Connect with us

Összefoglaló

Meglepően sima meccsen van túl a Bills, a Bears és a Packers is, Mahomes pedig az egekben

Mahomes továbbra is brutális, a Packers tapad, de a Bears nem akarja kiadni a kezéből az NFC North trónját, a forduló legkevésbé várt meccsén pedig kiütés született – nem várt győztessel.

 

Detroit Lions @ Chicago Bears 22 – 34

 

A mérkőzés a visszatérő játékosokról szólt elsősorban. Azt eddig is tudtuk, hogy a Medvék védelme a legszűkebb elitbe tartozik a ligában, különösen ha legjobbjuk Khalil Mack a pályán van. A csapat sztárvédője a kétmeccs pihenőjéből visszatérve ismét megállíthatatlan volt. 2 sack és megannyi nyomás érkezett a részéről Staffordra, aki körül az év elején elég jónak kinéző támadófal ismét csödött mondott. Taylor Decker LT-t gyakorlatilag elpusztította Mack:

Mackhez hasonlóan két meccs után játszott újra a csapat első számú elkapója, Allen Robinson, aki 2016 decembere óta először jutott újra 100 yard fölé, ráadásul két TD-t is szerzett. Valami hasonlót vártak tőle év elején, amikor a csapathoz szerződtették.

A sok jó egyéni teljesítmény mellett azonban a szurkolók leginkább Mitch Trubisky játékának örülhettek a legjobban. A sokat kritizált másodéves irányító karrierje egyik legjobb meccsen van túl. 355 yard (egyéni rekord), valamint 3 TD mellett nem vétett nagy hibát a meccsen, sokszor találta meg és tudta megjátszani a játékostársait, és még egy futott TD-t is összehozott.

A haziakkal ellentétben a Lions nem szívta így fel magát a mérkőzésre. Stafford sokat volt nyomás alatt, ennek, valamint a jó Bears coverage teamnek köszönhetően kétszer is interceptiont dobott, továbbá egy fumble formájában az egyébként jó formában lévő Kerryon Johnson is elvesztette a labdát. Ha pozitívumot akarunk keresni, akkor a Lions futás elleni védelmét lehet talán egyedül kiemelni, aminek sikerült limitálnia a Bears futójátékát.

A mérkőzés negatív hőse Cody Parkey lett, aki több kapufát hozott össze mint egy NB1-es forduló összesen. 2 mezőnygólkísérlete és 2 extra pontja is a jobb kapufán csattant, de a mai napon még ez is belefért.

A meccset a Bears jórészt már az első félidőben eldöntötte egy 26-0-ás előny kiépítésével, ahonnan ugyan a tudott kapaszkodni a Lions, valóban elérhető közelségbe soha nem került a fordítás.

 

Miami Dolphins @ Green Bay Packers 12 – 31

Mély gödörből sikerült kikecmeregnie a Packersnek hazai pályán. Az elmúlt 4 meccséből csupán csak egyet nyerő hazaiak hosszú idő után először magabiztosan tudtak megnyerni egy mérkőzést.

Green Bay meccsen ritka, de a Rodgers passzjátéka helyett ezúttal a földön volt veszélyesebb a hazai csapat. Aaron Jones karrier rekordot jelentő 145 yardot hozott össze 15 kísérletből, ami egészen magas, majd 10 yardos átlag futásonként. A yardok mellett két futott TD és további 27 elkapott yard is fűződik a nevéhez.

https://twitter.com/i/status/1061741898874925061

Remek munkát végzett a támadófal, akik sokszor óriási lyukakat nyitottak a Dolphins védelmében, de Jones mind a tackle boxon belül mind azon kívül rengeteg extra yardot hozott össze a gyors irányváltásaival és a blokkok helyes olvasásával.
Rajta kívül Rodgers kedvenc célpontja, Davante Adams is 2 TD-t jegyzett, (ezzel már 9 van neki idén, amivel a holtversenyben a 2. legjobb az elkapókat tekintve). Kellett persze ehhez a védelem is, akik uralták a párharcot és nem engedtek csak field goalt az vendégeknek. Osweiler passzainak csupán a 60%-a lett sikeres, sok esetben yardokra eltévesztve a célpontját. A ma sem túl éles irányító helyzete persze nem volt irigylésre méltó. A sérülések miatt felforgatott támadófal sem könnyített meg a dolgát: két kezdő tackleje és egy guardja is hiányzott, így a Packers pass rush többször tudta zavarba hozni Osweilert, ráadásul 6 alkalommal is sikerült sackelniük, ami Packers védelmi rekord az idei évben. Az egység vezére ezúttal is Martinez volt, aki a múltheti bokasérülése ellenére vállalta a játékot és újfent megtalálható volt a pálya minden részén. Rajta kívül az újonc CB, Jaire Alexander is folytatja remek szériáját és nem engedte levegőhöz az ellenfél slot elkapóját.

 

Szerzett TD nélkül nehéz kiemelni vendég támadót, de Frank Gore üde színfolt volt a Miami csapatában. Összesen 90 yardot hozott majd 7-es átlaggal, ráadásul a nyitódrive során többek között egy 39 yardos futásnak is köszönhetően közel hozta a csapatát egy TD-hez, azonban a drive végén Osweiler ezzel a megmozdulással pontot tett a támadósorozatra.

