Az NFL történelme során számos csapat okozott örömet a saját szurkolóinak. Elég csak a Patriotsra, a Steelersre, a Cowboysra vagy a Packersre gondolni, az utóbbi 40 év dinasztiáira. Azonban nem volt minden szurkolótábor ilyen szerencsés. Adott 11 csapat, akiknek a szurkolói szinte csak keserűséget és csalódottságot kaptak. Mégis kitartanak továbbra is a csapatuk mellett, hátha egyszer végre összejön a lépés. A lista végét már közöltük, most jöjjön a közepe.
Ismételten csak: Nem célom megsérteni egyik csapat szurkolótáborát sem azzal, hogy leírom, hogyan bukta el a csapatuk újra és újra a lehetőségeiket. Ellenkezőleg. Én nagyon is tisztelem azokat, akik képesek továbbra is ezeknek a csapatoknak szurkolni, pedig sok jóra nem mindig számíthatnak. Inkább az a célom, hogy bemutassam a többi csapat szurkolóinak, kinek mit kellett kiállnia az évek során. Min kellett keresztülmennie annak a szurkolónak, akinek nem volt olyan szerencséje, hogy a csapata 3-4-5 Super Bowlt nyerjen.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
7. Houston Oilers/Tennessee Titans
Az Oilers a Chargershez hasonlóan a ’70-es évek végére lett tényező az NFL-ben. Ezt elsősorban annak köszönhették, hogy a draftról megszerezték a futó Earl Campbellt, akinek köszönhetően az AFC második legjobb csapata lettek. Probléma: a legjobb csapat a Steelers volt, akikkel egy csoportban voltak. Így hiába szedték sorban a győzelmeket, a Steelers miatt soha nem tudták megnyerni a csoportot. De nem gond, a playoffban idegenben is képesek voltak győzedelmeskedni és kétszer egymás után is eljutottak az AFC döntőig (’78-79). Probléma: Mindkétszer a Steelers volt az ellenfél.
A ’80-as években kisebb sikereket értek el, és igazából csak az évtized végére kezdtek újra összeállni a dolgok. Warren Moon irányító vezetésével sikerült ’87-’93 között minden évben bejutni a rájátszásba, de egyszer sem sikerült még csak egy AFC döntőt sem elérni. És ezt a csapatra nagyon jellemző leolvadások miatt nem tudták elérni. ’91-’93 között minden alkalommal előnyről sikerült kikapni. ’91-ben 21-6-os félidei vezetést szórakoztak el a Broncos ellen. ’93-ban az utolsó negyedben kaptak 21 pontot a Chiefstől. De a leghihetetlenebb a ’92-es wild card meccs volt, ahol 35-3-as előnyből sikerült kikapni a Bills ellen.
Ennyi leolvadást nem is bírt el a csapat, és a ’90-es évek közepére annyira megromlott a kapcsolat mindenkivel, hogy a csapatot is el kellett költöztetni. De ekkor érkezett a megváltó, Jeff Fisher. A Ramsszel való ténykedése miatt Fisher megítélése negatív irányt vett, de a ’90-es évek végén nagyon sokat tett azért, hogy az immár Titans néven futó klubból egy sikeres csapat legyen. ’99-ben be is érett a munkája és egy 13-3-as szezon után összejött a Super Bowl is.
Megnyerni azonban nem sikerült a nagydöntőt. Konkrétan 1 yardon múlott, hogy nem sikerült hosszabbításra menteni a meccset. Ezzel azonban még nem esett szét a csapat. Egy évvel később megismételték a 13-3-as alapszakaszt, ám a későbbi bajnok Ravens azonnal kiejtette őket. Ezután még egy-két évig rájátszásrésztvevők voltak, de a Super Bowlba soha többé nem jutottak el. A legnagyobb sikerük a 2002-es AFC döntő volt, de utána szinte semmi. A Titans csak vegetált, és totálisan beleveszett a szürkeségbe.
6. New York Jets
Egy városi legenda szerint Joe Namath 1968-ban alkut kötött az ördöggel. Megnyerik a Super Bowlt, de cserébe soha többé nem nyernek semmit. Ez persze csak babona, de látván a Jets ’68 utána teljesítményét, nem nehéz hinni benne. Namath a Super Bowl győzelem után konkrétan csak egyszer jutott be a rájátszásba, és akkor sem sikerült nyerni. A ’70-es években annyira borzalmas lett a csapat, hogy az 50%-os mérleg volt a legjobb eredmény.
