Connect with us

Hír

Colbert: Három csapattal is egyeztettünk Antonio Brownról

Már a Steelers is elismerte, hogy sem Antonio Brown, sem Le’Veon Bell nem lesz a csapat játékosa a 2019-es alapszakasz indulására, csak amíg utóbbi új csapatát nem, előbbiét tudják befolyásolni, és élnének is ezzel a lehetőséggel.

 

 

Kevin Colbert, a Steelers general managere elmondta, hogy három csapat is komoly érdeklődést mutatott az elkapó iránt, ám nem kívánta megnevezni azokat. Colbert korábban kikötötte, hogy Brown és az ügynöke nem egyeztethet a csapatokkal, csakis a Steelers választhatja ki magának a cserepartnert, ami miatt az elkapó egyelőre keveset tud az ajánlatokról. A GM azonban megnyugtatta, hogy idővel mindenről tájékoztatást kap. Továbbá hozzátette, hogy nem kívánják elsietni a dolgot, először szeretnének a saját szabadügynökeikre energiát fordítani, illetve a hamarosan kezdődő scouting combine során felmérni akár a potenciális Brown-utódok képességét is.

 

Colbert óvatossága azért van, mert elmondása szerint sem ő, sem a tulajdonos Art Rooney II nem szeretné, ha az elkapó valamelyik csoportriválishoz, netán a New England Patriotshoz kerülne, ezért szeretnék a saját kezükbe venni a dolgok alakulását. Ugyanakkor a Steelers nem minden áron akar megválni elkapójától, így a nekik nem tetsző ajánlatokat nem fogják elfogadni csak azért, mert Brown nem akar többet Steelers mezben pályára lépni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!