Connect with us

Szabadügynök

Hiányérzet – Jaguars FA-értékelő

A Jaguars szinte pontról pontra azt csinálta – a nagyobb volumenű lépésekkel legalábbis -, mint amit vártam a piac nyitása előtt, azaz amit írtam az FA-kitekintőnkben. A támadóoldalon azonban kicsit több erősítést szerettem volna látni, hiszen ha lerakják a voksukat Foles mellé, akkor kötelességük lenne minél jobban segíteni őt.

Távozott: 

  • Blake Bortles, QB, Rams
  • Malik Jackson, DT, Eagles
  • Jeremy Parnell, OT
  • Donte Moncrief, WR, Steelers
  • Tashaun Gipson, S, Texans
  • Carlos Hyde, RB, Chiefs
  • Ereck Flowers, OT, Redskins

Moncrief és Flowers szerződése lejárt, a többieket pedig kivágta a csapat – ahogy várni lehetett. Kicsit nehéz is így értékelni, hiszen várható lépések voltak, és nehéz ettől elvonatkoztatni. Bortles kivágása nyilván no brainer volt most – a korábbi hülye szerződést most hagyjuk -, Flowers, Hyde, Gipson, Moncrief és Parnell elvesztése nem különösebben fájó (nem túl jó játékosok és/vagy van helyettesük), egyedül Malik Jacksonban érzem, hogy sokat hozzá tud tenni a csapathoz, azonban a védőfalra így is sokat költ a Jaguars és bőven rendben is van az egység, nem volt értelme ennyiért megtartani őt is és Dareust is úgy, hogy készen áll a tavaly első körben draftolt Taven Bryan. Szóval szerintem teljesen rendben volt, hogy a fent említett játékosokat elengedte a csapat.

Hosszabbított:

  • AJ Cann, G (3 év, $15M)
  • James O’Shaughnessy, TE
  • Matt Overton, LS (1 év, $670k)

Sok minden nem történt visszaigazolás fronton, de erre számítani is lehetett. Igazából még Cann megtartása is meglepő volt számomra, ugyanis egy átlag alatti játékosról beszélünk, aki tavaly 8 sacket és 42 nyomást engedett. Ha mélyítésnek szánják, akkor oké (bár akkor meg drága), ha viszont kezdőnek jobb oldali guard posztra, akkor bajok lesznek. Erősödni nem erősödött vele a Jags, de legalább létszámban meglesznek.

Egy long snapper mindig kell a csapatba, nem is ragoznám túl a veterán minimumos Overton-igazolást. O’Shaughnessy kvázi kezdő volt a TE-sérülések után Jacksonville-ben, de ez inkább a poszt erősségéről mond el sokat, mintsem az ő képességeiről.

Érkezett: 

  • Nick Foles, QB, Eagles (4 év, $88M)
  • Geoff Swaim, TE, Cowboys (2 év, $6,6M)
  • Cedric Ogbuehi, OT, Bengals (1 év, $895k)
  • Chris Conley, WR, Chiefs (2 év, $4,6M)
  • Jake Ryan, LB, Packers (2 év, $8M)

Nyilvánvalóan a támadósoron volt a hangsúly a holtszezonban, a nyolc érkező/maradó játékos közül hatan az offense-t erősítik – vagy legalábbis ide érkeztek. Foles szerződtetése szerintem egyébként nem borzasztó, még ha persze különösen jónak sem nevezném. A fizetése a helyén van, ha mondjuk a 20-25. legjobb irányító közé tesszük a tehetségét, képességét, ami szerintem reális, még ha egyébként jó eséllyel olcsóbban is meg lehetett volna szerezni, mert a hírek szerint a Jaguarsnak nem nagyon volt komoly ellenfele Foles jogaiért. Plusz a szerződés sem túl csapatbarát, maradjunk annyiban.

Belé fektetik a bizalmuk, aztán meglátjuk, megéri-e, és el tudja-e őket vezetni egy főcsoportdöntőig mondjuk. Szerintem képes lehetne erre, a problémám inkább az, hogy a vezetés nem segít neki ebben (egyelőre). Folesszal egyből jobb esélyekkel indul a Jaguars, mint Bortlesszal, azonban hogy kiaknázzák ezt a pluszt, sokkal több segítségre lesz szüksége, mert egy közepes fallal és átlag alatti skill playerekkel nem fog tudni csúcsra érni Foles és vele együtt a Jaguars. Márpedig az offense-t inkább csak mennyiségileg erősítették és nem minőségileg.

Swaim, Ogbuehi, Conley és a visszatérő Cann, valamit O’Shaughnessy sem az a játékos, aki igazi pluszt tudna hozzáadni a támadósorhoz, inkább csak töltelékemberek. Ideális esetben egyiküknek sem kellene kezdőnek lennie a ligában, egyedül Conley az, aki egy harmadik számú elkapónak elmegy, ráadásul a szerződése is baráti.

Ogbuehi egy hatalmas első körös bust, úgy tűnik a Jaguars évente egy ilyennel bepróbálkozik a támadófalban (Flowers volt az tavaly). Mélyítésnek a rosterre elmegy, de szerintem mindenki reméli, hogy nem kell sokat pályára lépnie. Swaimben sem látok semmi különöset, 2-3. számú tight endnek elmegy, de különösen hagyatkozni rá nem lehet.

Az egyetlen érkező a védőoldalra Jake Ryan, aki a linebacker mélységet hívatott erősíteni, ez kellett is, Ryan pedig főleg futás ellen lehet hasznos játékos, tehát korai downokon.

Kompenzációs pickek

A Jaguars korábban sem és most sem foglalkozott a kompenzációs pickekkel, nem jár nekik majd egy sem jövőre.

Draft kitekintés

A Jaguars 1/7-re húz majd (ha nem cserélnek) és véleményem szerint három játékos van, akik közül választaniuk kell: Jawaan Taylor (OT), TJ Hockenson (TE) és DK Metcalf (WR). Három egészen kiváló játékos a támadóoldalra, az én boardomon a három legjobb nem-irányító támadójátékos. Segíteni kell Folest, akár a megvédésével, akár fegyverek szerzésével. A második kört is erre szánnám egyébként, az első picktől függően támadófalembert (Dalton Risner, Yodny Cajuste, Chris Lindstrom), tight endet (Irv Smith Jr) vagy elkapót (Hakeem Butler, Kelvin Harmon vagy akár AJ Brown vagy Marquise Brown, ha bent lesznek) vinnék.

Értékelés:

A Jaguars következő pár éve ettől a pillanattól Nick Folesszal lesz összekapcsolva és a vezetőség minden bizonnyal vele bukik, ha rosszul sülnek el a dolgok. Önmagában a Foles igazolással még nem is lenne bajom, azzal azonban sokkal inkább, hogy ha már tényleg ennyit költenek egy ilyen irányítóra (értsd: nem top10-es, azaz önmagában nem virágoztat fel egy csapatot), akkor mindent el kellene követniük, hogy minél jobb személyzet vegye őt körül a támadóoldalon. Ezt pedig egyáltalán nem tették meg.

A támadófal bal oldala rendben van, azonban a jobb oldal Cannal és Richardsonnal elég lyukas. Értékelhető tight end nincs a csapatnál. Elkapó poszton van több fiatal tehetség, de jelenleg még egyikükre sem lehet támaszkodni. Fournette az én szememben nem egy top futó, de talán ez a legkisebb probléma a fentiekből a poszt értékességét is figyelembe véve. Így hiányérzetem van a tevékenységükkel kapcsolatban. Aztán a drafton lehet majd kozmetikázni.

Értékelés: C

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!