Connect with us

Beharangozó

Hétfő esti foci Jon Grudennel, csak kicsit másképp – MNF beharangozó

A szokásokhoz híven dupla adag hétfő esti rangadót kapunk az arcunkba az NFL alapszakaszának első fordulójában! Mondhatjuk, hogy ez a debütálások napja lesz, hiszen Sam Darnold élete első NFL meccsén irányíthatja a Jetset, míg Jon Gruden hosszú évek után nem az ESPN-en lesz látható MNF-en, hanem a pálya szélén vezetőedzőként.

 

New York Jets @ Detroit Lions, 01:10, Sport TV

 

Lehet-e ismét 1/3-as átok Detroitban?

 

Nem sűrűn debütálnak a Lions ellen újonc irányítók a nyitófordulóban, a legutóbbihoz is egészen 2008. szeptember 7-ig kell visszamenni. Akkor a megboldogult Georgia Dome-ba látogatott a csapat, ahol az akkori draft 1/3-asa, Matt Ryan debütált ellenük. Mint ismert, Ryan első passza egy 62 yardos TD átadás lett, a meccset pedig a Falcons nyerte meg a végén. Hogy az idei 1/3-as Sam Darnoldra is hasonló sors vár? Meglátjuk.

 

 

Az előszezonban az látszott, hogy kezdetben biztonsági játékra törekedtek, és jobbára 5-10 yardos passzokkal operáltak. Tekintve, hogy Darnold még csak most érzi először az NFL légkörét, illetve a körülötte lévő játékosok sem adnak feltétlen okot a rizikósabb játékra, ez egy teljesen jó döntés. Ugyanakkor láthattuk, hogy ha kell, akkor nem fél megdobni a rizikósabb passzokat is, és az esetek nagy százalékában nem rajta múlt, hogy végül incomplete pass lett belőlük. A Jets vélhetően minél tovább akar a pályán lenni, amint hozzájuk kerül a labda, mert ez lehet az egyetlen esélyük meccseket nyerni. A védelem képes arra, hogy még a Stafford vezette támadósort is leküldje a pályáról alkalmanként, de ezt hosszú távon képtelenség fenntartani, így muszáj minél tovább támadniuk.

 

Átültethető-e a “Patricia magic”?

 

Edzőváltás történt Detroitban, és az idei évtől a Patriots agytrösztje, Matt Patricia vette át a gyeplőt a csapat élén. Bár a szakértelmét kevesen vonják kétségbe, elgondolkodtató, hogy vajon milyen kimenetele lesz a dolgoknak. Bár anno a támadókkal kezdett foglalkozni, a védőkkel ért el nagyobb sikereket. Ennek érekében az offense-t remekül kezelő Jim Bob Cooter megtarthatta OC állását, viszont a DC-nek, Teryl Austinnak így mennie kellett.

 

Patricia kinevezése érdekében érthető, de Austin nem végzett rossz munkát tavaly. Nem csinált ligaelit védelmet, de cserébe felismerte a csapat erősségeit, és arra próbált építkezni – a temérdek turnoverre. 32 labdaszerzésük volt tavaly, a harmadik legtöbb a ligában, és a legjobb esélyük a győzelemre még mindig az, hogy minél többször adnak lehetőséget Staffordnak pontokat szerezni. Patriciával más lehet a védelem, de a más nem feltétlen jelent rosszabbat. Egy újonc irányító ellen kezdeni valahol hálatlan feladat, de inkább ezt kívánja magának minden új HC kezdésnek, mint mondjuk Aaron Rodgerst. Nevekben nagyon kevés változás történt a keretben, ám a felfogás és a rendszer javában változhat. Nem a Jets rendelkezik a legjobb fegyverarzenállal a ligában, így tesztelésnek tökéletes alany lehet számukra a New York-i csapat.

 

Mi dönthet?

 

A Jets az újonc irányítók varázsában bízhat. Darnoldot tartották a leginkább NFL-kész prospectnek az idei class irányítóiból, és ezt az előszezonban is sikerült bizonyítania. Leginkább a Crowell-Powell kettősnek kell odatennie magát, mert a rövid passzokat meg fogja oldani Darnold, de a futásokat, illetve a YAC-eket kettejüknek kell majd biztosítania. A Lionsnak erre kell felkészülnie, és akkor zsebben lehet a meccs számukra. Ez már csak azért is komoly fejtörést jelenthet nekik, mert nem ez volt az erősségük tavaly, de inkább a védelemnek kell alkotnia, mint Staffordnak. Ha a korábbi 1/1-es sokat lesz pályán, akkor komoly pontesőre lehet kilátás, és egy nagyobb Lions győzelemre is.

 

A többség erre számít, én nem tudom kizárni a detroiti “lúzer-faktort”, és Bowlesék szerintem egy tökéletes game plannel készülnek erre a meccsre, ami győzelmet ér számukra.

