Connect with us

Draft

ÉLŐ Draft Podcast és kibeszélő

Már hagyomány, hogy élő podcasttel jelentkezünk a draft első napjának éjszakáján, ráadásul nem csak 2-től lehet hallgatni bársonyos hangunkat, hanem ismét egy másfél órás felvezető adást terveztünk, tehát már 0:30-tól hallhatóak lesz az éterben. Itt a kommentek közt pedig lehet tőlünk kérdezni, akár már előre, akár közben, no meg kibeszélni a történteket. 

Operatíven úgy fog kinézni a dolog, hogy Mixlr-en lesz az adás (EZEN A LINKEN), a feedet pedig beágyazzuk ide a szöveg alá. Korábbi tapasztalatok alapján ez csúszik majd kb 20 másodpercet, így azt javasoljuk, hogy nyissátok meg a Mixlr linket majd, ahol csak pár másodperces csúszással hallgathatjátok az adást. A kommenteket viszont itt az oldalon fogjuk majd csak olvasni, így ha szeretnétek, hogy lássuk azokat és reagáljunk is rájuk, akkor mindenképp majd a kommentmezőbe írjatok itt az oldalon.

Többen kérdeztétek, hogy lesz-e utána letöltő link, a válasz igen – amennyiben a technika nem szól közbe. Szóval ezt tervezzük, reméljük így is lesz. Felkerül majd Mixlr-re, iTunesra és Spotifyra is, ha minden jól megy.

FONTOS! Ha olyan kérdésetek van, amire adásban szeretnétek hallani a választ, akkor írjátok elé, hogy KÉRDÉS, és akkor nem válaszolunk most előre, hanem elrakjuk a felvezetőbe. Adás közben szintén írjátok elé, hogy KÉRDÉS, mert akkor sokkal könnyebben észrevesszük :) 

A kibeszélő igazából már most el is indulhat, várunk minden kérdést, felvetést, kommentet. Az adásban Bálint, Chester és Patrik lesznek mellettem, így ha esetleg személyre szabott kérdésetek lenne, akkor nekünk tudjátok címezni.

http://mixlr.com/fuzovelkifele/

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!