Connect with us

Érdekességek

Joe Thuney történelmi tettre készül

Mint ismert, az AFC-t a New England Patriots képviseli majd a jövő heti Super Bowlon, zsinórban harmadik éve. A széria első döntőjében kezdőként léphetett pályára Joe Thuney, a Patriots újonc guardja, aki nem sejtette, hogy ezzel elindíthat egy történelmi sorozatot.

 

 

[quote]Az NFL történelmében ugyanis soha nem fordult még elő, hogy egy játékos az első három profi szezonja mindegyikén kezdőként lépjen pályára egy Super Bowlon, és ebben a Pats bal oldali guardja lehet az úttörő.[/quote]

 

A 26 éves falember amióta a Patriots kötelékébe került, kirobbanthatatlan volt a kezdőből, és ha nem sérül meg a döntőig, akkor a történelem könyvekbe is bekerülhet. Túl nagy merítési lehetőség mondjuk nem volt azon játékosok között, akik egymás után három Super Bowlon is pályára léptek kezdőként, hát még nem az első három profi szezonjuk során. Korábban két másik AFC Eastes csapatnak jött össze ez a bravúr, a Buffalo Billsnek (1990-93), illetve a Miami Dolphinsnak (1971-73). Azonban egyik franchise-ban sem kezdett olyan játékos háromszor, aki az újonc szerződése alatt játszott.

 

Thuney ráadásul nem is akármilyen játékkal érheti el ezt. A 2018-as alapszakaszban nem engedett sacket, és mindössze 23 nyomás érkezett róla Bradyre, a rájátszásban meg konkrétan kettő.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!