The Greatest Show on Turf – A Rams Super Bowljai

Az NFL-ben megszokhattuk, hogy semmi sem történik egyik napról a másikra. A Super Bowl győztes csapatok nem a semmiből születnek, hanem hosszú évek munkájának gyümölcseként érnek be. Ezt az érést pedig mi végig kísérhetjük. Néha azonban előfordul, hogy nem látjuk jönni a bajnokcsapatot, és minket is lesokkol, hogy egy csapat, ami egy évvel korábban még sehol nem volt, hirtelen az NFL trónjára kapaszkodik. Ilyen semmiből jött csapat volt a ’99-es Rams és a Greatest Show on Turf.

Előzmények

A Rams az NFL egyik legrégebbi csapata volt, amely nem rendelkezett Super Bowl győzelemmel. 1979-ben ugyan el tudott jutni a csapat a Super Bowlba, de ott a Steelers bizonyult erősebbnek. Később a 49ers mellett már nem tudott érvényesülni, és a ’90-es évekre soha nem látott mélységekbe süllyedt a csapat. Ebben az évtizedben egyszer sem tudtak még csak 50%-kos mérleggel sem zárni, és rendre a csoport utolsó helye jutott nekik. Még az sem segített rajtuk, hogy ’95-ben elhagyták Los Angelest, és St. Louis városába költöztek.

Annak érdekében, hogy a csapat kikerüljön a gödörből, ’97-ben visszahívták a nyugdíjból Dick Vermeilt. Az akkor 60 éves szakember egyszer már csodát tett, mikor az Eaglesből csinált egy Super Bowl esélyes csapatot, és azt remélte a vezetőség, hogy Vermeil képes lesz megismételni a sikert. A csoda azonban eleinte elmaradt. ’97-ben 5-11-gyel, ’98-ban pedig 4-12-vel zárt a Rams. A csapat semmit nem haladt előre, sőt inkább hátra léptek pár lépést.

Két ilyen borzalmas szezon után pedig kezdett fogyni a vezetőség türelme is, és Vermeil érezte, ha ’99-ben nem lesz eredmény, akkor ki fogják rúgni. Csakhogy nem volt könnyű helyzetben. A védelem még úgy ahogy elfogadható állapotban volt, a támadósor viszont katasztrofálisan nézett ki. ’98-ban például 16 meccsen csak 12 passzolt TD-t sikerült összehozni, és futásban sem voltak jobbak: a legjobb futójuk 313 yarddal fejezte be a szezont. Egyértelmű volt, hogy itt változtatni kell, és új embereket kell hozni ebbe a támadósorba. Kelleni fog egy kreatív OC, egy elit irányító, egy playmaker futó, és egy megbízható elkapó. És mindezt egy offseason alatt kell beszerezni. Lehetetlen feladatnak tűnt.

Vermeil elsőként a támadókoordinátort találta meg, a Washington QB edzője, Mike Martz személyében. Következőnek jött az irányító Trent Green szintén a fővárosból, aki jó kapcsolatban állt Martz-cal. Futóposztra Marshall Faulkot nézte ki, akinek ekkor a Coltsnál volt szerződése. Egy második és ötödik körös pickért azonban sikerült megszereznie őt is. Végül már csak az elkapó hiányzott, amit a draft 6. választásával szerzett meg, nevesen Torry Holtot. Minden fontos posztra sikerült új embert hozni, de a kérdés megmaradt, vajon tényleg megérkezik-e az az áttörés az offense-ben, amiben Vermeil reménykedett.

Bajnok a semmiből

Vermeil reményei hamar összetörtek, mikor az előszezon harmadik mérkőzésén Trent Green elszakította az ACL-jét és kiesett egész szezonra. Az offense egyik legfontosabb játékosa még azelőtt kidőlt, hogy a szezon elindult volna, Vermeilnek pedig nem volt vészterve erre az eshetőségre. Green mögött nem volt senki, aki korábban már bizonyított volna, és a szabadügynök irányítók között sem lehetett olyat találni, akit megérte volna idehozni. Így hát nem maradt más választás, mint a csereirányítóval nekivágni a szezonnak, Kurt Warnerrel.