 

 

Los Angeles Rams @ Oakland Raiders, 04:20, Sport TV

 

Népharag vs Jon Gruden

 

Ha pisztolyt szegeznének a halántékomhoz, és mindenáron választanom kéne, mi nem akarok lenni, akkor biztos elgondolkodnék azon, hogy Raiders drukkert mondjak. Amióta Jon Gruden aláírta a $100 milliós szerződését, folyamatosan megosztja a szurkolókat. Eleinte csak az FA-igazolásai és draftpickjei voltak szemöldökráncolók, de azokban egyrészt volt ráció, másrészt meg az idő később kezdte őt igazolni. Na de a Mack-trade-et követően felégetett maga körül mindent, ami az így sem békés hangulatot még paprikásabbá tette. Kíváncsi leszek, hogy egy hazai nyitómeccsen milyen fogadtatás várja majd őt a félelemetes Black Hole-tól.

 

Ám ami még inkább kérdéseket vet fel, hogy vajon a játékosokra milyen hatással volt az egész manőver. Bruce Irvin és Derek Carr is értetlenségének adott hangot Twitteren, és ezzel talán a lehető legfinomabban fogalmaztam. Gruden szándéka egyértelmű: saját csapatot akar, és nem az elődjei döntéseire szeretne berenezkedni. Hogy ez mennyire ízlik a játékosoknak, hogyha még egy All-Pro szintű tehetségtől is hajlandó lemondani, az majd kiderül. A dolog pikantériája az lett volna, ha megvalósul a Rams-Mack házasság.

 

 

A Raiders a legkiszámíthatatlanabb csapat jelenleg az NFL mezőnyében, senki nem tudja mire számítson a 10 év után visszatérő Chuckytól. A legtöbben a bukás felé hajlanak, de lehet Gruden tudja mit csinál, még ha nem is úgy tűnik. Talán az OC és DC csere az, amibe kapaszkodhatnak, és bár övék a legidősebb roster, sikerült minden posztra mélyítést szerezniük, ami hosszú távon nem haszontalan dolog. Bár Tom Cable O-Line edző kinevezését sosem fogja tudni megmagyarázni

 

Mennyire lesz Dream Team a Rams?

 

Amari Cooper fogalmazott úgy a héten, hogy minden támadásukból pontot kell csinálniuk, hogy legyőzzék a Ramset. Nem áll messze az igazságtól, hiszen Sean McVay támadósorával idén is számolni kell. A tavalyi évük remekre sikerült, de bőven nem az volt a plafon abban a csapatban. Todd Gurley vélhetően nem fog ismét egy MVP-közeli szezont hozni, cserébe Goff szerepe nőhet majd meg az offense-ben, amire Brandin Cooks óriási segítségére lehet. A Rams tavaly nagyon jól használta ki a hosszú passzok adta lehetőséget, ebben pedig Cooks a liga krémjébe tartozik, míg a rövid játékokhoz a Kupp-Woods kettős nyújthat biztos pontot. Ráadásul a támadófaluk sem gyengült, így minden esélyük megvan, hogy a tavalyinál is jobb támadósoruk legyen.

 

Mi a félelmetesebb annál, mint hogy van egy ligaelit támadósorod? Az, ha folyamatosan a pályán tudod őket tartani a védelmednek hála. Tippre ez volt az elgondolása Les Snead general managernek, amikor összerakott egy “Dream Defense-t” Ndamukong Suh, Aqib Talib és Marcus Peters megszerzésével. Mindez nem érne semmit, ha nem Wade Phillips lenne a védőkoordinátor, így kísértetisesen kezd hasonlítani a Rams a 2013-as Broncosra, ami támadóoldalon pusztított, és a védelme is remekül asszisztált a Super Bowl runhoz. Ám végül ott vereséget szenvedtek…

 

Mi dönthet?

 

A kiszámíthatatlanság nagy előnye is lehet a Raidersnek, de nem ők a favoritok a meccs megnyerésére. Gruden eddigi lépései arra engednek következtetni, hogy egy minimalista, mondhatni kikopott támadófilozófiával készül, ami nem biztos, hogy ez ellen a Rams ellen elég lesz. Amiben bízhatnak, az a két koordinátoruk, Greg Olson épp a Rams QB-edzőjeként érkezett Gruden stábjába, így vélhetően pontosan tudja, mire számíthat, és mit használhat Goff ellen. Ken Norton Jr-nál rosszabb munkát nem igen lehet művelni egy védelemmel, így a Bengalstól elhozott Paul Guentherrel szinte biztos javulás figyelhető meg Mack távozása ellenére is. Ám hogy ez elég lehet-e McVay ellen, abban kételkedünk. A Ramsnek semmi mást nem kell változtatnia tavalyhoz képest, sok az új arc a Raiders védelmében, akiknek bizonyára kell egy kis idő a teljes összeszokottsághoz, ezt nevetve kihasználhatják majd. Ha lesznek is problémák ezzel a csapattal, azok majd később jelentkezhetnek.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!