Connect with us

Hír

Hirtelen túl sok futó lett Seattle-ben

Marshawn Lynch (akkor még úgy tűnt végleges) visszavonulása óta próbál megoldást találni a Seattle Seahawks a futóhelyzetére. Az ezt követő drafton három fiatalt is behúztak erre a posztra, majd őket követte több igazolás is, de nem sikerült megoldást találniuk BeastMode pótlására.

 

 

A 2016-os drafton C.J. Prosise, Alex Collins és Zac Brooks jött átvenni a Lynch hagyta űrt, de mára csak Prosise maradt a rosteren – és ez simán változhat az elkövetkezendő hetekben. Bár említett két kollégája már távozott, azóta a rosterre került Chris Carson, Mike Davis, Tre Madden és J.D. McKissic is, valamint az idei drafton az első körös Rashaad Penny. Mindannyiuk biztos nem fog beférni az 53-as keretbe, és az egyik fő áldozat a korábbi 3. körös Prosise lehet.

 

A nagy reményekkel érkező játékos folyamatos sérülései miatt képtelen volt megmutatni képességeit a nagyérdeműnek, ráadásul McKissic személyében vetélytársa is akadt a pass catching back szerepre. Pete Carroll arról nyilatkozott, hogy Prosise jó formában, és ami még fontosabb, egészségesen tért vissza az edzésekre, de ugyanez elmondható az összes játékosáról is. Emiatt nincs is bérelt helye a szűkített keretben, így a training campben kell bizonyítania értékét. Szükség is lesz felrázni a futójátékot a Seahawksnál, mert Russell Wilson a maga 586 yardjával a legeredményesebb futó volt a rosteren 2017-ben – 346 yarddal megelőzve a második Mike Davist.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!