében maradni. Philadelphiában erre esélye sem lett volna, Memphisben azonban annál több.
White így Memphisben kezdte meg a profi karrierjét, és mind a ’84-es, mind a ’85-ös szezont végigjátszotta a Showboats játékosaként. A USFL azonban az NFL-lel ellentétben tavasszal tartotta a meccseit, így mire a ’85-ös NFL szezon elkezdődött, addigra a USFL már véget is ért. Legalábbis a legtöbb játékos számára bizonyosan, ám Reggie White számára egyáltalán nem.
1985 őszén ugyanis az Eagles új tulajdonosa, Norman Braman felvette a kapcsolatot a Showboats vezetőségével, és megpróbálta megszerezni White játékjogát. Bramant lenyűgözte White teljesítménye (két év alatt 23,5 sacket szerzett), és minden szalmaszálat hajlandó volt megmozgatni azért, hogy Philadelphiában láthassa. Végül a tárgyalások oda jutottak, hogy 1 millió dollárért cserébe a Memphis elengedte White-ot, aki így alig pár héttel a szezon vége után kezdhetett újra edzeni. A váltás pont jókor jött, ugyanis alig pár héttel később a USFL becsődölt, és soha többet nem indult el újra.
Ezzel a szerencsés fordulattal White elkerült az NFL-be, és az Eagles játékosaként kezdhette meg, vagy éppen folytathatta a ’85-ös szezont. Bár a tulajdonost lenyűgözte White teljesítménye, a csapattársak egyáltalán nem voltak elájulva tőle. Sokuk kicsit sértve érezte magát, hogy egymillió dollárt hajlandóak voltak kifizetni egy játékosért, aki az ő értékrendjük szerint még nem bizonyított. White azonban nem sértődött meg ezen. Úgy gondolta, ha bizonyítania kell a csapattársaknak, akkor bizonyítani fog.
A szezon első három mérkőzését még kihagyta, de a 4. héten a Giants ellen már pályára léphetett, és mindjárt az első mérkőzésén letette a névjegyét: 10 tackle és 2,5 sack volt a teljesítménye azon a mérkőzésen. Már ott bebizonyította, hogy mennyit is ér, de ő ennél is tovább ment. A szezon hátralévő részét végigjátszotta, és végül kereken 100 tackle, 13 sack és 2 kierőszakolt fumble került a neve mellé. Meg is választották az NFC év újonc védőjének, annak ellenére is, hogy a gyakorlatban már egyáltalán nem volt újonc.
Az irgalmas szamaritánus
White a ’86-os szezont már teljes értékű Eagles játékosként kezdte meg. A csapattársak többé nem nézték le, megkapta a számára oly kedves 92-es mezszámot (’85-ben még 91-esben játszott), és a város is nagyon hamar megszerette. Részben a pályán nyújtott teljesítménye, részben más miatt.
Reggie White, az édesanyja elmondása szerint már 12 évesen elhatározta, hogy ő football játékos és lelkipásztor szeretne lenni. Mindkettő sikerült neki, még 17 évesen a football karrierje előtt lelkipásztorrá szentelték őt (a “Minister of Defense” becenevet is e másik foglalkozása miatt kapta). White mélyen vallásos volt, viszont a szó pozitívabb értelmében. Ő ugyanis egyfajta szent küldetésének tekintette, hogy segítsen az elesetteken és a nincsteleneken, és az életét annak szentelte, hogy ezt a küldetését beteljesíthesse.
Mikor Philadelphiába került, akkor a város északi része rendkívül elmaradott és elszegényedett volt. White ezt azonnal megtapasztalta, és elhatározta, hogy megpróbál ott segíteni, ahol csak tud. Minden hét minden péntekén ellátogatott Észak-Philadelphiába, hogy élelmet, ruhákat, de legfőképpen reményt vihessen az ottani embereknek. A lakosok eleinte furcsállták, hogy egy nagydarab, ismeretlen, színesbőrű, erős déli akcentussal rendelkező ember ellátogatott hozzájuk, de miután megtudták miért jött, egyből megváltozott a véleményük, és a későbbiekben mindig boldogan fogadták őt. White missziójának a híre nagyon hamar elterjedt, és rövid időn belül mindenki a városban arról beszélt, hogy ez az “állat” aki a pályán pusztít, mit tesz, ha éppen nincs rajta a sisak.
Philadelphia így gyorsan megszerette White-ot, aki rövid időn belül a franchise legismertebb arca lett. Mindenki tudta ki ő, és mindenki tisztelte őt a pályán kívüli cselekedetéért. És a pályán belüli teljesítményéért is. Ugyanis White ott is maradandót alkotott. Az egyik legrettegettebb DE volt, aki ott terrorizálta az irányítókat, ahol csak lehetett. 1986-ban 18 sacket szerzett, de a leghihetetlenebb teljesítménye egy évvel később érkezett el.