Warner 1998-ban került a Ramshez (korábban az Arena Footballban játszott és ért el sikereket), de csak harmadik számú irányítóként. A szezonban nem is nagyon lépett pályára, mindössze 11 passzkísérlete volt 39 yardért. A Rams vezetősége és a szurkolók érthetően nem voltak lelkesek, hogy ő fogja vezetni a csapatot, de nem lehetett mit tenni, ezzel az ismeretlen irányítóval kellett nekimenni a szezonnak. Warner azonban gyorsan beleszorította a levegőt mindenkibe, mikor a legelső meccsén 309 yardot, valamint 3 TD-t passzolt, és a vezetésével simán verték a Ravenst. És ez még csak a kezdet volt.

Az elkövetkezendő meccseken a Rams offense-re egyszerűen nem lehetett ráismerni. Warner egymás után hozta a 300+ yardos és 3TD-s meccseket. Faulk magabiztosan szállította a yardokat földön, de ami ennél fontosabb volt, hogy az elkapásokból is aktívan kivette a részét (1048 elkapott yarddal fejezte be a szezont). Holt igazolta, hogy megérte kiadni érte azt az első kört, és szinte mindent elkapott. Illetve a régen csapatnál lévő, de többnyire csak szenvedő elkapó Isaac Bruce is felvirágzott. Ők négyen lettek Mike Martz stratégiájának az alapjai, és ’99-ben senki nem tudta, hogyan lehetne ezt a négyest megállítani.

A Rams sorban nyerte a meccseit, köszönhetően ennek a megállíthatatlan támadósornak. Végül 13-3-mal fejezték be a szezont és az NFC első kiemelését szerezték meg. Egy évvel korábban még csak 4-12 volt a mérlegük, az offense pedig a liga végén kullogott, ’99-ben azonban az NFC legjobb csapata lettek, és a liga legjobb támadósora volt az övék 526 szerzett ponttal. Warner pedig, akiről egy évvel korábban azt sem tudta senki, hogy egyáltalán létezik, az alapszakasz MVP-je lett köszönhetően 4353 yardjának és 41 TD-jének.

A playoffban a Vikingson könnyen (49-37), a Buccaneersen már nehezebben (11-6), de túl tudjak jutni, és készülhettek a franchise történelmének második Super Bowljára, ahol egy egy másik váratlan sikercsapat, a Titans nézett velük szembe. A két csapat egy ádáz küzdelmet vívott egymással, ami végül 1 yardon dőlt el, a Rams javára. 23-16-ra megnyerték a döntőt, és az álomszerű szezon beteljesült.

Tündöklés és bukás

A Super Bowl győzelem után Vermeil úgy döntött, hogy a csúcson hagyja abba, és visszavonul, a helyét pedig Mike Martz vette át. Ez a váltás nem rázta meg a Ramst, és a következő évben is termelték a pontokat. Az első hat meccset konkrétan úgy nyerték meg, hogy a 37 pont volt a legkevesebb, amit szerezni tudtak. Már rég nem a ’90-es években szenvedő csapat voltak, hanem az NFL legtöbb pontot termelő támadósora. És mint minden legendás egység, ők is megérdemeltek maguknak egy méltó becenevet.

Ekkoriban Amerikában nagyon népszerű volt egy híres cirkuszi társaság a „Ringling Bros. and Barnum & Bailey”, amely úgy hirdette magát: „The Greatest Show on Earth”. Az ESPN egyik kommentátora, Chris Bermann, az ötödik heti Chargers elleni 57-31-es győzelme után kijelentette:

“Felejtsétek el a Ringling Brost, a Rams az igazi Greatest Show on Earth.”

Ezzel a kijelentéssel megkapta a becenevét a Rams, igaz az utolsó „Earth” (föld) szót gyorsan lecserélték, és inkább a „Turf” (műfű) szóval helyettesítették, mert az jobban illett a Rams hazai pályájára.

A Rams offense méltó lett ehhez a névhez, és felülmúlva a ’99-es teljesítményt, 540 szerzett ponttal fejezték be a szezont. Azonban a védelem jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, és a legtöbb pontot engedte a ligában (471). Az egység gyengélkedése miatt csak 10 győzelmet tudott a Rams szállítani, ami még a csoport megnyeréséhez sem volt elég. Azt a Saints nyerte (ekkor még egy csoportban voltak) és a Wild Card körben New Orleansba kellett utazni, ahol végül 31-28-as vereséget szenvedtek.

A címvédés nem sikerült, de ez a New Orleans-i vereség még nem törte meg a csapatot. 2001-ben újult erővel tért vissza a Rams, és ezúttal senkinek nem kegyelmezett. Az offense újfent 500 pont fölé jutott (503), de ezúttal a védelem is megette a magáét, és már csak 273-at engedett az ellenfeleknek. Mindezeknek köszönhetően 14-2-vel nyerték az NFC-t, majd a playoffban előbb a Packerst, majd az Eaglest is búcsúztatták, és készülhettek az újabb Super Bowl szereplésre.

A döntőt abban az évben New Orleansban rendezték meg, pont ott, ahol az előző szezonjuk véget ért. Ezúttal azonban minden jel arra mutatott, hogy a Rams diadalmaskodni fog a Superdome-ban. Az ellenfél ugyanis egy meglepetéscsapat, a New England Patriots volt, amit egy egyszer már megbukott edző, és egy tapasztalatlan hatodik körös irányító vezetett.

Minden jel arra mutatott, hogy simán nyerni fog a Rams, a fogadóirodák 14 ponttal tartották esélyesebbnek őket. Ez a 14 pont különbség a meccsen meg is lett, de pont az ellenfél javára. A Rams offense nem bírt a Patriots védelmével, és 3 negyed alatt csupán 3 pontot tudott felrakni a táblára, 3 labdavesztés mellett. Végül az utolsó negyedben sikerült felébredni, és egy perccel a vége előtt összejött az egyenlítés, és lehetett reménykedni egy hosszabbításban. A Patriots azonban gyorsan átment a pályán és egy 48 yardos mezőnygóllal 20-17-re megnyerte a döntőt.

Ez a vereség az egy évvel korábbival ellentétben sokkoló volt. Toronymagas esélyesként kaptak ki, ráadásul úgy, hogy a legyőzhetetlen offense-ük teljesen el volt veszve a meccsen. A Greatest Show on Turf olyan sebet kapott azon a meccsen, amiből soha nem sikerült felgyógyulni. A támadósor legfontosabb alappillérei elkezdtek összedőlni, és a legmegbízhatóbb játékosok sorra szenvedtek ezután. A leglátványosabban az irányító, Kurt Warner esett vissza, aki képtelen volt azt a szintet hozni, amihez hozzászoktak a szurkolók. A 2003-as szezonnyitó mérkőzés után Martz meg is hozta a nehéz döntést, és lecserélte Warnert. Az új irányító Marc Bulger lett, akivel egy év kihagyás után sikerült bejutni megint a rájátszásba, de ez a Rams már csak nyomokban emlékeztette a szurkolókat a Greatest Show on Turfre. A Panthers elleni 29-23-as hosszabbításos vereség beütötte az utolsó szeget a koporsóba, és egészen 2017-ig nem sikerült megint 50% fölé jutni. (Egy 8-8-as playoff még összejött 2004-ben, de az a rájátszás sem tartott sokáig.)

A Greatest Show on Turf gyakorlatilag a semmiből jött létre, és lett az NFL legmegállíthatatlanabb támadósora. Három éven keresztül mindig 500 pont fölött termeltek, és mindhárom évben ebből az egységből került ki az adott évi MVP (1999 Warner, 2000 Faulk, 2001 Warner). Ha nincs a New Orleans-i Super Bowl vereség, akkor valószínűleg folytatódott volna ez a dominancia, és a Patriots helyett ők alkottak volna dinasztiát. A sors azonban csak három évet adott ennek az egységnek, ám az alatt a három év alatt valóban nem volt nagyobb show a földön, mint a Rams támadósora.

A Greatest Show on Turf után a Rams sokáig nem tudott a siker kapujába jutni. Egészen 2018-ig kellett várnia a szurkolóknak, hogy újra Super Bowlban láthassák a kedvenceiket, igaz azt a döntőt mindenki szeretné elfelejteni. McVay támadósora totális csődöt mondott azon a meccsen, és összesen 3 pontot tudtak csak felpakolni a táblára. Most azonban sikerült újra kiharcolni a jogot, hogy megszerezhessék a Lombardi trófeát, és ezúttal sokkal felkészültebb a csapat. McVay is tanult a legutóbbi esetből, illetve Stafford személyében egy jobb irányító áll a rendelkezésére mint pár évvel ezelőtt.