Connect with us

Összefoglaló

A Titans megint odacsapott

Furcsa csapat a Tennessee Titans: ki tud kapni a Billstől, de rettentő magabiztos játékkal elkalapálja a Patriotst vagy a Cowboyst. A Jets elleni múltheti szenvedés után most megint a magabiztos arcát mutatta a csapat, bár a beszakadt Jaguars ellen ez azért kvázi kötelező is volt. Tanulságok a mérkőzésről.

 

 

Mariota egyre kevésbé tűnik franchise QB-nak

 

A Titans 6-6-os volt a forduló előtt, a Jaguaras 4-8-as, így egyértelműen a hazai pályán játszó Mariotáéknak volt sokkal fontosabb a győzelem. Ugyanakkor az irányító teljesítményén nem nagyon látszott a playoff run, 162 passzolt yardja volt, nulla TD és egy teljesen homály interception.

 

Az egész szezont nézve 11 TD-nél és 8 INT-nél jár 2330 yard mellett, ilyen ütemben a 3000 passzolt yardot is neccesen éri el, a passzjátékban mutatott teljesítménye nagyjából olyan, mint a Jaguarsnál padra ültetett Blake Bortlesé (a PFF szerint egyébként pont egymás mögött vannak a QB-rangsorban). Ha PO-ba jut a Titans, az nem Mariota miatt lesz.

 

Henry egy állat volt, de!

 

Fantasy tulajdonosok bizonyára most a falba verik a fejüket a padon hagyott 40+ pont miatt, pedig ennek semmi előjele nem volt. Henry 474 yardot és öt TD-t futott a meccs előtt, most egy meccsen szerzett 238 yardot és négy TD-t, ráadásul mindössze 17 futásból. Több rekordot is megdöntött 99 yardos futásával. Előjött belőle az állat, de a meccs előtt egyszer sem érte el a 60 yardot. Nem ártana, ha ez nem csak egyszeri fellángolás lenne.

 

 

A Jaguars zsákutcában

 

Cody Kessler nem volt teljesen homály, 240 yardja és egy TD-je volt, de vele is pont ugyanolyan impotens volt a Jaguars, mint a Bortlesszel. A csapat zsákutcában és eléggé meglepő lenne, ha nem hullanának fejek az offseasonben.

 

[quote]Bortles kivágása jövőre csak 4,5 millió dollárt szabadítana fel 16,5 millió dollárnyi halott pénz mellett. [/quote]

 

A csapatnak nincs irányítja, már most 7 millió dolláros mínuszban van jövőre, még egy Ryan Fitzpatrick se nagyon férne be. A Jaguars jelenleg az 1/5-ös büszke birtokosa, ha új irányítóban gondolkodnak, akkor azt érdemes lenne egy teljesen új rezsimmel kiválasztani, vagy maradhat jövőre is a szenvedés.

 

Még mindig nehéz helyzetben a Titans

 

Jelenleg 7-6-os a Titans és a 7. helyen van az AFC-ben a 7-5-ös Ravens mögött (a 9-3-as Chargers nem tűnik foghatónak). Ráadásul ott van a Colts (6-6), Broncos (6-6) és a Dolphins is (6-6), így a csapatnak innen már minden meccs win or go home. A sorsolás nem vészes, a Giants és a Redskins elleni győzelem kötelező, a Coltst pedig hazai pályán fogadják az utolsó héten Mariotáék.

 

A három győzelem a minimum feltétele a PO-nak, illetve drukkolni kell azért, hogy a Ravens legalább két meccset elveszítsen a következő négy hétben. Azonos mérleg esetén ugyanis a Ravens jut tovább, hiszen megverték Mariotáékat már idén.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!