Connect with us

Hír

Mindkét csapat a lehető legerősebben várja a Super Bowlt

Már csak egyet kell aludni a 2018-as szezon lezárásáig, a Super Bowlig! Ám nem csak ez az egy örömhírünk van, hanem az is, hogy a két csapat a lehető legerősebb keretével várhatja az összecsapást!

 

 

A sérülések nem egyszer nehezítik meg egy csapat dolgát, netán emiatt is kapnak ki. Most azonban ezzel nem lehet gond: kijött az utolsó sérülésjelentés, amin egy játékos neve sem szerepel. Ez a Rams számára örömtelibb, ott ugyanis két kulcsjátékos pályára lépése is kérdéses volt. Az egyikük Todd Gurley, akinek állítólag térdfájdalmai voltak a Saints ellen, ami még az alapszakasz végéről gyökerezett, viszont a sérülésjelentésben egyszer sem szerepelt a neve. Ha volt is ilyen szellemsérülése, már elmúlt a jelek szerint. A másik, tán még nála is fontosabb játékos a rúgó Greg Zuerlein volt, aki lábsérülés miatt szinte mindig felbukkant a kérdéses játékosok között az ellmúlt két hétben. Most azonban minden sötét felhő elszállt a játékával kapcsolatban, és ott lehet az atlantai döntőn a rúgásoknál.

 

A Patriotsnál szintén két játékos volt, aki aggodalomra adhatott okot. Malcolm Brown szerdán még limitált edzésmunkát végzett vádlisérülés miatt, azóta viszont minden edzésen ott volt, míg Dont’a Hightower betegség miatt nem edzett péntekig, de már ő is visszatért az edzésekre.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!