Connect with us

Érdekességek

Hét csapat végképp lemondhat a rájátszásról

0-2-vel állni a második hét után nem kifejezetten előnyös, az így kezdő csapatok mindössze 8,5 százaléka jutott a rájátszásba 2009 óta. 0-3-mal kezdeni nyilván ennél is rosszabb, az esély a playoffra egy ilyen kezdés után kevesebb, mint 2,9 százalék. Az évezredben még senkinek sem sikerült egyébként 0-3-ról PO-ba jutnia, legutóbb az 1998-as Bills volt képes csodát tenni. A következő hét csapat tehát borzalmasan nehéz helyzetbe kerülhet a harmadik hét után:

 

  1. Bills
  2. Cardinals
  3. Giants
  4. Texans
  5. Lions
  6. Seahawks
  7. Raiders

 

A Bills és a Cardinals jelenleg 1/1 esélyesek, előbbi ráadásul a Vikings ellen játszik a hétvégén, így Buffalóban nagyon felhagyatnak minden reménnyel a szurkolók. A Cardinals ugyanakkor javíthat, a Bears nem a verhetetlen kategória, bár nem Sam Bradfordék az esélyesek.

 

 

 

A Giantsnek és a Texansnak szerencséje van, hisz egymás ellen játszanak, így egyiküknek jó eséllyel több reménye marad egy halovány matematikai esélynél. A Lions ellenben a Patriots ellen lép pályára, és ha az abszolút verhető Jets és 49ers elleni nem sikerült nyerni, miért pont a liga egyik legjobb franchise-a ellen sikerülne.

 

A Seahawks és a Raiders hasonló cipőben jár, hisz nyerhető mérkőzésük lesz: előbbi a Cowboys, utóbbi a Dolphins ellen játszik vasárnap, bőven van lehetőségük javítani az esélyeiken. Bár nagy tétben azért rájuk se fogadjunk. Illetve azért említsük meg a Brownst (a Jets ellen) és a Steelerst (a Bucs ellen), amik szintén nyeretlenek eddig, bár legalább egy döntetlenjük van – ők sem lehetnek nyugodtak, bár az esélyeik jók egy harmadik heti győzelemre.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!