A védelemben Robert Quinnt kell kiemelni, aki másfél sackkel és régi formáját idéző játékkal vétette észre magát.

 

A Packers számára kötelező volt ez a mérkőzés, ami után két kő kemény mérkőzés következik Seattleben és Minnesotában. Ehhez méltón játszott is a csapat és idén már második alkalommal nem engedett TD-t hazai pályán. A Miami valószínűleg a szezon előtt sem W-vel számolt egy ilyen északi túrán. Számukra most egy pihenő jön, ahol az elsődleges a sérültek visszatérése volna, majd a rájátszás szempontjából két fontos mérkőzés a Colts és a Bills ellen.

 

Buffalo Bills @ New York Jets 41 – 10

 

A forduló talán legkevésbé várt mérkőzése volt a Bills New York-i vendégjátéka. Ami nem is csoda, kevés NFL szerető ember kezd el lázba jönni Josh McCown és Matt Barkley neve hallatán.

Ám az előzetesen egy kevés pontos, szoros mérkőzés helyett a forduló talán legnagyobb vereségét mérte a Jetsre a Bills. A 2016 óta egy snappet sem játszó Barkley jött, látott és győzött. 117-es QBR, 2 TD és egy meglepően jó játékot hozott le beugróként. A Bills irányító játékát ma kifejezetten jól támogatta az elkapógárda. Zay Jones és Robert Foster is idei legjobb meccsükön vannak túl, Foster ráadásul az idei első 100 yardos Bills WR lett.
Természetesen a Buffalo első számú fegyvere, a futás sem működött rosszul. A McCoy – Murphy páros összesen 40 carryt kapott és mindketten bőven 4-es átlag felett futottak. McCoynak pedig 2 TD is összejött. Kicsit a Vikings elleni mérkőzésre hajazott a Bills, amikor olyan napod van, amin minden összejön. Punt fake, kockázatos passzok, 50+os field goal és egy TD passz a LT-nek.

A védelem egységként működött remekül. Labdaszerzések, kevés elhibázott szerelés, és konstans dominancia a line of scrimmage-en. Az egyébként sokszor meggondolt McCownt sikerült igazán nehéz szituációkba kényszeríteni. Az érkező nyomást itt éppen Matt Milano váltotta egy könnyű interceptionre.

https://twitter.com/i/status/1061703475866861568

A Jets kilátástalanságát jól tükrözi, hogy első pontjaikat 31-0-ás hátrány után szerezték a félidő utolsó másodpercében egy sikeres field goallal. McCown rengeteget volt nyomás alatt, az OL-t, különsen Beachum-ot ledominálta a Bills védőfala. Emellett az elejtett passzok és a korai hátrány miatt hamar kikerült a Jets a komfortzónájából és az eredmény után futva jött a többi hiba is egymás után. McCown végül 2 labda eladás mellett 0 TD-vel zárt, de nem biztos, hogy az újonc Darnold ilyen körülmények között sokkal jobb produkcióra lett volna képes.

 

Arizona Cardinals @ Kansas City Chiefs 14 – 26

 

Valószínűleg mindenki tisztában volt azzal, hogy a Cardinals nem Kansas Cityben fog újabb győzelmet aratni. Ennek ellenére meglepően szorosra sikerült a találkozó, és volt a mérkőzésen olyan pont, mikor az sem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a Cardinals nyerhet. Az utolsó negyed elején ugyanis 20-14 volt az állás a Chiefsnek, de a Cardinals támadott, és a Chiefs  nem az erős védelméről híres. Most azonban a védelem szállította a momentumot. Rosen eladta a labdát, és a 30-asról Mahomes már be tudta fejezni a meccset.

 

A Chiefs oldalán Mahomes most takaréklángon játszott, „csak” 249 yardig jutott, és „csak” 2 TD-t dobott. Ez persze nem egy szégyelnivaló teljesítmény (sőt!) csak az elmúlt hetekben nem ezt szoktuk meg tőle. Kicsit olyan volt a Chiefs, mintha egy „legyünk már túl rajta” meccset játszottak volna. A kötelezőt hozták, de ennél többet nem akartak. Egyedül Tyreek Hill emelhető ki, aki 7 elkapásból 117 yardot és 2 TD-t szállított.

 

 

A Cardinals az esélytelenek nyugalmávál játszott, és kis híján összejött a meglepetés. Nyilván közrejátszik, hogy a Chiefs nem pörgött 100%-on, de a védelem akkor is dicséretet érdemel, hiszen a Chiefs „csak” 26 pontot szerzett, ami a legkevesebb idén. Önbizalomnövelőnek mindenképp jó. Az már kevésbé, hogy Rosen kulcsszituációban megremegett, de ő még újonc, és egy-két ilyen hiba elnézhető neki. Inkább most egy kvázi tét nélküli meccsen kövesse el őket, mint egy fontos találkozón. Csak tanuljon belőle.

 

A meccsel kapcsolatban még egy elképesztő rekordot érdemes megemlíteni. Mahomes ugyanis megdobta a 31. TD passzát, amivel ő lett a Chiefs történelmének legtöbb TD-t dobó irányítója. Mármint egy szezonon belül. És ehhez csak 10 meccsre volt szüksége.

 

(Jarred)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!