Connect with us

Hír

Túl drága OBJ a csapatoknak

A Giant a riportok szerint árulja Odell Beckhamet, de a Brandin Cooks-trade után olyan áron, amit nem valószínű, hogy bárki is megadna az elkapóért. Pedig állítólag több csapat is érdeklődött érte (a legtöbben a Ramst, a Brownst és a 49erst pletykálták).

 

 

OBJ-vel az a helyzet, hogy most lép szerződése utolsó évébe, ami 8,5 millió dollárt jelent neki. A következő két éven pedig lazán kaphat franchise taget, ami két év alatt olyan 35 millió dollárt jelentene neki, az ötödik éves opcióval együtt pedig három évre 43,5 milliót. Ez elég komoly pénzösszeg, azonban a piaci értékének megfelelően gyakorlatilag csak az új szerződés garantált tartalma lenne ennyi, átlagban pedig három év alatt akár 51-60 milliót is kereshetne.

 

Ezek nagyon súlyos dollármilliók, ráadásul az egyéves szerződésekkel pont az a baj, hogy csak egészséges játékosok kapnak, egy súlyos sérülés után OBJ nem fog franchise taget kapni és mehet a levesbe. Tavaly már pedzegette, hogy nem fog edzeni, míg új szerződést nem kap, de végül nem lett komoly dolog az ügyből. A Giants idei offseason programja hétfőn fog kezdődni és Pat Shurmur mester arra számít, hogy OBJ edzeni fog. Ha igen, akkor jó eséllyel minden oké, egy hullámhosszon vannak a felek, ha nem, akkor megint fel fognak erősödni a szerződésről és a trade-ről szóló hangok.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!