1987-ben egy rövid sztrájk miatt csak 15 mérkőzést rendeztek meg, és abból is három mérkőzésen nem az eredeti játékosok, hanem a tulajdonosok által gyorsan összetoborzott amatőrök játszottak. E sztrájk miatt White csak 12 meccsen léphetett pályára abban a szezonban. És ezen a 12 mérkőzésen szerzett 21 sacket. Élete legjobb szezonja volt az, amivel kis híján új sack rekordot állított be. Ez végül nem sikerült, de ezzel a teljesítményével végleg megismertette a nevét a világgal.
Mester és tanítványa
Reggie White teljesítménye hatalmas fejlődést hozott az Eagles védelmének, de a vezetőség úgy érezte, White egymaga nem lesz elég, szükség lesz egy másik dinamikus DL játékosra is, hogy az Eagles védelem az egyik legrettegettebb legyen. És rövidesen meg is találták White tökéletes párját. A ’87-es drafton a Philadelphia az első körben megszerezte magának a draft egyik legjobb DT-jét, Jerome Brownt. Brownban hatalmas potenciál volt, de a személyiségével kapcsolatban akadtak aggályok. Nem volt botrányos az előélete, de ő egy olyan ember volt, aki szeretett vad dolgokat csinálni. Szerette feszegetni a saját határait, szeretett bohóckodni, és ha valaki azt mondta neki „Ne csináld!” akkor ő csak azért is azt csinálta. Ily módon volt egyfajta rizikó az ő draftolásában, de az Eagles vezetőségnek megvolt a terve Brown vad természetének kordában tartására. Úgy gondolták, ha megbízzák White-ot, hogy vegye a szárnyai alá az újoncot, akkor ő képes lesz hatni rá, és képes lesz kihozni az ígéretből a maximumot.
White és Brown nagyon sok mindenben különbözött egymástól. Ugyan mindketten sokat beszéltek, de azt különböző módon tették. White mindig lassan, megfontoltan beszélt, és ügyelt arra, hogy a beszédével senkit ne sértsen meg. Brown ellenben sokszor hirtelen felindulásból szólt. White mindig figyelt a megjelenésére, Brown ellenben olyan ruhát öltött magára, amilyet éppen talált. A legjobban talán úgy lehetne jellemezni kettejüket, hogy míg Reggie White egy finom úriember benyomását keltette, addig Jerome Brown inkább egy nagyra nőtt gyerekét. Nagyon különböztek egymástól, de volt két dolog, amiben tökéletesen egyetértettek.
Az egyik értelemszerűen az volt, hogy oda kell érni az irányítóhoz. Brownnak makacs természete volt, ám ha Reggie White beszélt hozzá, akkor hallgatott, és figyelt. Odafigyelt mindenre, amit White mondott neki a játékkal kapcsolatban, és megfogadván mestere tanácsait, gyorsan ő is az egyik legjobb védőjátékossá nőtte ki magát. Az Eagles így két olyan játékossal töltötte fel a védelmét, akik az irányítók rémálmaivá váltak. A White-Brown duó 1987-91 között összesen 108,5 sacket jegyzett. Igaz, ennek az oroszlánrészét White vállalta (79) de Brown is megtette a magáét minden meccsen. És ezek csak a sackek, a megszámlálhatatlan irányítósiettetés, és negatív yardos szerelés még nincs is köztük. Az egyik legdinamikusabb duó voltak.
A másik dolog pedig, amiben mindketten egyetértettek, az a pályán kívüli jótékonykodás volt. Jerome Brown egy floridai kisvárosban, Brooksville-ben született és nőtt fel. A város a kor mércéjéhez képest szegény, és megosztott volt. Ám Brown úgy döntött, változtat ezen. Keményen fellépett a Ku-Kux-Klan ellen, ami abban az időben még erősen jelen volt a déli területeken, és mindent megtett azért, hogy a város fehér és feketebőrű közössége békében élhessen egymás között. A fizetésének egy jelentős összegét a városnak adományozta, aminek köszönhetően nagy fejlesztéseket tudott a település vezetősége végrehajtani az iskolákon, és a többi kultúrális intézményen. Brown mindezek mellett még 1992 tavaszán egy sporttábort is szervezett a helyi gyerekeknek, ahová meghívta a csapattársait is, akik boldogan jöttek is, nagy örömet okozva a táborban részt vevő gyerekeknek.
Reggie White és Jerome Brown nagyon sok mindenben különbözött egymástól. De a két legfontosabb kérdésben tökéletesen egyetértettek.
A Billy Graham Crusade
White és Brown párosának köszönhetően az Eagles védelme az egyik legerősebb lett, és minden évben a top5-ben végeztek. 1991-ben konkrétan első volt az Eagles védelme mind a passz, mind a futás ellen. Mégsem sikerült ilyen teljesítménnyel messzire eljutni. Akármennyire is próbálkozott az Eagles, valahol mindig elbotlott. 1988-ban ugyan megnyerték a csoportjukat, de a playoffban a Bears ellen 20-12-es vereséget szenvedtek. 1990-ban a Wild Card körben a Redskins verte meg őket 20-6-ra. 91-ben pedig egy 10-6-os szezont zártak, ami nem volt elegendő a rájátszáshoz.
Viszont nem esett kétségbe senki a csapatnál, úgy gondolták, ha ezt a védelmet sikerül egyben tartani, akkor egyszer elérkezhet a nagy áttörés. Akár már a következő évben is. Ám mielőtt elkezdődhetett volna a ’92-es szezon, Reggie White-ra egy mozgalmas holtszezon várt. Egyrészt ő is részt vett Brown sporttáborában, másrészt Philadelphiába érkezett a Billy Graham Crusade.
Billy Graham egy baptista lelkész volt, aki a II. Világháború után hirdette meg a saját „Keresztes Hadjáratát”. A névválasztás nem volt a legszerencsésebb, ugyanis ennek a szónak hallatán sokan a Szentföldért folytatott középkori véres háborúkra gondoltak, pedig Graham elképzelése a lehető legtávolabb állt ettől. Ez a „Hadjárat” egyfajta evangelizációs folyamat volt, amelynek keretein belül Graham ellátogatott a világ minden pontjára, és prédikációkat tartott az ottani embereknek a hitéről, annak üzenetéről, és az egymás kölcsönös elfogadásáról. Graham elsősorban azokat az embereket szerette volna elérni, akik soha nem hallottak a hitéről, vagy nem igazán értették azt. Ennél fogva a legfontosabb volt számára, hogy közérthetően, emberközpontúan fogalmazzon meg mindent, hiszen a cél az volt, hogy az emberek megértsék, miről is szól ez az egész. Billy Graham az ő „Hadjárata” alatt mind a hat kontinest bejárta, és számtalan nagyvárosba ellátogatott. 1992-ben pedig Philadelphia volt a következő állomás.
Graham prédikációinak egy fontos eleme volt, hogy egy helyi hírességet is felkért, hogy röviden mesélje el a saját történetét a közönségnek. Úgy gondolta fontos, hogy az emberek ne csak egy idegen szavait hallják, hanem egy olyan ember is beszéljen, akit jól ismernek, és akit tisztelnek. Volt olyan prédikációja, ahol nehezen talált ilyen embert, de Philadelphiában egyáltalán nem volt kérdés, kinek kell lennie a vendégnek. Reggie White hasonlóan gondolkodott az életről, mint Billy Graham, így nagyon megörült, mikor a híres prédikátor meghívta őt. Ő is fontosnak tartotta, hogy nagy tömegeknek beszélhessen a hitéről, az élettapasztalatairól, a küldetéséről, és úgy gondolta jót tehet ezzel mindenkinek. Boldogan igent mondott a meghívásra, és elkezdte a felkészülést a június 25.-i eseményre.
Aznap több tízezren gyűltek össze az Eagles stadionjában, a Veterans Stadiumban, ahol végighallgatták Graham beszédét, majd következhetett a vendégelőadó. White alaposan átgondolta, hogy mit fog mondani, és már készült fellépni a színpadra, amikor egy váratlan és tragikus hírt közöltek vele. Aznap reggel Jerome Brown és a 12 éves unokatestvére, Augusta, Brooksville-ben tartózodott, és kocsival utaztak haza. Az autó azonban megcsúszott a vizes úton, és nekicsapódott egy oszlopnak. A balesetben pedig mind Jerome Brown, mind a 12 éves unokatestvére életét vesztette.
1992-ben a hírek lassabban terjedtek. Elsőként a közeli hozzátartozók értesültek a történtekről, a nagyközönség eleinte nem tudott semmit a balesetről. Reggie White-ot órákkal a baleset után éretesítették, közvetlenül azelőtt, hogy felléphetett volna a színpadra. Barátjának, és tanítványának halála teljesen lesokkolta White-ot. Sokáig azt sem tudta mit csináljon, és bár fellépett a színpadra, de eleinte képtelen volt megszólalni. Azt tervezte, hogy a saját történetét osztja meg a közönséggel, de egyszerűen képtelen volt magáról beszélni a történtek után. Végül hosszú pillanatokkal később megszólalt, és a könnyeivel küszködve bejelentette Jerome Brown halálának hírét. A beszéd hátralévő idejét pedig teljes mértékben annak szentelte, hogy elmondja a közönségnek, milyen ember is volt Jerome Brown.
Ahogyan White-ot, úgy a közönséget is sokkolta a hír. Senki nem akarta elhinni, hogy ez a kedves, kicsit bolondos, de szerethető ember nincs többé. A csapattársak is alig akarták elhinni, többen is az utolsó pillanatig reménykedtek benne, hogy ez az egész csak valami rossz tréfa, és Brown csak a bolondját járatja velük. Sajnos nem így volt, és mikor a temetésen a koporsó fedelét végleg lecsukták, mindenkiben tudatosult a keserű valóság.
Az eset után a legtöbb média a Philadelphia csapatával foglalkozott. Mindenki találgatta, hogy vajon mit fog kiváltani ez az Eaglesből, és a játékosok hogyan fognak tudni készülni az új szezonra ezután. És mindenki találgatta, hogy vajon Reggie White hogyan fogja tudni feldolgozni barátjának és tanítványának elvesztését.
Folytatása következik…
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások