Connect with us

Draft

Montez Sweat

Minden évben vannak játékosok, akik egy ideig radar alatt repülnek, de egy jó Senior Bowl teljesítménnyel vagy Combine produkcióval sokat repülnek előre a boardokon. Idén eddig Montez Sweat ugrott előre nagyot, aki top50 prospectből szinte már top10 egyes listákon.

A Mississippi State játékosa egészen a Senior Bowl edzésekig első kör végi – második kör eleji tehetség volt, de ott minden róla szólt. Elbűvölte a scoutokat majd a Combine-on még rátett egy lapáttal és már az lenne meglepetés, ha nem a top15-ben választanák. A sok pozitívum ellenére, azért nem árt leszögezni, hogy nem véletlen nem tartották sokan első körösnek, de kezdjük a szép dolgokkal.

Sweat fizikai felépítése közel van a tökéleteshez, a class legtöbb passzsiettetőjénél jobb testi adottságai vannak. Elég magas, de kellően erős is, egyensúlyát így könnyedén tartja meg és erejét is ki tudja használni. Lábai izmosak, stabilan bele tud állni a blokkokba és jól dolgozik combból is. Kezei hosszúak, amik nem csak abban segítik, hogy ő kezdeményezze az első kontaktot, de hatalmas területet tud lefedni a szereléseknél. Ennek megfelelően a Combine-on majdnem minden létező gyakorlatban nagyszerűen teljesített. 40 yardon 4.41-et futott ami a modern kor legjobb eredménye a defensive linemanek között és rengeteg elkapót vagy cornert is vert teljesítményével. Futott mellé egy 7 másodperces 3 cone drillt és a távol-, valamint magasugrása is top10 a posztján.

Ennek megfelelően egyik legnagyobb erőssége a futás elleni védekezés, mert könnyedén teremt utat magának a blokkok tengerében és messziről meg tudja ragadni a futót, utána pedig már nehéz kibújni a szorításából. Jól zárja a szögeket a fal szélén, így még az is belefér, hogy nem a leghajlékonyabb és legatletikusabb játékos.

Passzsiettetése terén már több a figyelmeztető jel. Nem annyira gyors, mint az elit játékosok és nem is tud olyan szögeket bezárni a testével, hogy könnyedén bújjon át a támadófalemberek mellett. Az első lépése inkább átlagos, mint gyors és nem is tud olyan gyorsan felgyorsulni, mint a poszt legnagyobbjai. Hiányosságait jól leplezi azzal, hogy hosszú kezeit jól használja és fáradhatatlan küzdő a végső pillanatig. Több pass rush technikát is tud, de erőssége főleg a bull rush terén keresendő. Jól variálja a támadásokat, szépen időzíti a visszavágásokat és nem nyugszik bele az első sikertelen kísérletbe.

Legnagyobb hiányossága az oldalvonalú, lateral mozgásban keresendő, valamint minden olyan szituációban, ahol gyorsan kell irányít változtatni vagy megindulni. Coverage-ben szinte használhatatlan, két pontos felállásból szörnyen lassú és kis helyen lassan fordul, lábai nem pörögnek eléggé. Kevésbé használható különböző stuntoknál, twisteknél, nem elég hajlékony és gyors ezekben az elemekben.

Atletikus limitáltságát általában fáradhatatlanságával, kitartásával és méreteivel próbálja kompenzálni. Technikailag vegyes képet mutat, kézhasználata példaértékű, de a lábait nem használja már minden esetben helyesen. Hosszú kezeivel megbízhatóan szerel, de ha van tere az ellenfelének, akkor ki tudja zökkenteni az egyensúlyából. A játékokat nem olvassa mindig megfelelően, de nem mondhatni buta játékosnak sem.

Az jól látszik a játékán, hogy bőven fejleszthető még a technikája és képes gyorsulni is, ugyanakkor vannak határai, amiket nagyon nehéz lesz átlépnie. Tipikusan nem az ösztönös zseni kategória, hanem inkább, aki szorgalmával fogja megnyerni az edzőket és a csapattársakat.

Jelenleg úgy néz ki, hogy az első kör közepén kellhet el, maximum az első kör végéig csúszhat a jó pass rusher kínálat miatt. Nehéz dolga lesz, mert atletikus képességei miatt nem jöhet szóba minden felállásban és csapatnál. 4-3-as defensive endként teljesedhet ki a leginkább, így csak ilyen csapatok jöhetnek számításba az esetében. Nincs kimondottan nagy red flagje, de én kicsit ódzkodnék a csapatok helyében.

Összességében Sweat egy alázatos játékos, akinek a paraméterei rendben vannak, de vannak erős korlátai is. Elsőrangú lehet futásmegállításban, de egy modern pass rusher sokkal több veszélyt kellene, hogy jelentsen az irányítókra, mint amire Sweat képes lehet. A Panthers, a Lions vagy akár a Packers is jó fit lehet számára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!