Connect with us

Hír

A Bills játékosai nem akarnak még egy Peterman féle bemutatkozást

Hiába vitte rájátszásba az új rezsim a Buffalo Billst, hiába sikerült néhány csiszolatlan gyémántra lelniük akár a draftról, akár a szabadügynök piacról, az irányítók kezelésében még lenne mit javítaniuk. A játékosaik bőszen bólogatnak.

 

 

Sokan már Tyrod Taylor elengedését sem feltétlen értették, főleg, hogy végül Josh Allent, a ’18-as class talán legmegosztóbb irányítóját választották ki a draftról. A támadófaluk borzasztóan meggyengült, és elkapókból is van az övékénél jobb depth chart, így nem nézett ki jól Allen bemutatkozó éve. “Na de majd tanul, addig sem őt gyalulják!” – jönne rá reflexből a válasz, csakhogy az A.J. McCarron – Nathan Peterman kettős volt a riválisa, és hát na, egyik sem tűnt megugorhatatlan feladatnak. McCarron végül távozott, és Petermant nevezték ki kezdőnek. A szándék, hogy ne Allen önbizalma legyen a béka segge alatt, érthető volt. Viszont Peterman nem alkalmas arra, hogy ezt a csapatot a győzelem közelébe irányítsa, így már a második héten változás történt a kezdőt illetően.

 

Mert bár nem lesz könnyű dolga Allennek, nem tehetik meg azt, hogy egy rájátszás szezont követően konkrétan lábtörlői legyenek a ligának, mert ezzel a teljes keret besokallhat. Így hát mindent megtesznek a játékosok, hogy az idei 1/7-es bemutatkozása ne a negatívumoktól legyen hangos, legalább is legjobb fegyvere, LeSean McCoy szeretne pozitív élményekkel gazdagodni.

 

Beszéltem a támadóinkkal, legfőképp a skill pozíciós csapattársakkal, hogy minden erőnkkel meg kell könnyítenünk Josh dolgát. Ha eltéveszti az olvasást, és ettől nehezebb elkapni a labdát, ne foglalkozz mással, csak kapd el. Lehet nem csinálnak belőle nagy játékot, de a haladást segítik elő. A futóknak minden rést meg kell találniuk, annyi elhibázott szerelést kell kialakítani, amennyit tudnak. Josh borzasztó fiatal, és élete első meccsére készül, muszáj növelnünk az önbizalmát a pályán. Ha folyamatosan hibázunk, az az ő játékára is hatással lesz.

– mondta Shady.

 

Josh Allen a Chargers ellen mutatkozhat be, ahol bár Joey Bosa nem lesz, így is egy erős védelemmel száll majd szembe.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások