Connect with us

Draft

Clelin Ferrell

Nem sok poszt van tele elsőkörös tehetségekkel, de az edge class pont szép felhozatallal szolgál. Ennek megfelelően még a negyedik-ötödik számú játékosok is top15-ön belül kelhetnek el, így nagy harc lesz a csapatok között.

Clelin Ferrell, a Clemson egyetem passzsiettetője nem a legfényesebben ragyogó csillag az idei felhozatalból, de megvannak azok a képességei, amelyek nagyon vonzóak lehetnek egy megbízható defensive endet kereső csapat számára.

Kezdjük azzal, hogy Ferrell nem a legatletikusabb passzsiettető, első lépése nem ér fel a legjobbakéhoz és sebességből nem feltétlenül fogja megverni az emberét. Csípője sem a leglazább, nem fog olyan szögekben megverni tackle-öket, mint Von Miller, de nem olyan merev, hogy ezen ne lehetne kicsit fejleszteni.

Ellenben technikája kifejezetten fejlett egy egyetemi játékoshoz képest. Kezeit elsőrangúan használja, tudja miként veheti fel a kontrollt a blokkolókkal szemben, így még akkor is könnyedén veri ellenfelét, ha az már elfoglalta a megfelelő pozícióját. Hosszú kezei vannak és szilárd szorítása, kevesen használják úgy a csuklójukat, mint ő a classban. Lábtechnikája is jó, nem pörögnek ezerrel a térdei, de tudja, hogyan támasszon bele a blokkokba és hogyan pörögjön le róluk.

Előnyét tovább növeli, hogy nagyszerű érzéke van a játékhoz, jó ösztönei vannak, felismeri a blokkolási sémákat és mindegyik ellen fel is van készülve. Nem csak egyfajta pass rush fegyvere van, noha a speed rush nem az erőssége, de spin move-ja, bull rush technikája kifogástalan. Sok mozdulatot ismer és második próbálkozásra sem veszik el, jó counter move-jai vannak. A támadásait jól időzíti, érzi, hogy a blokkolója miként vesztheti el az egyensúlyát, ezáltal pedig az előnyét vele szemben. Jó szögeket használ és annak ellenére, hogy nem tud annyira a föld felszínén érkezni, mint a legnagyobbak, ebből előnyt tud kovácsolni.

Passzsiettetésben tehát elsősorban technikájával és játékintelligenciájának köszönheti sikereit, amit a futásmegállításkor is használ. Nagyon erős játékos, aki jól horgonyoz le, nehéz elmozdítani a helyéről és jól tudja kontrollálni a játék szélét, befelé terelve a futót. Mivel jól olvassa a blokkokat ezért gyorsan a játék kialakulásának irányánál tud teremni, kezeivel ügyesen tereli a blokkokat és ráveti magát a futóra. Szerelése megbízható, viszonylag nagy távolságból is biztosan viszi földre az ellenfelét és mivel jól választja meg a szögeket, szűk helyen nehéz elmenni mellette.

Hiányosságait leginkább annak köszönheti, hogy nem elég atletikus és gyors, sebességből ritkán fogja megverni a jobb támadófalembereket. Két pontos felállásból például nem is tudom elképzelni, hogy képes lehet jó játékot nyújtani, így picit lekorlátozódik a mozgástér számára. Ennek megfelelően a coverage skilljei is limitáltak, nem lennék nyugodt, ha zónáznia kellene még, ha csak pár alkalommal is.

Robbanékonysága sem a legjobb, folyton technikájára kell támaszkodnia, mert első lépésből nem tud előnyt kovácsolni, így elsősorban azok ellen a tackle-ök ellen lehet bajban, akik nagyon jól használják a kezeiket. Mentalitása igazi sportemberhez méltó, nem adja fel, ha nem sikerül rögtön átvennie az irányítást, de hajlamos kicsit elszürkülni a meccseken.

Helye egyértelműen egy 4-3-as rendszer egyik endjeként lehet, így sok csapat könnyedén fogja bent hagyni majd a drafton, ellenben egy jó sémában bármelyik oldalon lehet kezdő szintű játékos. Technikája miatt sok védelmi koordinátor fogja szeretni, mert nem kell vele rengeteget foglalkozni, de sebessége és hajlékonyságának hiánya azért ott fog lebegni a szemek előtt. Ferrell szerintem egy kevesebb upside-al rendelkező edge rusher, akiből kicsi eséllyel lesz szupersztár, ellenben nagyon megbízható, akiből egy remek kezdő lehet.

Összességében Ferrell egy jó ösztönökkel és intelligenciával megáldott edge rusher, de atletikus képességei hagynak kívánnivalót maguk után, ami a mai gyors futballban nagyobb red flag lehet, mint szeretné. Sokoldalúsága el tudja rejteni részben a hiányosságait, de nem minden támadófalember ellen lesz esélye a profik között. A Lions, a Dolphins vagy a Panthers is jó fit lehet neki. Nem gondolom, hogy a top10-ben fog elkelni, de az meglepne, ha a top20-ból is kicsúszna.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!