Connect with us

Minden ami NFL

Ki lesz a Super Bowl MVP?

Hétfő hajnalban eldől, hogy ki nyeri meg az 53. Super Bowlt, ahogy természetesen utána az is kiderül, ki lesz a döntő legértékesebb játékosa. Én most utóbbival fogok foglalkozni: összeállítottam egy 10-es listát a cím legnagyobb esélyeseiről.

 

 

10. Rob Gronkowski, TE, Patriots

 

A Patriots TE-jét nem akartam kihagyni a felsorolásból, annak ellenére, hogy még soha nem lett SB MVP tight end. Faramuci dolog ez, mert ahogy az alapszakasz MVP címnél is lenni szokott, ha egy elkapó játékos jól teljesít, azt rögtön az irányító számlájára írják, így esélye sincs komoly elismerésekre. Ennek ellenér ki tudom nézni Gronkból, hogy élete leggyengébb szezonjában is olyat villant, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni.

 

9. Marcus Peters, CB, Rams

 

Cornerback először és utoljára 1996-ban volt Super Bowl MVP (Larry Brown, Cowboys), nem könnyű így érvényesülni. Peters ráadásul gyengén is játszik, épp ezért sokat is veheti célba Brady, a nagy játék pedig ott van a fiatal cornerben: lehet, hogy többször megégetik majd, de ha véletlenül szerezne egy picksixet, amivel megnyerné a meccset a Ramsnek, miért ne kaphatná meg ő a díjat? Anno a seahawksos Malcolm Smith is hasonlóért kapott elismerést.

 

8. Brandin Cooks, WR, Rams

 

Elkapó hatszor lett eddig MVP, legutóbb 2009-ben a steelerses Santonio Holmes. Cooks főleg a nagy játékai miatt lehet esélyes a címre, illetve azért, mert jó eséllyel Goffnak nem lesz jó napja, így egy Rams győzelem esetén akár egy 100+ yardos meccs is elég lehet neki. A patses Deion Branch annak idején 11 – amúgy fontos – elkapásért és 133 yardért kapott MVP címet, miközben Brady a 236 yardot és két TD-t szerzett.

 

7. CJ Anderson, RB, Rams

 

Anderson lehetne előrébb is akár, de mivel alapból Gurley a kezdő futó, így nyilván rosszabb esélyekkel indul. Ennek ellenére könnyedén lehet ő a titkos adu, pláne ha a gólvonalnál ő kapja meg a futásokat. Futó amúgy – bármilyen meglepő – legutóbb 1998-ban lett MVP.

 

 

6. Jared Goff, QB, Rams

 

Abszolút tisztában vagyok vele, hogy ez ellent mond mindenféle logikának. Az eddig lejátszott 52 Super Bowlon 29-szer lett irányító az MVP, a fogadóirodák szerint is a két QB a favorit, én ugyanakkor nem tenném a pénzem Goffra. A Rams irányítója Cooper Kupp kiesése óta nem teljesít annyira jól, és amúgy is sokkal inkább Sean McVaynek, mint önmagának köszönheti a jobb játékot. Amiből a rájátszásban egyébként nem is láttunk semmit: egyik meccset sem Goff nyerte meg, az 58,8 százalékos passzpontossága, a 483 yardja, egy TD-je és egy INT-je egyáltalán nem mutat jól, nem nagyon látom benne, hogy ez pont a Super Bowlon változna. Persze pozíciós előnyben van, hisz ha nyer a csapata és nincs sehol kiugró teljesítmény, akkor nyilván neki adják, de erőből nem hiszem, hogy összejönne neki.

 

5. Julian Edelman, WB, Patriots

 

Először James White-ot akartam írni, már a Falcons elleni Super Bowlon is megérdemelte volna a címet, és bár nagy szerepe lehet a Patriots győzelmében, nem gondolom, hogy az MVP címhez elengedő számokat tudna hozni. Edelman viszont adja magát Gronk gyengélkedése és a nem túl combos WR-felhozatal miatt. Ő lehet egy új Branch.

 

4. Aaron Donald, DT, Rams

Donald épp egy sackmentes időszakát éli, az elmúlt két PO-meccsen mindössze negy tackle-je van, kifejezetten jól tudták semlegesíteni. Ettől függetlenül ő a legjobb védő a ligában, még a fogadóirodák is a 6. legesélyesebb jelöltnek tartják az SB MVP címre. Nem lesz könnyű dolga az elit Pats fal ellen, ráadásul DT (Randy White, Cowboys) először és utoljára 1978-ban nyert MVP címet.

 

3. Todd Gurley, RB, Rams

 

Gurley borzalmas volt a Saints ellen, de mégis ő (vagy Anderson) lehet a Rams sikerének alapja. Nem hiszem, hogy Goff megváltaná a világot, és amennyiben a Rams nyer, akkor azt jó eséllyel egy 120+ yardos és 2-3 TD-s Gurleynek köszönhetően fogja megtenni.

 

2. Tom Brady, QB, Patriots

 

A fogadóirodáknál Tom Brady a favorit, ami teljesen érthető, én azonban most nem benne látom a csapat győzelmének kulcsát. A Chiefs elleni utolsó drive persze bármikor MVP-t érne, Bradynek amúgy is van már pár a fiókjában, de összességében egyik PO-meccsen sem ő volt a legnagyobb húzóember a csapatban (a Chiefs ellen például a pazar game winning drive-ja mellett volt olyan homály INT-je a gólvonalnál, amiért Blake Bortlest is elszégyellte volna magát). Természetesen ő a Pats messze legjobb játékosa, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez a döntő nem róla fog szólni.

 

 

1. Sony Michel, RB, Patriots

 

Sony Michel draftolását anno sokakkal együtt egyáltalán nem értettem, de mint mindig, most is kiderült, hogy Belichick jobban tudja. Michel zseniálisan játszik, tökéletesen illik a Patriotsba, a rájátszásban pedig a hátán vitte eddig a csapatot. A Chargers ellen 129 yard és három TD jött össze neki, a Chiefs ellen pedig 113 yard és két TD. A dolgát némileg megkönnyítené, ha elkapásokhoz is használnák, de így is egy vadállat és simán megnyerheti a döntőt a csapatának.

 

[quote]Katonadani máshogy látja a dolgokat, mint én, szerinte egyértelműen a két QB a két legesélyesebb a Super Bowl MVP címére. Alapvetően igaza is van, a fogadóirodák is ezt vallják, nem is vitatkozok az állítással. Ennek ellenére én nem egy újabb Brady-Foles csatát várok a meccstől, így nem is a két QB-t tartom a legnagyobb esélyeseknek. Így hát fogadtunk: Rams-győzelem esetén Goff, Pats-győzelemnél pedig Brady lesz szerinte az MVP, míg én a Gurley-Michel duóra szavaztam[/quote]

 

Honorable Mentions: James White (RB, Patriots), Robert Woods (WR, Patriots), Stephon Gilmore (CB, Patriots)

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!