Egy apró felüdülést jelentett a ’82-es szezon, mikor sikerült az AFC döntőig is eljutni, de a gyenge támadójáték miatt ennél tovább nem. Viszont megvolt a lehetőség, hogy ezen javítsanak. A ’83-as drafton a Jets húzásánál még bent volt Dan Marino. Mindenki tudta, hogy az irányító a legnagyobb baja a csapatnak, ezért a szurkolók egy emberként kezdték el skandálni Marino nevét a draft alatt. Remélték, hogy a vezetőség hallgatni fog rájuk, és nem fogják elszúrni. De sikerült.
A Jets ugyan irányítót választott, de nem azt, akit a szurkolók akartak. Marino helyett Ken O’Brient választották, akinek bár voltak egészen bíztató évei, de semmi eget rengető. A Dolphins pedig köszönte szépen, kiválasztotta a lecsúszott Marinót, aki bő két évtizeden keresztül adott okot a Jets szurkolóknak a szomorkodásra.
Újabb ínséges évek után 1998-ban végre újra sikerült elérni valamit. A vezetőedző Bill Parcells újra győztes varázsolt a Jetsből, és egy 12-4-es szezon után az AFC döntő is összejött. Ez akár egy új korszak kezdete lehetett volna, de végül nem lett az. Parcells egy évvel később visszavonult, és átadta a helyét Bill Belichicknek.
Csakhogy Belichick nem kért a Jetsből, így a csapat nagyon okos módon elküldte a csoportrivális Patriotshoz. Majd biztos ami biztos alapon azt is elintézték, hogy Tom Brady is a pályára kerüljön. Sikeresen létrehozták a legnagyobb ellenségüket, és éveken keresztül nem tehettek mást, mint végignézték, ahogyan a Patriots Super Bowlt Super Bowl után nyer.
És ha még ez nem lenne elég, jött a Rex Ryan–Mark Sanchez korszak. Ami eleinte egész ígéretes volt. 2009-10 között mindkét évben sikerült rájátszásba jutni, és AFC döntőig menetelni. Végre volt egy apró fény az alagút végén, és a szurkolók elkezdhettek reménykedni, hogy talán végre történni fog valami. Hát történt is. Ez:
Ennek a playnek köszönhetően a Ryan–Sanchez korszak hallatán már senkinek nem a két AFC döntő fog az eszébe jutni. Sikerült azt az apró sikereket is teljesen tönkretenni ezzel az egyetlen játékkal.
5. Cincinnati Bengals
A Bengalst a legendás edző Paul Brown hozta létre 1968-ban, akinek egy konkrét terve is volt arra, hogyan tudná ezt az új csapatot gyorsan a Super Bowlba juttatni. ’69-ben ledraftolta az irányító Greg Cookot, akiben hatalmas potenciált láttak. Cook minden szempontból a tökéletes irányító prototípusa volt, aki hosszú időre megoldotta volna a legfontosabb poszt ellátását.
Cook újonc évében igazolta is a benne rejlő lehetőséget, ám sajnos a karrierje még azelőtt véget ért, mielőtt igazán elkezdődhetett volna. A harmadik meccsén egy sack során megsérült a dobóválla. Akkoriban még nem tudták rendesen dignosztizálni a sérüléseket, ezért sérülten is végigjátszotta a szezont, amivel csak növelte a bajt.
A szezon után alaposabban megvizsgálták, és csak akkor derült ki, mennyire súlyos is az a sérülés. Három műtétet is el kellett rajta végezni, de már egyik sem tudta megmenteni a karrierjét. Mindössze egy évet tudott az NFL-ben tölteni. Cook váratlan kiesése miatt minden korábbi elképzelést ki kellett dobni az ablakon, és a felerősödő Steelersszel szemben tehetetlen lett a Bengals.
1975-ben aztán Brown felhagyott az edzősködéssel, és két személy versengett az utód szerepéért. Az egyik az assistant HC Bill Walsh volt, a másik pedig az OL edző Bill Johnson. Brown végül utóbbit jelölte ki utódjának, ami hatalmas hibának bizonyult. Johnson nem tudta teljesíteni az elvártakat, és rövidesen el kellett hagynia a csapatot. Walsh ezalatt elszerződött San Franciscóba, és létrehozta a 49ers dinasztiát.
Sikerült a rossz edzőt kiválasztani, ami többszörösen visszaütött. Ugyan Johnson megbukott, de Brown ezek után kétszer is jó edzőt talált a csapat élére, és kétszer is el tudtak jutni a Super Bowlba. Probléma: Mind ’81-ben mind ’88-ban a Walsh edzette 49ers volt az ellenfél, akiktől mindkét alkalommal vereséget szenvedtek. Sokba került az, hogy ’75-ben a rossz edzőt választották.
A ’80-as évek sikerei után jött az új évtized, ami a csapat mélypontját hozta magával. Kezdődött az egész azzal, hogy sikerült ismételten a rossz edzőt kiválasztani. ’92-ben ketten versengtek a Bengals HC állásért, Bill Cowher (korábbi Browns és Chiefs DC) és Dave Shula (Don Shula fia, és a Dolphins QB/WR edzője). Brown végül Shulát választotta, aki azonban nem tudott megbirkózni a HC feladattal. 5 év alatt egyszer sem tudott még csak 50%-ot sem elérni. Cowher pedig elment a csoportrivális Steelershöz, akik az új edzőnek köszönhetően gyorsan visszataláltak a győztes útra.
A rossz edző kiválasztása csak egy dolog volt. De a csapat képtelen volt a rossz szezonokat kihasználni. Hiába draftoltak mindig magasan, az első köröseik rendre felsültek. Ők voltak a ’90-es évek Brownsa. Valóságos felüdülést hozott 2003-ban Marwin Lewis érkezése, akivel végre sikerült elindulni felfelé. Azonban ez a felfelé jutás megrekedt a közepesnél kicsit jobb teljesítménynél. És bár Lewis irányításával többször is sikerült bejutni a rájátszásba, de nyerni egyszer sem sikerült.
A csapat megrekedt egy szinten, ahonnan nem tudott tovább haladni. És mivel Lewis még mindig a csapatnál van, ezért egy 8-8-as szezonnál jobbat nem is nagyon remélhetnek a szurkolók.
4. Detroit Lions
A Lions az ’50-es években az NFL legjobb csapata volt. Sorra nyerték a bajnokságokat, és egy valóságos dinasztiával rendelkeztek abban az évtizedben. Ezt a sikert nagyrészt az edző Buddy Parker és az irányító Bobby Lane kettősének köszönhették. Ez a dinasztia azonban hirtelen, és dicstelenül omlott össze.
Parkernek a csapat csak egy évre szóló szerződést ajánlott, aki ezt látva inkább lemondott. Lane-ről pedig azután mondtak le, hogy az ’57-es szezonban lábtörést szenvedett. A legenda szerint Lane annyira megsértődött ezen, hogy elátkozta a Lionst azzal a felkiáltással:
A Lions 50 évig nem fog nyerni semmit!
Akár történt ilyen felkiáltás, akár nem, a Lions joggal érezhette úgy ezután, hogy el lettek átkozva. Lane ’58-as távozása után ugyanis egyetlen egy rájátszásmeccset tudtak csak nyerni. Pedig lett volna esélyük többre is, de valami mindig elromlott.
1970-ben a Lions úgy kapott ki a Cowboystól, hogy az ellenfél csak 5 pontot tudott feltenni a táblára. De az 5 pont is elég, ha a másik oldalon 0 szerepel. 1983-ban a 49ers ellen egy kihagyott 43 yardos mezőnygól miatt kaptak ki. ’93-ban egy kvázi Hail Mary hozta meg a győzelmet a Packersnek. És még lehetne sorolni akár az utóbbi évekből is ilyeneket. A Lions képtelen volt nyerni a playoffban.
Mindez pedig azért is tragikus, mert több nagyszerű játékos karrierjét is elpazarolta ez a csapat. Először ott volt a futó Billy Sims, aki valósággal berobbant a köztudatba, mikor két egymást követő szezonban is (’80-’81) majdnem 2000 scrimmage yardot szerzett. Aztán jött Barry Sanders, akit sokan Minden Idők Legjobb Futójának tartanak. Az ő karrierje is dicstelenül ért véget, és inkább idő előtt visszavonult, mintsem folytassa ezt a szenvedést. És Megatron is hasonló sorsra jutott.
Ha pedig mindez még nem lenne elég, akkor a 2000-es években jött Matt Millen, aki bemutatta a csapatnak, mindig van lejjebb. Millen 7 évig volt a Lions GM-je, és ezalatt a csapat csak 31 meccset nyert 84 vereség mellett. Ráadásul Millen olyan jó munkát végzett, hogy neki köszönhetően 2008-ban egy olyan csapat lépett pályára, ami minden meccsét elvesztette. A legszebb az egészben pedig az, hogy Lane 1958-ban átkozta el a Lionst 50 évre. Az 50 év 2008-ban telt le. A 0-16 évében.
A Lions szurkolók szinte mindent megéltek már, csak a sikert nem. És ugyan a mostani csapatban van egy tehetséges irányító Stafford személyében, de ismerve a Lions történelmét, félő, ő is arra a sorsra jut mint Simms, Sanders, vagy Megatron.
Folytatása következik.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások