Connect with us

Érdekességek

Talent over product

Ez az NFL draft egyik alapszabálya, hiszen attól, hogy az egyetemen valaki nem hozott űrszámokat, ez a profik között bőven változhat. Persze nem olyan egyszerű ezt belőni, de ezért vannak a scoutok a csapatok alkalmazásában. Legutóbb a Minnesota Vikings profitált belőlük.

 

 

Danielle Hunterrel pár napja hosszabbított Rick Spielman general manager, miután abszolút meg volt elégedve a fiatal passzsiettető minnesotai teljesítményével. Pedig Hunter nem egy első körös tehetség volt, mindössze a harmadik körben csapott le rá a Vikings. A tehetségét nem vitatta senki, ugyanakkor elég kiforratlannak találták a játékát, ráadásul az LSU-n a statisztikái sem voltak azok a szemgödörtágítók. Egyetemi karrierje során mindössze 4,5 sacket szerzett, ami sok csapatnál lecsúsztatta őt a boardokon, és nem is feltétlen tudjuk ezérthibáztatni őket. Hogy meddig csúszott volna, azt sose fogjuk megtudni, hiszen a Vikes a 88. picken megállította a lejtmenetet. Hunter atletizmusa, tehetsége, és mindössze 20 éves életkora olyan lehetőségeket nyújtott, amit hiba lett volna kiaknázatlanul hagyni – és végül nekik lett igazuk. Folyamatosan vette fel az NFL ritmusát, és szépen lassan kezdővé lépett elő abban a bombaerős védelemben.

 

A Vikings szentül hisz a talent over product mentalitásban, ami olyan hátsó körös játékosokat eredményezett számukra, mint Stefon Diggs (5. kör), Everson Griffen (4. kör) vagy Adam Thielen (UDFA), akik a tavalyi évben húzóembereknek számítottak a csapatban. Természetesen nem ők az egyetlen franchise, akik ezt az elvet használják a drafton, sőt, de még mindig népszerűbb a “workout warriorok” kiválasztása magasabb draftpicken. Maradjunk annyiban, hogy mindkét eset tartogat buktatókat és sikerpickeket egyaránt, de hátrébb lévő körökben abszolút megéri kockáztatni. Tökéletes drafton hosszú távon lehetetlen fenntartani, de inkább a hátsóbb körökben legyenek bust pickek, mint az első napos húzásokon.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!