Connect with us

Beharangozó

Befejeződik a Brocktoberfest! – Dolphins @ Texans

Két 4-3-as csapat találkozása lesz a rövid héten a TNF, mégsem beszélhetünk feltétlenül magabiztos és szép focit játszó csapatokról. Az kétségtelen, hogy mindkét gárda jelesre vizsgázott az eddigi szoros mérkőzésein, de hosszú távon többre van szükség mindkét gárdától. A Dolphins érkezik a Texans otthonába.

 

 

A találkozó pikantériáját Brock Osweiler szolgáltatja, ugyanis a Dolphins irányítója nagy port kavart, amikor a Denverből Houstonba költözött és akkor nagy pénznek számító összeget gombolt le a Texans számlájáról. Az üzlet olyannyira jól sikerült, hogy volt csapata képes volt picket is áldozni arra, hogy valaki vállalja Osweiler pénzügyi terhét, csak hogy szabadulhassanak a rémesen teljesítő játékostól. Osweiler aztán egy kisebb keringő után Miamiban kötött ki és Tannehill sérülése után már a harmadik meccsét kezdheti meg kezdőként.

 

Van bizonyítanivaló

 

Osweiler nem csak volt csapatának, de a jelenleginek is, valamint az egész NFL közösségnek készül bizonyítani, ugyanis jó ideje csak kiröhögi a közvélemény. Eddigi két meccsén azonban nem teljesített reménytelenül. 654 yardot hozott össze öt touchdown átadás mellett, ráadásul tette mindezt úgy, hogy átlagosan több mint 8 yardokat tesznek meg a passzai és a pontossága sem kritizálható. Közel 70%-kal játszik, de ha levonjuk az elejtett labdákat és a szándékosan kidobott labdákat, akkor majdnem 80% ez a mutató. Más esetében már elaléltunk volna ezektől a számoktól. Hogy ezt mégse tegyük meg abban az segít, hogy összehozott két olyan homály interceptiont is, amit más megtervezni sem tudna.

 

Ettől függetlenül nem rossz statisztikák ezek és most a Texans ellen is inkább a levegőben lehet több esélyesük, a hazaiak ugyanis 240 yard körül engednek mérkőzésenként, ami az erős középmezőnybe elegendő. Különösen a nickel cornereket lehet támadni, akik már összesen 4 touchdownt engedtek az ellenfél elkapóinak, a Dolphinsnak pedig amúgy is inkább a rövid passzos játék lehet az erőssége. Amendola végre egészséges, az ő játéka mindenképpen nagy segítség lehet Osweilernek.

 

 

Ellentétes erők küzdelme

 

A Dolphins részéről különösen ajánlott a rövidpasszos gyors játék, mert azon kívül, hogy a Texans passz elleni védekezés támadható, a pass rush és a futásvédelem az bitang erős. Meccsenként alig 90 yardot engednek a földön, Gore-ék pedig amúgy sem a liga legátütőbb erejű egységét képezik. A pass rush talán még ennél is pusztítóbb. J.J. Watt és Jadeveon Clowney összesen 54 nyomást és 13 sacket harcolt ki, amivel csak a Rams belső védőfal párosa veszi fel a versenyt nyomásban, de hatékonyságban még ők sem. A Dolphins támadófala nem rossz passzvédelemben, de nem lesz egyszerű dolguk.

 

 

Cserébe a másik oldalon egy szolidabb pass rush található, amelyből Wake és Quinn emelkedik ki, ők pedig a liga egyik legrosszabb támadófalával találkoznak. A Texans O-line szélei talán mindenkit alulmúlnak, középen pedig csak simán rosszak. Watson leginkább akkor szorítható sarokba, ha a hosszú célpontokat elveszik tőle, rá pedig nyomást helyeznek. Ebben jó lehet a Dolphins, mert Wake és Quinn képes összenyomni a falat, Howard, McCain és Fitzpatrick pedig korrekt az idei évben. Amire figyelniük kell, hogy ne legyenek túl agresszívak és a hosszú játékok ellen rendezkedjenek, mert mind McCain, mind Howard engedett már több hosszú játékot, a Texans pedig egyértelműen ezzel operál. Szerintem a nyerő taktika az lehet, ha nem blitzelnek sokat, mert a védőfal magában elég lehet, a secondary pedig inkább a hosszú zónák ellen készül. Így nehezebb dolga lesz a linebacker sornak, de a Texans ritkán tekinti prioritásnak a pálya ezen területét.

 

 

Összességében nem valószínű, hogy ez lesz az eddigi leglátványosabb TNF, de mindkét csapat előtt a hatékonyság lebeg, ebben pedig remek munkát végeznek. A Dolphins egy kiegyensúlyozott passzjátékkal és kevés hibával meglepheti a hazaiakat, akik a védelemben, valamint abban bízhatnak, hogy a futójáték hasonlóan jól működik, mint a Jaguars ellen.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!