Connect with us

Hír

Mack és Gruden nem is beszéltek egymással, mióta Gruden a főedző

Khalil Mack kihagyta az összes holtszezonbeli edzést a Raidersnél, hiszen új szerződést szeretne – idén ötödik éves opciója alatt játszana, amivel $13,8 milliót keresne. Jon Gurden úgy nyilatkozott nemrég, hogy találni fog egy utat arra, hogy Mack visszatérjen a csapathoz. Ez az edzőtábor kezdetére nem jött össze, hiszen Mack nem jelent meg az első napon és egyelőre nem is áll szándékában csatlakozni a csapathoz.

 

 

Nem lesz egyszerű megegyeznie a feleknek, hiszen Adam Schefter információi szerint Gruden és Mack még csak nem is beszéltek, mióta Grudent kinevezték a csapat élére. Azt nem tudjuk pontosan, hogy Gruden próbálkozott-e (Schefter úgy hiszi, igen) vagy hogy milyen módszerekkel, de elérnie nem sikerült a játékost. Azt már több forrásból olvashattuk, hallhattuk, hogy Mack és a csapat között lehet valami csúnya ellentét a szerződés kapcsán, ez egyre valószínűbbnek tűnik.

 

Gruden eddigi munkásságát elég sok kritika érte már, leginkább azért, mert öregedő játékosokat igazol, vissza szeretne térni az 1998-as focihoz felfogásban (igazolt is két blokkoló tight endet és egy fullbacket) és teljesen figyelmen kívül hagyja az analitikát is. Viszont az, hogy hat hónap alatt nem sikerült beszélnie legnagyobb sztárjával, tetézi mindezeket.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!