Connect with us

Hír

Újabb kivágással készül a költekezésre a Rams

A center John Sullivan után a linebacker Mark Barront is kivágta a Los Angeles Rams. A Rams így 6,3 millió dollárt szabadít fel 3,3 millió dollár halott pénz benyelése mellett. A csapatnak így körülbelül 31 millió elkölthető dollárja lesz a fizetési sapkában és ezek a kivágások azt jelzik, hogy ismét aktív lesz a piacon a Rams.

Barron kivágása nem meglepő, a korábbi első körös játékos igazából sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sok meccsen játszott, de sosem igazán jól. Korábbi safety létére kifejezetten gyenge volt coverage-ben, így harmadik kísérleteknél Wade Phillips nem is tartotta pályán, a strong safety Marqui Christian vagy a másik strong safety John Johnson játszott helyette ilyen helyzetekben.

Barron már két éve folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódik, utoljára 2016-ban nyomta végig a szezont. Tavaly 60 tackle-t, egy sacket, három negatív yardos szerelést, egy QB hitet, egy kierőszakolt fumble-t, egy leütött passzt és egy safetyt jegyzett.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!