Connect with us

Hír

Végre összeállt az álomduó Dallasban

2014-ben a Cowboysnak két top célpontja volt a második körben: DeMarcus Lawrence és Kony Ealy. Nem hitték, hogy előbbi csúszni fog, ezért már épp arra készültek, hogy kiválasztják Ealyt. Aztán Lawrence mégis kicsúszott az első körből, ezért a Cowboys egy második és egy 3. körös picket beáldozva felment az 2/34-es pickért és kivitte a tavaly All-Pro formában lévő játékost. Most pedig összeszedték a Panthersben, Jetsben és Patriotsban megbukó Ealyt is.

 

 

Ealy a 2014-es drafton 2/60-as pick volt és a Broncos elleni 50. Super Bowlon három sacket is szerzett Peyton Manning ellen. Ekkor még úgy tűnt, hogy óriási fogás lesz, azonban nem tudott megragadni a csapat kezdőjében, 2017-ben a Patriotsban és a Jetsben is megfordult, de sehol nem alkotott maradandót. Így a Cowboys megvalósíthatta a 2014-es vágyát, és egy évre 800 ezer dollárért leigazolta a defensive endet.

 

Valahol jó, hogy nem a Cowboys draftolt anno, de most már egy csapatban vagyok Lawrence-szel, vele és a többiekkel pedig nagyszerű évünk lesz

 

– mondta Ealy, aki közel sem biztos, hogy megmarad a keretben.

 

A Panthersben 14 sacket szerzett három év alatt, a Jetsnél pedig még egyet tett hozzá a mérlegéhez. Tavaly Lawrence egymaga 14,5 sacket gyűjtött.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!