Connect with us

Hír

Big Ben – Brown belháború van a Steelersnél

A Pittsburgh Steelers játékosai és sátbtagjai nyilván nem repesnek az örömtől, hogy a csapat egy már szinte agyonnyert rájátszás helyet bukott el végül. Ám ahogy az a Steelersnél mostanában lenni szokott, az öltöző ismét megosztottá vált.

 

 

Kezdjük mindjárt a legelején, hiszen az adja a történet alapját: Antonio Brown nem lépett pályára a Steelers sorsdöntő meccsén az alapszakasz utolsó fordulójában. Mindenki azt hitte, hogy ez sérülés miatt történt, ám mára kiderült, hogy ennek fegyelmi okai voltak. A Steelers sztáelkapója nem jelent meg a Saints elleni meccs utáni kötelező meetingen, amit jó néhány csapattársa zokon vett. Ez lehetett a katalizátora annak, hogy összeveszett egy csapattársával a Steelers szerdai edzésén, mérgében az illető lába elé vágta a labdát, majd elviharzott. Mindezt olyan vehemenciával, hogy a hét további részén nem jelent meg a tréningeken, holott a győzelem az életben maradásuk elengedhetetlen feltétele volt.

 

Hogy kivel akasztotta össze a bajszát? Ben Roethlisbergerrel, ami nem jelent jót annak ismeretében, hogy akiket Big Ben az utóbbi időben kritizált, azok vagy nincsenek már a csapatnál (Todd Haley, Martavis Bryant), vagy kevesebb lehetőséghez jutott a véleménye kinyilvánítása után (James Washington). Brown ennek ellenére ott volt a Heinz Fielden az utolsó fordulóban, de a félidőben elhagyta a stadiont. Nem lepődünk meg azon, hogy máris megkezdődtek a pletykák az elkapó távozását illetően, ami mondjuk a szerződése átstrukturálása miatt komoly halott pénz benyelésével járna.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!