Connect with us

Prémium cikkek

Gazdálkodj okosan! Ja, nem ide… – Redskins FA-értékelő

Kevés pénz, sok hiányposzt, a Redskins azonban mégis szolgáltatott némi beszédtémát, hisz merően egyedi módon priorázálták szükségleteiket, így igen érdekes szerződéseket sikerült összehozni, miközben nem valószínű, hogy erősödtek.

 

Akik maradtak:

Adrian Peterson, RB – 2 év, 5,03M

A tavalyi év egyik pozitív csalódása volt a csapatnál, ám ahogy a kitekintőben is említettük, idén már nem elsőszámú szerep várhat rá, így némileg luxusnak tűnhet a visszahozatala, legalábbis ennyi pénzért.

Zac Kerin, G – 1 év, 805k

Rengeteg lejáró szerződésű játékos volt a támadófalban, nyilván Kerin megtartása volt a legegyszerűbb, így az ő szerződése ennyi pénzért nem probléma, az viszont annál inkább, hogy másik hat, tapasztalt veteránt április elején sem sikerült még visszacsábítani, pedig túlságosan nagy konkurencia egyik poszton sincs.

Akik távoztak:

Preston Smith, OLB – 4 év, 52M (Packers)

Nem kevés pénzért váltott csapatot Smith, de a mai piacon ennyibe kerül egy prémium közeli pass rusher, amire a Redskinsnek is nagy szüksége lenne. Az ő elvesztése Kerriganre és a teljes védelem játékára nagy negatív hatással lehet, az ő visszaigazolása az első számú célok között kellett volna, hogy szerepeljen.

Jamison Crowder, WR – 3 év, 28.5M (Jets)

A fővárosban gyakorlatilag a legmegbízhatóbb, legtapasztaltabb, de facto elsőszámú elkapói pozícióját adta fel Crowder, hogy egy másodéves irányító által vezetett támadósorban próbálja ki magát, ami tele van kérdőjelekkel. Nem egy biztató üzenet ez a Redskinsre nézve, Crowder elvesztésével pedig a harmatgyenge WR-egység tovább gyengült.

Ty Nsekhe, OT – 2 év, 10M (Bills)

Nsekhe igencsak alulértékelt csere tackle, sérülés esetén sem kellett volna komoly visszaeséstől tartani, az ő távozása annyiból érthető, hogy a Billsnél valószínűleg jóval több játékidőre számíthat.

HaHa Clinton-Dix, S – 1 év, 3M (Bears)

Egy 2019-es negyedik körös pickért cserébe játszott kilenc (9!) meccset a csapatban, majd aprópénzért hagyták távozni, ettől azért jóval jobb játékosról beszélünk.

Maurice Harris, WR – 1 év, 1M (Patriots)

Minden tapasztalatra és ismerős veteránra szükség lenne ebben a támadósorban, ennyi pénzt Grudenéknek is megérhetett volna.

Új érkezők:

Landon Collins, S – 6 év, 84M

Legjobb formájában nyilván egy All-Pro safety, de ennyi pénzt nem véletlenül nem ért meg a csoportrivális Giantsnek, a posztja egyre inkább elértéktelenedik, egyszerűen nem tud annyi extrát adni, mint egy pass rusher, így némileg érthetetlen, hogy a Redskins FO miért ebbe az irányba indult el.

Ereck Flowers, OT – 1 év, 3,25M

Óriási bust, ennek megfelelően az eddigi teljesítményéhez képest csak felfelé vezet az út, amennyiben neki kell a vakoldalra beállni, addigra már valószínűleg mindegy lesz a szezonnak.

Dominique Rodgers-Cromartie, DB – 1 év, 1,075M

Visszavonulásából tér vissza, így kérdéses, hogy milyen állapotban van, de alapvetően szélen, slotban de akár FS-ként is be lehet vetni, nincs kockázat az ő szerződésében, ezért jár a pirospont.

Case Keenum, QB – 1 év, 3,5M – trade

Késői körös pickeket cseréltek a Denverrel, valamint csak a fizetése felét kell megadni neki, így az ár/érték arány abszolút korrekt, de Smith sérülése után Keenum talán a lehető legrosszabb választás volt az irányító posztot tekintve. Tipikusan abba a helyzetbe kerültek, hogy néhány meccset biztos hoz nekik, hogy ne draftoljanak túl jó helyen, de a rájátszásról nagyon merész dolog lenne álmodozni, így továbbra is a középszerűségben ragadhat a franchise. Amennyiben hoznak mögé egy újonc irányítót úgy jó mentor lehet, de egyelőre úgy tűnik nagyobb lyukak tátonganak a roster többi részén.

 

Értékelés: D-

Sok lejáró szerződésű játékos volt, akit érdemes lett volna megtartani, ehhez képest gyakorlatilag senki nem maradt, de az új játékosok sem feltétlenül arra a posztra és annyi pénzért érkeztek, amivel közelebb kerülhet a rájátszás. Az elvárások így elég alacsonyra kerültek, szóval innen már csak feljebb! 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!