Connect with us

Hír

A Jaguars kétszer is megpróbálta megszerezni RG3-t

A Ravens tavaly három irányítót tartott a rosteren, hiszen Joe Flacco és Lamar Jackson mellett Robert Griffin is a keret tagja volt, pedig mint kiderült, lett volna lehetőségük túladni rajta. Az irányító a Ravens hivatalos oldalán egy podcastben beszélt arról, hogy a Jacksonville Jaguars kétszer is megpróbált cserélni érte az előző szezonban.

Griffin elmondása szerint az előszezon végén és a trade deadline-nál is bepróbálkozott a Jaguars, úgyhogy tudta idén is, hogy ha nem jönne össze a Jaguarsnak a szerződés Folesszal, akkor ő lehet a B-terv.

Így visszatekintve elég érdekes a Jags döntéshozási folyamata, ugyanis februárban hosszabbítottak Bortlesszel, de már augusztusban meg akarták szerezni RGIII-t, majd októberben még egyszer… Nyáron még valószínűleg cserének, de ősszel is? Vajon lecserélték volna Bortlest Griffinre a szezon közepén? Ugyebár decemberben megtörtént Bortles padoztatása, szóval akár el is képzelhető.

A történet vége az, hogy Griffin új szerződést írt alá a Ravensszel és marad Baltimore-ban Lamar Jackson cseréjeként, Bortles a Ramsbe igazolt Goff cseréjének, a Jaguars pedig Folesszal vég neki a következő évnek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!