Connect with us

Prémium cikkek

Rossz ómen – Super Bowl IV Chiefs vs Vikings

Megkezdjük Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “H” csoportját, ahol az első versenyző az a döntő lesz, amivel lezárult egy korszak az NFL történelmében, és elkezdődött egy új. Ez a Chiefs és a Vikings összecsapása.

A Chiefs útja a döntőbe

A 60-as évek egyik legjobb AFL csapata a Chiefs volt. Ám hiába volt meg a tehetség és a szakértelem, az utolsó pillanatban valami mindig elromlott. A ’66-os Super Bowl vereség után ugyan talpra tudtak állni, de volt egy akadály, amit képtelenek voltak 3 éven keresztül megugrani. A Raiders. 1966-69 között a Raiders szinte minden alkalommal oda-vissza verte őket, és mivel csoportriválisok voltak, ezért sokszor ezen a két vereségen múlott a playoff. 1969-ben is mindkét alkalommal kikaptak, viszont akkor már 4 csapatos playoff rendszer volt, így 11-3-mal sikerült bejutni a rájátszásba. Ott a Jetset sikerült megverni 13-6-ra, de az AFL döntőn újra a Raiders jött velük szembe. Ezúttal azonban másképp alakultak a dolgok. Három évnyi sikertelenség után a legfontosabb mérkőzésen összeszedte magát a Chiefs, és idegenben 17-7-es győzelmet aratott. A nagy mumus többé nem állt az útjukban, de az utolsó harc még hátra volt.

A Vikings útja a döntőbe

A Vikings útja sokkal simább volt. Ugyan az első meccset elveszítették a Giants ellen, utána azonban zsinórban 12-t nyertek, és végül 12-2-es mérleggel nyerték a csoportot. A sikerüknek alapvetően két eleme volt. Egyrészt a „Purple People Eaters” becenévre hallgató védelem, ami a liga legjobb védelme volt ’69-ben, és átlagban alig 10 pontot engedett csak az ellenfeleknek. A siker másik kulcsa pedig az irányító Joe Kapp volt, aki élete szezonját játszotta abban az évben. A 2. héten a Colts ellen konkrétan 7 TD-t dobott, amire előtte még nem volt példa. Ez a kettős a playoffban is sikeres volt. A Ramst 23-20-ra legyőzték, majd az NFL döntőn simán hazaküldték a Brownst is egy 27-7-es végeredménnyel. Egy győzelem hiányzott már csak a meseszerű szezon beteljesítéséhez.

Super Bowl IV

A New Orleansban megrendezett döntőt egy nem mindennapi nyitójelenettel próbálták feldobni. Az elképzelés az volt, hogy mindkét csapat kabalafigurája beszáll egy hőlégballonba, és a pálya közepéről felszállva elhagyja a stadiont. A Chiefs ballonja gond nélkül fel is szállt, ám a Vikings ballonjába belekapott a szél, és alig pár méterrel a felszállás után elsodorta, ami így nekicsapódott a nézősort elválasztó korlátnak.

Rossz előjel volt ez a jelenet, de még ez a kis baleset sem tudta elvenni a Vikings szurkolók kedvét. A pályán látottak azonban már igen. A Vikings 13 pontos favorit volt, és sokan úgy gondolták, a Chiefs semmit nem fog tudni tenni ellenük, hiszen nem ismerik az ellenfelet. Csakhogy az egy dolog volt, hogy a Chiefs nem ismerte a Vikingst, de a Vikings sem ismerte a Chiefst. És utóbbinak nagyobb hátránya származott ebből.

A Vikings igazából nem használt semmi különlegest vagy szokatlant. Ők a jól bevált módszereket tökéletesítették, és ennek köszönhetően nyertek meccseket. A Chiefs ellenben számos szokatlan felállást és playhívást alkalmazott, amik ellen a Vikings nem tudott felkészülni, hiszen még soha nem láttak ilyet korábban.

Ezek miatt a meccs első félideje teljes Chiefs dominanciát hozott. A Vikings sem támadó, sem védőoldalon nem volt képes felvenni a versenyt a Chiefs szakatlan módszereivel. Gyakorlatilag már félidőben eldőlt a mérkőzés, mikor a Chiefs 16-0-ra vezetett. A Vikings ugyan becsülettel küzdött a végsőkig, de minden amit kipróbáltak, elromlott. Nem tudtak alkalmazkodni a Chiefs módszereihez.

A végső döfést a harmadik negyed végén kapták. A Chiefs egy egyszerű rövid passzt hívott, ám az eddigre fejben teljesen szétesett Vikings képtelen volt földre vinni az elkapó Otis Taylort. Egy alig 3 yardos játékból 46 yardos TD lett, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Az esélytelennek kikiáltott Chiefs 23-7-re nyert a favorit Vikings ellen.

Maga a meccs nem hozott sok izgalmat. Ugyan sokakat meglepett a Chiefs győzelme, de ezt leszámítva nem volt egy emlékezetes döntő. Ám egy különlegességet még ez is tartalmazott. A Chiefs edzője Hank Stram ugyanis megegyezett az NFL Filmsszel, és engedélyezte nekik, hogy bemikrofonozzák őt. Ez volt az első eset, hogy egy edző be volt mikrofonozva, és hallani lehetett miket mond a meccs bizonyos szakaszain. (Értelemszerűen csak utólag hozták nyilvánosságra mik hagyták el a mester száját, meccs közben csak az illetékesek hallhatták.)

Stram nem volt szégyenlős, és megfeledkezve arról, hogy minden szavát hallják, ugyanúgy beszélt a játékosaihoz a bírókhoz, és az ellenfélhez, mintha csak ő és pár ember hallaná. Ennek köszönhetően pedig a szigorú szakmai beszédek mellett olyan mondatok is elhagyták a mester száját mint:

Ez egy tökéletes hívás volt. Az a bíró nagyszerű munkát végez.

vagy

Ez az egész olyan, mintha ellopnánk egy cukrot egy óvodástól.

vagy

Hogy a francba tudtátok mind a hatan benézni ezt a playt? Heh? Mind a hatan!

Illetve olyanok is, amiket nem igazán lehet lefordítani. Mint például:

That’s it boys! That’s it rats! That’s it boys!

vagy

Just keep matriculating the ball down the field, boys!

Utóbbit azért sem lehet rendesen lefordítani, mert angolul sincs sok értelme. A Chiefs irányítója Len Dawson elmondta, hogy halvány fogalma sincs mit akar ez jelenteni. Ő sem tudja mire gondolt a „költő”, mikor ezt mondta.

A Chiefs győzelme egyben egy korszak végét és egy új kezdetét is jelentette. Az AFL véglegesen bebizonyította, hogy fel tudja venni a versenyt az NFL csapataival. Ennek köszönhetően pedig a két liga kölcsönösen elismerte egymást, és megállapodtak, többé nem egymás riválisai lesznek, hanem egymás társai. Ezzel az egyesülés beteljesült, és létrejött az az NFL, amit mi is ismerünk.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!