Connect with us

Hír

Cardinals: Josh a mi emberünk!

Rengeteg spekuláció látott már napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Cardinals új főedzője, Kliff Kingsbury nagyon szereti Kyler Murray-t és egy korábbi interjúban azt mondta, hogy ha övé lenne az 1/1, az Oklahomáról érkező irányítót választaná. Nos, övé az 1/1, így megindultak a pletykák, amik Josh Rosen elcserélését vetik fel.

Kingsbury most viszont kategórikusan kijelentette, hogy Josh az ő embere, erre pedig a Cardinals twitter oldala is ráerősített, hogy szép nagy képpel megemlékezzenek erről a kijelentésről.

Ezzel ugye le is zárhatnánk a témát, az edző kijelentette, hogy Josh Rosen köré fognak csapatot építeni a Cardinalsnál. Kész, pont.

Ne ilyen gyorsan! A Cardinalsnak nyilván ezt kellett tennie, meg kellett erősítenie Rosen helyét, bárkit is húznak majd áprilisban. Be kell állniuk Rosen mögé, különben folyamatosan erről lenne szó két és fél hónapon keresztül és Rosen önbizalmát is elvehetnék. No persze nem azt mondom, hogy biztosan Kyler Murray-t fogja draftolni a Cardinals, de a nyilatkozat miatt továbbra sem vethetjük el a lehetőséget.

Emlékezhetünk, hogy Nick Saban is azt mondta, hogy “nem leszek az Alabama főedzője” és azt is tudjuk, hogy az edzőknek szabad hinni a legkevésbé.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!