Connect with us

Hír

Morgan Burnett távozna a Steelerstől

Nem tarthat sokáig a pittsburghi kaland Morgan Burnett számára. A 30 éves safety elégedetlenségét fejezte ki, és hamarosan tájékoztatni fogja a csapatot arról, hogy vágják őt ki még a szabadügynök-piac megkezdése előtt.

 

 

Burnett tavaly írt alá egy 3 éves, $14,35 milliós szerződést a Steelersszel, aminek rögtön az első szezonja után véget szeretne vetni. A miértekre azt a magyarázatot adta Ian Rapoportnak, az NFL Network munkatársának, hogy szeretne ismét safety poszton játszani, amit a Steelers nem tud/akar neki biztosítani. Mindössze 390 snapen volt a pályán a védelemben a 2018-as alapszakaszban, és ezekből csak 65-öt safetyként, a többin inkább dime linebackerként (203 snap), ami nem nyerte el a tetszését.

 

A csalódottsága ugyanakkor nem teljesen érthető. Burnett már a Packersben is hasonló szerepkörben került a kezdőbe a 2017-es idényben, hiszen 724 snapből mindössze 123-on állt fel safetyként, a snapek többségében pedig vagy linebackerként, vagy slot cornerként játszott. A Steelers védelmében Sean Davis (FS) és az újonc Terrell Edmunds (SS) volt a két safety idén, és nem valószínű, hogy Burnett egyhamar kiszorítja bármelyikőjüket, így inkább a távozás mellett döntene.

 

Az életkora és az elképsztő sérülékenysége miatt nem biztos, hogy kapós lehet majd a piacon, ahogy a szerződése sem fog vélhetően a legjobban fizetett játékosok közé bekerülni, a rutinjára viszont sok fiatal secondary építhet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!